1. 01 - Rohadt rock and roll Hobo Blues Band 3:21
  2. 02 - Mindenki sztár Hobo Blues Band 3:24
  3. 03 - Moszkva tér blues Hobo Blues Band 4:27
  4. 04 - Operett Hobo Blues Band 3:46
  5. 05 - Közép-európai Hobo Blues I. Hobo Blues Band 6:26
  6. 06 - Dőlnek a szobrok Hobo Blues Band 3:08
  7. 07 - Ki vagyok én? Hobo Blues Band 6:25
  8. 08 - Országút blues Hobo Blues Band 4:35
  9. 09 - Hosszú lábú asszony Hobo Blues Band 4:16
  10. 10 - Tetovált lány Hobo Blues Band 6:04
  11. 11 - 3.20-as blues Hobo Blues Band 5:25
  12. 12 - Édes otthon Hobo Blues Band 3:22
  13. 13 - Enyém, tiéd, miénk Hobo Blues Band 3:33
  14. 14 - Mata Hari Hobo Blues Band 3:53
  15. 15 - Oly sokáig voltunk lenn Hobo Blues Band 3:59
  16. 16 - Mesél az erdő Hobo Blues Band 5:30

Rohadt rock and roll

A Lenin körúton az Ördög zenéje!
Ideért, amikor felnőttem végre
Hatvanötben, vagy hatvannégyben.
Valami helyett, amitől féltem.

Rohadt rock and roll − mióta gyötörsz!
Rohadt rock and roll − naponta megölsz?
Rohadt rock and roll − a pofád nagy!
Rohadt rock and roll − ringyó vagy!
Rohadt rock and roll − pénz, pénz, pénz.
Rohadt rock and roll − mennyit érsz?
Rohadt rock and roll − mitől félsz?
Rohadt rock and roll − meddig élsz?

Szerettem nagyon. És szenvedtem érte.
Vertek miatta, de nekem megérte.
Azt hittem sokáig, csak az enyém.
Eladott engem. Most eladom én.

Rohadt rock and roll − mi lesz velem?
Rohadt rock and roll − lejárt az időm,
csak te vagy nekem.
Rohadt rock and roll − mi lesz veled?
Rohadt rock and roll − lenyel a computer.
Úgy kell neked!
Rohadt rock and roll − jól tudom

A zenéből nem lesz forradalom.
Rohadt rock and roll − hogy félnek tőled!
Azt hiszik, elsöpröd őket!
A zene szült engem s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!

Rohadt rock and roll − hogy nyalnak−falnak!
Mégis miattad megyek a falnak.
Rohadt rock and roll − mi lesz veled?
Eladtad magad mindenkinek.
Rohadt rock and roll − megtagadom!
Rohadt rock and roll − abbahagyom!
Rohadt rock and roll − elég legyen!
Rohadt rock and roll − az életem!

Romlott rock and roll! Hontalan rock and roll!
Műanyag rock and roll! Átkozott rock and roll!

Mindenki sztár

A lány a padon ült, a fiú előtte állt,
Nem láttam pontosan, de valamit csinált.
Még hatéves se voltam, a bokor bújtatott,
És nem is vették észre, hogy Robin Hood vagyok.

A padok alatt kúsztam, egy láb megrúgott,
A szőke tanár erről semmit sem tudott,
A táblánál a Géza nehezen makogott,
És nem segített rajta, hogy Csapajev vagyok.

Akárhogy is fáj, te is lehetsz sztár,
Akárhogy is fáj, mindenki sztár!

Az első lányra vártam, lehettem tizenegy,
És fejből elsoroltam, ki az a tizenegy!
A lány már majdnem nő volt, egy moziért elhagyott,
És nem is érdekelte, hogy Puskás Öcsi vagyok.

A suliból kirúgtak, az élet elém állt,
Nem került el a baj és senki sem sajnált.
A főnököm utált, a lánya biztatott,
De ő se nagyon hitte, hogy Mick Jagger vagyok.

Moszkva tér blues

A Moszkva térig jár az 56-os busz.
A Moszkva térig jár az 56-os busz.
Sok az ellenőr és rég nincs kalauz.

Lemegy a metróba a szociológus.
Az újságíró figyel, mit mond a kórus.
A csövesek röhögnek: két misimókus.

Lila hajú fiú a térképen kutat.
Szegény öreg Hobo a semmire mutat.
Egyik sem találja a harmadik utat.

Hideg keleti szél a szoknyák alá fúj,
Langyos nyugati szél újságokat fúj.
Olvastad a régit? Még nem jön az új.

Rohanok a téren, a 84-es vár,
Az ajtaját becsukták, a motorja jár.
Lemaradtam megint. Ó, de milyen kár!

Budán, a Vár alatt van egy kedves tér.
Budán a Vár alatt van a Moszkva tér.
Erre jár ki boldog, erre aki fél.

Miénk ez a tér!
Drága Moszkva tér!

Operett

Messze Mississippi, messze ide London,
Itt, a Moszkva téren mégis azt mondom,
Hogy „Európa öreg, Amerika új,
De a rock and rollban mind egy követ fúj!”

Harminc éve kezdték ott, Nyugaton,
Keleten szóltak: Csak nyugalom.
Északon rázták, mert nagy a hideg,
Délen meg mindenki csupa ideg.

Sohasem tudtam rock and rollozni én,
Operettbe vittek mindig a hétvégén,
Száz éve már a barométer esőre áll,
Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár.

Mondd, miért hagytuk, hogy így legyen?
Van, aki hagyta, van, aki nem,
Túl messze ment a rock and roll srác,
Hiába mondták neki: Nana, vigyázz!

Közép-európai Hobo Blues I.

„Mikor még kiskölyök voltam,
Ötéves srác”,
Nem tudtam, mi van a szoknyád alatt,
Mi az, ami ráz.
Felnőttem rég,
Ma-holnap hatvanhat vagyok.
De még mindig tudom,
Mit is akarok.

Az első csajom azt mondta:
„Inkább a falra mássz,
Ne rám! Ne rám!”
A második azt mondta:
„Kopj le, öcsi, inkább nézd meg a Helgát!”
De amikor én kissrác voltam,
A Helgát nem játszották.
Így hiába sírtam, ahogy csak bírtam,
Hogy „Helga segíts! Nem megy, segíts!”
„Helga, segíts!”

Régen, amikor ez a zene elöntötte a világot, ezt az országot, meg ezt a várost is, a falvakat is, a határon túl is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Akkor még szép volt a rét. Én azt hittem, magas vagyok és karcsú, és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom. De ekkor megjelentek az emberek kaszával, és rájöttem, nincs menedék. Nincs menedék. Mégis szerencsém volt: értem jött egy lány. Kitépett tövestől, hazavitt, belerakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, főleg a kutyák, de nincs senki, aki cserélné alattam a földet. Csak egy vén marha vagyok egy maroknyi földben. Egy művirág egy cserépben. Mit tettetek ezzel a földdel? Meggyaláztátok, bemocskoltátok Földanyácskánk drága testét. Befonja testét a sok szögesdrót.

Mikor a hobók útjára léptem, ti még kis srácok voltatok.
Mondom, mikor a hobók útjára léptem, ti még meg sem voltatok.
Megvertek százszor,
Megnyírtak párszor.
Nem maradt más, se János, se Tamás.
Nem maradt más, szinte senki,
Szinte semmi, szinte senki,
Embernek lenni.

Dőlnek a szobrok

Múltak az évek, úgy szépen, sorba,
Akár az emberek, mind egyforma,
Fekete vagy fehér, vörös vagy zöld,
A pokol vagy a menny, de sosem a Föld!

Negyven év múltán most kezdek élni,
Tanulok örülni, felejtek félni,
Nem kell több vezér, nem kell több hős,
Jöjjön egy lány, aki nem ijedős!

Dőlnek a szobrok, babám, odafenn,
Dőljünk csak hanyatt mi is idelenn.
Dőlnek a szobrok babám, odafenn,
Vége a mesének, itt, Keleten.

Azt hittem régen, az időm lejárt,
De el sem jött eddig, mondd, mire várt?
Ha férfinek ünnep, a nőnek sem gyász,
Ne félts engem, baby, magadra vigyázz!

Szép ez a hajnal, eltűnt a csillag,
Ébressz fel engem, ha végre itt vagy,
Dobd el a gyűrűt, a jelvényt, a láncot,
Kibírtuk eddig, kezdjük a táncot!

Ki vagyok én?

Nem vagyok büdös – nem vagyok édes.
Nem vagyok dühös – nem vagyok éhes.
Nem vagyok puha – nem vagyok kemény.
Nem vagyok gazdag – nem vagyok szegény.

Nem vagyok rendőr – nem vagyok gyilkos.
Nem vagyok őrült – nem vagyok orvos.
Nem vagyok bíró – nem vagyok csibész.
Nem vagyok író – nem vagyok színész.

Nem vagyok munkás – nem vagyok paraszt.
Nem vagyok digó – nem vagyok szakadt.
Nem vagyok sovány – nem vagyok dagadt.
Nem vagyok szolga – nem vagyok szabad.

Ki vagyok én? Ki vagyok én?
Amíg a világban folyik a vér,
Mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?

Nem vagyok virág – nem vagyok fegyver.
Nem vagyok állat – nem vagyok ember.
Nem vagyok isten – nem vagyok csillag.
Gyűlölsz vagy szeretsz: Hobónak hívnak.

Ki vagyok én? Ki vagyok én?
Amíg van kenyér, s a disznó kövér,
Mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?

Országút blues

K. úr családjával Szombathelyen élt,
Indultak nyaralni, de a mama félt,
Ne rohanjunk, Dönci, olyan szép a táj!
Tudják a gyerekek, te vagy a király!

B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt,
A hátsó ülésen a titkárnője várt,
Hátraszólt a sofőr: Főnök, mi a cél?
Gyerünk Balatonra, ami belefér!
Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac!
Az élet nem álom, holnap ébredek.

K. úr megérezte, eljött az idő,
Férfi módra vezet, reszkessen a nő!
Előz a kanyarban, a gumi szinte ég,
Hátul a két gyerek, szembejön a Vég!

Keletről a Volga Siófokhoz ért,
B. elvtárs ott hátul a lényegre tért,
Félrenéz a sofőr, a sziréna zúg,
Hétköznapi eset, vértől mocskos út.

Hosszú lábú asszony

Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Mondd meg, mit kell tennem, mi az, ami neked elég!

A szemedbe nem nézek, utolér a végzet, igen,
A szemedbe nézek, sötét, mint a végzet, igen,
Legyen, ahogy kéred, tudom, nálad nincs kegyelem.

Rövid az ágyad, kilóg a lábad.
Hideg a talpad, mint a jég.
Üresen áll a kályha és gyorsan jön a nátha, mint a vég.
Bújj csak ide, ne félj, mert nincs itt senki más, csak én!
Hosszú a lábad, túl nagy a szájad.
Ha kell, ha nem, te mindig beszélsz.
Tőlem kiabálhatsz, befogom én a szádat, be én!
Hosszú lábú asszony, levegőt az orrodon vegyél!

Bármit kérhetsz, ha van rá pénzed, a többi rajtad áll.
Ha kell, maradok, ha nem, hát lepattanok, babám,
De megértem én azt is, ha holnap este, ó, hogyha holnap este más ágyában hálsz.

Tetovált lány

Ó igen, látom. Rajtad van, ki vagy.
Kicsi a kereszt, a halálfej nagy.
Bár a jelet a világ tette rád,
Szó nélkül álltad, lettél tetovált.

Melleden matróz, karodon „Anyám”,
„950″ és „Zugló a hazám!”,
„Szeretlek, Erzsi”, „Haver vagy, János”,
„Csapat csak egy van, a Ferencváros!”

Tetovált kép,
Tetovált gép,
Tetovált nép,
A tetovált szép.

Karodra írták, hogy „Bűn az élet”.
Nevettél rajta. A bőröd égett.
A tű csak futott, a haverok
Röhögve olvasták: „Hülye vagyok!”

3:20-as blues

Messze még a hajnal. Három óra húsz.
Elkerül az álom, ágyam visszahúz.
Nem enged aludni, nem hagy most a blues.

Ülök ágyam szélén, a füstöt fújom. Kék.
Egyedül maradtam, senkit nem tűrnék.
A blues legbelül gyilkol, agyamat tépi szét.

Belépett az anyám és valamit kért.
Bólogatok neki, mintha érteném.
Nincs pénzem a bankban. A bluesé vagyok rég.

Kegyetlen vagy blues!
De gonosz vagy, blues!
Futnék feléd, álom,
Át minden határon,
De utolér a blues
És újra összehúz.
Nincs menedék!
Nincs segítség!
Hagyj magamra, blues!
Hagyj aludni, blues!

Messze még a hajnal. Három óra húsz.
Elkerül az álom, ágyam visszahúz.
Nem enged aludni, nem hagy most a blues.

Édes otthon

Hányszor hallom mondják: „Ó, az édes otthon!”
Erről nagyon hamar le kell szoknom.
Anyám a konyhában gyászolta magát,
A kocsmába küldött, hozzam el apát.
Szóltam neki: „Fater, jöjjön haza hát!”
Húsz forintot adott, vegyek még piát.

A bátyám melózott, megunta hamar.
Nem is tudom róla, svéd-e vagy magyar.
Évente hazajön, önmagától részeg,
Visszahívja mindig a családi fészek.
Az asztalra borulva egész este sírt,
Vegyek majd neki Kerepesen sírt.

A falvédőn ez áll: „Az édes otthon visszavár!”

Presszó előtt állnak bizonytalan lányok,
Közöttük éhesen, nyugtalanul járok.
Át kellene jutnom még ezen a poklon.
Bableves csülökkel, vár az édes otthon.
Lemegyek a térre. Sör és kártya vár.
Zsebemben két ásszal már nem érhet kár.

Enyém, tiéd, miénk

Enyém a tévé, tiéd a bor.
Enyém a kocsi, tiéd a por.
Enyém a páncél, tiéd a tőr.
Enyém a kutya, tiéd az őr.

Tiéd a zene, enyém a tánc.
Tiéd az óra, enyém a lánc.
Tiéd a sonka, enyém a zsír.
Tiéd a vigyor, enyém a kín.

Miénk az utca − miénk a ház.
Miénk a számla − miénk a gáz.
Miénk a lekvár − miénk a vár.
Miénk a haszon − miénk a kár.

Nevetek mindig − ha rágondolok.
Remélem látszik − hogy boldog vagyok.
Ugye látszik? − óh igen.
Ugye látszik? − óh igen.

Enyém a lélek, tiéd a test.
Tiéd a Syrius, enyém a Kex.
Tiéd a Hendrix, enyém a Stones.
Tiéd a Dylan, enyém a Doors.

Tiéd az arany, enyém a réz.
Tiéd a bilincs, enyém a kéz.
Tiéd a rendszer, enyém a zűr.
Tiéd az ország, enyém az Űr.

Mata Hari

Háborút még nem vesztettem,
Nekem könyv a Történelem,
Egy táncosnőt mutat a kép,
Mata Hari, szeress belém!

Mozi után azt álmodtam,
Kocka pörög, a bank robban,
Nagy rakás pénzt tesznek elém,
Mata Hari, szeress belém!

A szerelem kémje vagyok,
Amit tudok, nem nagy titok,
Hová sietsz, itt vagyok én!
Mata Hari, szeress belém!

Keresik a titkos fegyvert,
Nem kímélnek pénzt, sem embert,
A szervezet bárkit elér,
Mata Hari, szeress belém!

Mögöttem két nagyhatalom,
Ki többet ad, annak adom!
Ez a fegyver bármit megér!
Mata Hari, szeress belém!

Sosem leszek alezredes,
Megölhetnek, nem érdekes,
Magyar vagyok, kemény legény!
Mata Hari, szeress belém!

Oly sokáig voltunk lenn

Várok egy pohár italra,
Várom, hogy messze vigyen,
Várok egy friss, tiszta hangra,
Várom, hogy megsegítsen.
Igyunk a vén, lila hölgyre,
Nem adja fel a reményt,
Nem jut el soha a völgybe,
Mit papja neki ígért.
Igyunk a sápadt árvára,
Bűnéről ő nem tehet,
Igyunk a hűtlen anyára,
Ölére, mit úgy szeret.

Oly sokáig voltunk lenn,
Hogy nem is tudjuk, milyen fenn!

Igyunk a hatalmasokra,
Mosolyuk egyre nagyobb,
Nem tettem ellenük semmit,
Azt hiszik, nem is vagyok.
Gondolj egy összetört arcra,
Gondold el, mitől ilyen?
Gondolj a holnapi napra,
Ne legyen ugyanilyen!
Tudom, azt hiszed rólam,
Ismerem jól a világot,
De nem tudok mondani semmit,
Magam is egy jelre várok.

Mesél az erdő

Mesél az erdő…
Mesél az erdő…

Tegnap erre látták Jancsit és Juliskát.
Hófehérke éppen Robin Hooddal sétált.
Bement a városba a Vasorrú Bába,
Fellép a tévében. Kell a pénz kalácsra.

Mesél az erdő…
Mesél az erdő…

Nagymamához indul kosárral Piroska.
Olvasta a mesét, de vágyik a tilosba.
Mondja a rókának: milyen szép a farkad!
A farkas fejére varázsoljunk szarvat!

Mesél az erdő…
Mesél az erdő…

Itt jön Ludas Matyi. Libáját megette.
Hátrányos helyzetű, nem megy egyetemre.
Gyerek marad mindig, hősnek kissé gyönge.
Akárki meglátja, színész lesz belőle!

Mesél az erdő…
Mesél az erdő…

Igyekszik Ludmilla. Átvág a tisztáson,
Átugrik könnyedén egy alvó partizánon,
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába.
Furfangos Nyesztyerka barlangjában várja.

Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek,
Lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred,
A fülébe ólmot, az orrába mérget!
Szép hazánk, Lilliput! Zeng a hősi ének.

Bujdosó menekül, recsegnek az ágak,
Táguló szemében ott szűköl az állat.
Meztelen emberek sírgödrüket ássák.
Kopognak a rögök, de ők már nem hallják.

  1. 01 - Egy madarász sompolyog a tátrai erdőben Hobo Blues Band 2:05
  2. 02 - Zöld sárga, zöld sárga Hobo Blues Band 1:58
  3. 03 - A hitetlenek dala Hobo Blues Band 4:35
  4. 04 - Balladás barátaim Hobo Blues Band 5:36
  5. 05 - Nem hallod, üvöltök Hobo Blues Band 4:22
  6. 06 - A bolond levele a kisfiúnak Hobo Blues Band 3:11
  7. 07 - A fattyú reménytelen szerelme és halála Hobo Blues Band 3:08
  8. 08 - Hajtók dala Hobo Blues Band 4:07
  9. 09 - A vadászok bevonulása Hobo Blues Band 4:57
  10. 10 - Fut a nyúl a mezőn Hobo Blues Band 4:15
  11. 11 - Orgia Hobo Blues Band 6:36
  12. 12 - Szabadíts fel Hobo Blues Band 4:08
  13. 13 - Kőbánya blues Hobo Blues Band 3:54
  14. 14 - Torta Hobo Blues Band 3:48
  15. 15 - Kopaszkutya Hobo Blues Band 2:31
  16. 16 - Tiszta szívvel Hobo Blues Band 1:12
  17. 17 - A hetedik Hobo Blues Band 6:10
  18. 18 - 45-ös blues Hobo Blues Band 4:43
  19. 19 - Közép-európai Hobo Blues II. Hobo Blues Band 6:19

Zöld sárga, zöld sárga

(Baksa Soós János)

A hitetlenek dala

Míg a pap és a varázsló beszélgetnek,
A herceg és a grófnő szeretkeznek.
Az apródok vidámak. Oly fiatalok.
Csak a zsandár és a kutyák nyugtalanok.

A király még táncol, nem érzi a végét.
A bankár hogy reszket, elássa a pénzét.
A tábornok őrjöng, a kincstárban kutat.
A boldog miniszter művészekkel mulat.

Láncra verték rég a csavargókat mind.
A költő és a koldus a kék égre tekint,
A festő otthon tombol, széttépi vásznait.
Menekül a tolvaj, szétszórja átkait.

A tudós szíve nehéz. Akasztani viszik.
A csőcselék röhög, a Halálra iszik.
A bolond vigyorog, rászól a ringyóra:
Ölelj, babám, itt van az Utolsó Óra.

A királylány nem szűz, a püspökkel alszik.
A hóhér oly lusta, havonta mosakszik.
A szent szeme csillog, már áll a máglya.
A besúgó rohan szentté avatásra.

A lovag − kardja véres − a holnapra gondol.
A paraszt keze kérges, a semmibe markol.
A bohóc könnye hull, rászól a fiúra:
Ébredj, kicsi fiam, itt az Utolsó Óra!

Ó, Szerencse, ne hagyj el!

Balladás barátaim

A régi barátok nem bírják otthon,
Indulnak, ha rákezd az eső.
Felkeresnek, ha erre járnak,
Lesik, megfogott-e az idő,
Zavar-e, hogy sír a gyerek és szenved a nő.

Mondd meg, kinek játszunk, ha nem magunknak?!
Régen hazamentek már az oroszok.
Látom, testvér, remeg a kezed.
A kor tette ezt, meg a borok.
Balladás barátaim, vigyázzatok!

Összetartott minket a láz és a kín.
Tudtunk egy nyelvet, amit senki más.
Mindig írt egy dalt, hogyha kellett,
Valaki. János vagy Tamás.
Igazat, mint egy vallomás.

A harangok alszanak.
Nem segít az ima, sem ez a dal.
Balladás barátaim, mondjátok, mi baj?

A füstös kocsmáknak mind más a nevük.
Helyünkön furcsa népek ülnek.
Nem érdekli őket a szabadság,
Nem tudják, minek nem örülnek,
S hogy az álmok mibe kerülnek.

A tankok még alszanak,
Halkul az ima, halkul a dal.
Balladás barátaim, mondjátok, mi a baj?

A kövek az égig nőttek közöttünk.
János nem szól többé Tamáshoz.
Állok a körben és azt érzem,
Lassan nem lesz közünk egymáshoz,
Sem azokhoz a kincses balladákhoz.

A gyerekek játszanak.
Nem látják rajtunk, hogy fáj ez a dal.
Balladás barátaim, mondjuk egymás szemébe:
mi a baj?!

Nem hallod, üvöltök

Nincs többé félelem, nincs többé fájdalom,
Puha, könnyű kezed nincs többé vállamon,
Sohasem láthatom tiszta zöld szemedet,
Előre nem tudtam, fordulnak a szelek.

Ó, mennyire fáj, hogy utoljára látlak,
Túl messzire indulsz, vissza sosem várlak,
Elég neked − mondtad, éreztem, hogy vesztek,
Hordom a szerelmet, mint súlyos keresztet.

Nem hallod, üvöltök − lenn a mocskos utcán,
Nem hallod, zokogok − te sohasem sírtál,
Nem hallod, bömbölök − kinn, városod körül,
Nem hallod, röhögök − ahogy a részeg örül,
Nem hallod, üvöltök − csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok − míg te élni mentél,
Nem hallod, nyöszörgök − korbácsol a világ,
Nem hallod, könyörgök − esőért a virág.

A földön maradtam, mikor szállni kezdtél,
Nehéz vagyok, tudtad. Vissza sem néztél.
Itt állok, bámulok a fekete égre,
Vörös betűk égnek az agyamban, vége.

Nem hallod, üvöltök − lenn a mocskos utcán,
Nem hallod, zokogok − te sohasem sírtál,
Nem hallod, bömbölök − kinn, városod körül,
Nem hallod, röhögök − ahogy a részeg örül,
Nem hallod, üvöltök − csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok − míg te élni mentél,
Nem hallod, nyöszörgök − korbácsol a világ,
Nem hallod, könyörgök − esőért a virág.

A bolond levele a kisfiúnak

Kisfiam, azt hittem: ember vagyok.
De azt már nem, hogy az is maradok.
Fogadd hát úgy majd ezt a levelet,
Mint egy még emberi üzenetet.
Kérlek, ne ítélj könnyelműn felettem,
És őrizz meg gyönyörű szívedben!

Lehettem volna vadász, vagy hajtó
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó,
Ki azt hitte, ha úton van, szabad.
Eltapos a világ, ha útjában vagy!
Így lettem bolond. Élni kell és lehet.
Bocsáss meg nekem, Isten Veled!

A fattyú reménytelen szerelme és halála

Üvölt a szél és kacag a Hold.
Anyám egy hajtó asszonya volt,
Boszorkányszombaton ellovagolt.
Sosem tudom meg, apám ki volt?

Talán lehetett egy ifjú herceg,
Kinek az anyám csak egyszer kellett?
Német katona, orosz hadnagy,
Magyar őrmester? Mind itt voltak.

Maga az Ördög, vagy egy püspök?
Kocsis, kancellár, vagy az Elnök?
Részeges vadőr, rút kentaur?
Előkelő vendég, kövér nagyúr?

Disznókkal háltam, tyúkokkal keltem,
Csizmát pucoltam, ha adtak, ettem.
Nem hullott könnyem, tán nem is volt.
Nem vagyok élő, nem vagyok holt.

Púpos a hátam, megöl a tükör,
Bozont a hajam, nyavalya tör.
Szerelmes lettem Júliába.
Lomha lepke az erdész lánya.

Júlia fürdik, mint a hattyú,
Bokorból lesem én, a fattyú.
Sugaras szemét nem veti rám,
Nem vagyok Rómeó, az én hibám.

Nem messze tőlem avar zörög,
Valaki jajdul, vadkan hörög,
Vérben a herceg, vér a földön.
Gyilkosa keze még a tőrön.

Hátulról döf egy idegen úr,
Jéghideg vas a szívembe szúr.
Júlia fürdik, mint a hattyú.
Röhög a gyilkos: Dögölj meg, fattyú!

Szerelemgyermek − dalolta az Anyám.
Nyomorult fattyú! − üvöltöttek rám.

Hajtók dala

Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: Rögtön induljak!
Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni! Dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem!

A kutyától félek, a vértől hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok,
Nem vagyok senki, űzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Nem győztem soha, most sem nyerek,
Nem tudok ölni, de nem is merek,
Járom az erdőt, vadakra lesek,
Csak hajtó vagyok, ne lőjetek!

A vadászok bevonulása

Megjöttek a hősök,
Fel is állnak sorban
Komoly méltósággal
És büszke mosollyal.

Emelik lábukat
Zsákmányuk nyakára,
Emelik poharuk
A legfőbb vadászra.

Az erdész családja
Számlálja a vadat,
Szétosztja rang szerint.
Nem könnyű feladat.

Trófeát az úrnak,
Prémet az anyáknak,

Sok húst a szolgáknak,
Csontot a kutyáknak,

Királynőnknek nyestet,
Királyunknak majmot,
Kobrát a titkárnak,
A marsallnak baglyot,

Szüzet a hercegnek,
Sündisznót a papnak,
Szemérmes apácák
Zergebakot kapnak,

Lajhárt a lakájnak,
Struccot a színésznek.
Soha meg nem értik
e kis játékát az észnek.

Egy latin követnek
Három döglött macskát,
Az újságírónak
A vadőr szamarát.

Fut a nyúl a mezőn

Fegyver dörög, vagy épp aratnak?
Traktor hörög, vagy a kutya ugat?
Télen és nyáron, igen, mindennap
A katonák az erdőt lesik.
Az asszonyokat leteperik,
A férfiakat, ó, a férfiakat messze viszik

Fut a nyúl a mezőn és énekel.
Fut a nyúl a mezőn és énekel.

Mondjátok rá, hogy nagyon gyáva?
Megszokta már, és nem is bánja.
Ragadozókkal ki nem állna.
Tavasz van és kitört a béke.
Vadászatnak, hajtásnak vége.
Boldog, mert megint túlélte,
Énekel és nevet az égre.

Fut a nyúl a mezőn és énekel.
Fut a nyúl a mezőn és énekel.

Orgia

Lassú táncok a lehűlő levegőben,
Lassú lángok a kandallóban,
Jóllakott dögök a medvebőrön.

Mit bámulsz? − mondja Ofélia,
Majd kilép a tűzből és Júlia ágyába siet,
Mialatt Rómeó Othellót kerülgeti.
Még a Vészbanyák is elpirulnak,
A pimasz Shakespeare hogy vigyorog.

A bomlott agyú Grimm testvérek gyermekeket kínoznak,
Míg Csipkerózsika önmagával játszik,
És az arcátlan Andersen Hófehérkét öleli.

A Színészkirály és a Költő műsort adnak
A vasúttársaságok javára.
A nyolcvanéves primadonna nemzetiszínű melltartóját
Kisorsolják a nyugdíjas katonák klubjában,

Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,
Ismeri a dolgot James Deannel együtt.
Szegény Ginsberg üvöltve keresi Kerouacot a tömegben.

Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.

A magas külföldi vendég történelemkönyvet olvas
És halálra röhögi magát.
A szolgák lopnak és lopakodnak.

Ó, mennyi nihilista, nacionalista, alkoholista,
Feketelista, futballista, exhibicionista,
Cionista, specialista, fasiszta, statiszta,
Masiniszta, soviniszta, orgonista, alpinista,
kálvinista.

A táborban mindenki alszik,
A költő tündérei pengetik a drótokat.

„Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyóson a villanyt
Ma ontják véremet.”
(Pilinszky János: Négysoros)

Haldoklik az Éjszaka,
Vére beszennyezi a Hajnalt.
Minden születés véres.
A Nap kései szabdalják a Csavargók Köpenyét,
Széttépik a nehéz álmot.

Ébredező részegek, az első morgások.
A düh, böfögés, hányás, ürülék,
A lejárt gramofon sisteregve ismétli
Egy régi induló utolsó hangjait.

Nincs többé álom. Egy szem, egy arc.
Ó, a kép mennyire pontos,
Az öreg Bosch hogy pirulna, ha látná,
A vén kokós.

A padláson véget ért az Öngyilkosok Bálja,
Mindenki a Parlamentbe igyekszik,
Ahol A Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.

Íme az utolsó kínrím:
Ez egy nedves kor,
Nappal vér folyik,
Éjjel bor.

A kis balerina vezeti pónilovát.
Hamupipőke, te sosem alszol?
− kérdezi tőle a Bohóc.
Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet,
Hogy majd ír! Igen.
És nem felejt el semmit.

Szeretlek.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.

Szabadíts fel!

Vannak itt törpék, és vannak gnómok,
Tudom, hogy csalnak, de mégsem óvok,
A rendszer új, az ország a régi,
Te ülj a nyakamba helyettük, baby!

Keresik a Sátánt, mossák az agyamat,
Egyedül ők tudják csak a kiutat!
Gyerekkorom óta hülyéket hallgatok,
Hagyjanak békén, szeretni akarok!

Gyere el hozzám és szabadíts fel!
Gyere el hozzám és szabadíts fel!

Ülnek vagy alszanak egész nap a Házban,
Nincs idejük otthon az asszonyra az ágyban,
Bámulom őket, de valamit nem értek,
Én vagyok a hulla, vagy ők nem élnek?

Kőbánya blues

Kőbányán születtem, ott is nőttem fel,
Vannak jobb helyek, de nekem megfelel,
Tévében megnézem, ami nekem kell,
Itt találtam asszonyt, itt temetnek el.

Utáltam a könyvet, minek az egy srácnak,
Elvittek két évre Ózdra katonának,
Megtanultam hamar befogni a számat,
Jó sorom lett végül, megtettek konyhásnak.

A szívem visszahúz, ez a Kőbánya blues.
Ez nem a Rolling Stones blues,
ez a Kőbánya blues,
Már sok rajtam a hús, ez a Kőbánya blues.
A szívem visszahúz, ez a Kőbánya blues.

Aztán visszajöttem, mentem a Sörgyárba,
Ihatok egész nap, mindig lesz maláta,
Hívtak a brigáddal egyszer operába,
Felvettem az öltönyt, óh, én szegény árva!

Ritkán, ha van időm, a klubba lejárok,
Ismerek mindenkit, kőbányai srácok,
Nem tudnak rock and rollt táncolni a lányok,
Én már öreg vagyok, csak magamban rázok.

Torta

Az apám cukrász volt, igen és ő mondta:
Az élet szép lesz! A világ egy torta.
Egy kopasz bácsi ígérte: Az ország egy szelet!
És majd tortát eszik minden magyar gyerek!

Az öreg pontos volt, nem hagyott ki napot,
Úgy verte anyámat, mint a tejszínhabot,
Az egészet mindig a kulcslyukon át néztem,
A konyhába mentem és süteményt kértem.

Verem, verem, verem, majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit, csak verem a habot.

Nemsokára leszek, sajnos, hetven éves,
Születésnapomra újra tortát kérek,
Legyenek ám rajta kis szovjet katonák,
Marcipán űrhajós, krémvárak, rakéták.

Belülről kirágnám, mint a fát a féreg,
Nem látna meg senki, így hát nem is félek,
Mi leszünk, csak öten, ötven csinos lánnyal,
Ötven égő gyertya, ötven vörös lánggal!

Kopaszkutya

Inkább költ az ember nőre,
Nincs igény a kutyabőrre,
Minden ebnek van jövője,
Hogyha nincsen túl szép szőre.

A kutyákat fodrász nyírja,
Sampon is van, hogyha bírja,
Ne sajnáld a kutyát, kopasz,
Nemsokára itt a tavasz.

Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!
Kopaszkutya, csókolj meg!
Kopaszkutya, harapj meg!

Életében siker legyen,
Gyorsan kopaszkutyát vegyen!
Messze már a török, tatár,
Nincs szebb, mint egy kopasz agár!

Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!
Kopaszkutya, csókolj meg!

Kopaszkutya, harapj meg!
Kopaszkutya, balhéból jót harapunk
egymásból!

Tiszta szívvel

(József Attila)

A hetedik

(József Attila)

45-ös blues

Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott,
Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok,
Százéves gyermek szemével Apám visszatért a harcból,
Megcsókolt, Anyámhoz lépett. Ennyit mondott: Ez a pokol.

A föld alól jöttünk fel egy üszkös, fekete városba,
Ahol kenyérről álmodva mindenki vízért állt sorba.
Az első év reményt hozott, azt hitték, nem dőlt el még semmi.
Annyi minden lehetett volna, amiért érdemes élni, várni, hinni.

Hull a hó és hózik, hogy imádkozik nagyanyám,
Micimackó nőzik, halkan sziszeg a szamovár,
Fehér pelenkák lengenek, katonaing, nyög a kötél,
Nyíló öklök, nyíló ölek, élet a világ közepén.

Örömük voltál, fejlődtél szépen,
A jövőd egy könyvben, a múltad szégyen.

Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok,
Erős parasztok, mártírok, költők és gyenge királyok,
Nem ismerem Bachot, ki az? Kezemet nem fogja Kodály,
A lét és a tudat lesz a fontos és nem Vörösmarty Mihály.

Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa,
Sápadt és folyton éhes, és neki semmit sem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.