1. 01 - Oly sokáig voltunk lenn Hobo Blues Band 03:58
  2. 02 - Ülni, állni, ölni, halni Hobo Blues Band 03:32
  3. 03 - 45-ös blues Hobo Blues Band 04:35
  4. 04 - Nem hallod, üvöltök lenn a mocskos utcán Hobo Blues Band 04:40
  5. 05 - Országos blues (Országút blues, Fekete bárány blues, Moszkva tér blues) Hobo Blues Band 06:17
  6. 06 - Másik Magyarország Hobo Blues Band 04:53
  7. 07 - Operett Hobo Blues Band 03:25
  8. 08 - Enyém, tiéd, miénk Hobo Blues Band 03:22
  9. 09 - Hajtók dala Hobo Blues Band 04:02
  10. 10 - Mesél az erdő Hobo Blues Band 08:08
  11. 11 - A fattyú reménytelen szerelme és halála Hobo Blues Band 03:24
  12. 12 - Halj meg, és nagy leszel! Hobo Blues Band 05:17
  13. 13 - Gazember Hobo Blues Band 03:43
  14. 14 - Blues Jim Morrisonnak Hobo Blues Band 04:38
  15. 15 - Torta Hobo Blues Band 03:51
  16. 16 - Közép-európai hobo blues II. Hobo Blues Band 07:03
  17. 17 - Túl ennyi mindenen Hobo Blues Band 01:10

Oly sokáig voltunk lenn

Lassan lépdel a fűben a vak zenészek kara,
Mondjátok, emberek: Ez már Európa?

Várok egy pohár italra,
Várom, hogy messze vigyen,
Várok egy friss tiszta hangra,
Várom, hogy megsegítsen.

Igyunk a vén, lila hölgyre,
Jézus, te vagy a remény,
Nem jut el soha a völgybe,
Mit papja neki ígért.

Igyunk a sápadt árvára,
Bűnéről ő nem tehet,
Igyunk a hűtlen anyára,
Ölére, mit úgy szeret.

Oly sokáig voltunk lenn,
Nem is tudjuk, milyen fenn!

Igyunk az új istenekre,
Mosolyuk egyre nagyobb,
Nem tettem ellenük semmit,
Azt hiszik, nem is vagyok.

Gondolj egy összetört arcra,
Gondold el, mitől ilyen?
Gondolj a holnapi napra,
Ne legyen ugyanilyen!

Tudom, azt hiszed rólam,
Ismerem jól a világot,
De nem tudok mondani semmit,
Magam is csak várok, várok.

Oly sokáig voltunk lenn,
Nem is tudjuk, milyen fenn!

Oly sokáig voltunk lenn,
Hogy nem is tudjuk, milyen fenn!

Ülni, állni, ölni, halni

(József Attila)

45-ös blues

Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott,
Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok,
Százéves gyermek szemével Apám visszatért a harcból,
Megcsókolt, Anyámhoz lépett. Ennyit mondott: Ez a pokol.

A föld alól jöttünk fel egy üszkös, fekete városba,
Ahol kenyérről álmodva mindenki vízért állt sorba.
Az első év reményt hozott, azt hitték, nem dőlt el még semmi.
Annyi minden lehetett volna, amiért érdemes élni, várni, hinni.

Hull a hó és hózik, hogy imádkozik nagyanyám,
Micimackó nőzik, halkan sziszeg a szamovár,
Fehér pelenkák lengenek, katonaing, nyög a kötél,
Nyíló öklök, nyíló ölek, élet a világ közepén.

Örömük voltál, fejlődtél szépen,
A jövőd egy könyvben, a múltad szégyen.
Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok,
Erős parasztok, mártírok, költők és gyenge királyok.

Nem ismerem Bachot, ki az? Kezem nem fogja Kodály,
A lét és a tudat lesz a fontos, és nem Vörösmarty Mihály.

Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa,
Sápadt és folyton éhes, és neki semmit sem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.

Nem hallod, üvöltök lenn a mocskos utcán

Nincs többé félelem, nincs többé fájdalom,
Puha, könnyű kezed nincs többé vállamon,
Sohasem láthatom tiszta zöld szemedet,
Előre nem tudtam, fordulnak a szelek.

Óh, mennyire fáj, hogy utoljára látlak,
Túl messzire indulsz, vissza sosem várlak,
Elég neked, mondtad, éreztem, hogy vesztek,
Hordom a szerelmed, mint súlyos keresztet.

A földön maradtam, mikor szállni kezdtél,
Nehéz vagyok, tudtad. Vissza sem néztél.
Itt állok, bámulok a fekete égre,
Vörös betűk égnek az agyamban, vége.

Nem hallod, üvöltök, lenn a mocskos utcán,
Nem hallod, zokogok, te sohasem sírtál,
Nem hallod, könyörgök, csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok, míg te élni mentél,
Nem hallod, bömbölök, kinn, városod körül,
Nem hallod, röhögök, ahogy a részeg örül,
Nem hallod, nyöszörgök, korbácsol a világ,
Nem hallod, üvöltök, esőért a virág.

Nem hallod, üvöltök, lenn a mocskos utcán,
Nem hallod, zokogok, te sohasem sírtál,
Nem hallod, könyörgök, csavargóvá tettél,
Nem hallod, meghalok, míg te élni mentél,
Nem hallod, bömbölök, kinn, városod körül,
Nem hallod, röhögök, ahogy a részeg örül,
Nem hallod, nyöszörgök, korbácsol a világ,
Nem hallod, üvöltök, esőért a virág.

Országos blues (Országút blues, Feketebárány blues, Moszkva tér blues)

K. úr családjával Szombathelyen élt,
Indultak nyaralni, de a mama félt,
Ne rohanjunk, Ödön! Olyan szép a táj,
Tudják a gyerekek, Bill a király!

B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt,
A hátsó ülésen a titkárnője várt,
Hátraszólt a sofőr: Főnök, mi a cél?
Gyerünk Balatonra, ami belefér!

Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac,
Az élet nem álom, holnap ébredek.

Legel a nyáj, a juhász a lányokkal hál,
Legel a nyáj, a juhász a lányokkal hál,
De nincs baj, a villanyrendőr ébren vár.

Szól a farkas: együnk egy kis bárányhúst!
Szól a farkas: együnk egy kis bárányhúst!
Ha mérges a juhász, játsszuk el a Bárány Bluest!

Lila hajú fiú a térképen kutat.
Szegény öreg Hobo a semmire mutat.
Még mindig nem találja a harmadik utat.
Hideg keleti szél a szoknyák alá fúj,
Langyos nyugati szél újságokat fúj.
Olvastad a régit? Na, hogy tetszik az új.
Miénk ez a tér!
Drága Moszkva tér!

K. úr megérezte, eljött az idő,
Férfi módra vezet, reszkessen a nő,
Előz a kanyarban, a gumi szinte ég,
Hátul a két gyerek, szembejön a Vég!

Keletről a Volga Siófokhoz ért,
B. elvtárs ott hátul a lényegre tért,
Félrenéz a sofőr, a sziréna zúg,
Hétköznapi eset, vértől mocskos út.

Jó nekem a Trabant, nem kell Cadillac,
Az élet nem álom, holnap ébredek.

Másik Magyarország

Nagybetűs ünnepek után,
Lassan alszik el az ország,
Vihar előtti éjszakán,
A lelkek szennyesét mossák.
Arctalan, szomorú katonák
Ülnek a pályaudvaron,
Mitől olyan mogorvák,
Jobb, ha nem is tudom.

Két öreg áll a fal előtt,
Szemükbe nevet egy plakát:
„Bízzunk a közös jövőben!”
Az idő nem ismétli magát.
A fagyó-fogyó mosolyok,
Tudom, nem nekem szólnak,
Új lapot ír a történelem,
Majd egyszer, sajnos nem holnap.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Tudom, hogy szólni kell, vagy lépni,
De arcomba robotok néznek,
Nyelvük magyar, néznek hidegen,
Nem tagadom le, hogy félek.
Nem tudom, mit tudnak rólam,
A kódjukat nem ismerem,
Mellettem suttog valaki:
„Nem bírom tovább, Istenem!”

Turisták isznak, nevetnek,
Sietnek felemelt fejjel,
Nem tudom, miben bíznak,
Nem rájuk vár ez a reggel.
Nézik a lányokat, a várost,
A sok büszke szőke részeg.
Hajnal van már és remélem,
Hogy álmodtam az egészet.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Emlékeink tovább élnek
Mindig, mint az álmok,
Másik Magyarország,
Jó reggelt kívánok!

Operett

Messze Mississippi, messze ide London,
Itt, a Moszkva téren mégis azt mondom,
Hogy „Európa öreg, Amerika új,
De a rock and rollban mind egy követ fúj!”

Ötven éve kezdték ott, Nyugaton,
Keleten szóltak: Csak nyugalom.
Északon rázták, mert nagy a hideg,
Délen meg mindenki csupa ideg.

Sohasem tudtam rock and rollozni én,
Operettbe vittek mindig a hétvégén,
Száz éve már a barométer esőre áll,
Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár.

Mondd, miért hagytuk, hogy így legyen?
Van, aki hagyta, van, aki nem,
Túl messze ment a rock and roll srác,
Hiába mondták neki: Nana, vigyázz!

Sohasem tudtam rock and rollozni én,
Operettbe vittek mindig a hétvégén,
Száz éve már a barométer esőre áll,
Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár.

Enyém, tiéd, miénk

Enyém a tévé, tiéd a bor.
Enyém a kocsi, tiéd a por.
Enyém a sonka, tiéd a zsír.
Enyém a vigyor, és tiéd a kín.

Tiéd a zene, enyém a tánc.
Tiéd az óra, enyém a lánc.
Tiéd a páncél, enyém a tőr.
Tiéd a kutya, és enyém az őr.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Enyém az arany, tiéd a réz,
Enyém a bilincs, tiéd a kéz.
Tiéd a rendszer, enyém a zűr.
Enyém az ország, és tiéd az Űr.

Tiéd a lélek, enyém a test.
Tiéd a Syrius, enyém a Kex.
Tiéd a Hendrix, enyém a Stones.
Tiéd a Dylan, és enyém a Doors.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Enyém, enyém, enyém, enyém,
Enyém, tiéd, övék, miénk,
Bolondgomba, bolondgomba.

Hajtók dala

Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: rögtön induljak.
Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni, dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

A kutyától félek, a vértől hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok.
Nem vagyok senki, űzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Nem győztem soha, most sem nyerek,
Nem tudok ölni, de nem is merek,
Járom az erdőt, vadakra lesek,
Csak hajtó vagyok. Ne lőjetek!

Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

Mesél az erdő

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Tegnap erre látták Jancsit és Juliskát,
Hófehérke éppen Robin Hooddal sétált.
Bement a városba a vasorrú bába,
Fellép a tv-ben, kell a pénz lakásra.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Nagymamához indul kosárral Piroska,
Olvasta a mesét, de vágyik a tilosba.
Mondja a rókának: Milyen szép a farkad,
A farkas fejére varázsoljunk szarvat!

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Itt jön Ludas Matyi, libáját megette,
Hátrányos helyzetű, nem megy egyetemre.
Gyerek marad mindig, hősnek kissé gyönge,
Akárki meglátja, zenész lesz belőle.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Igyekszik Krisztina, átvág a tisztáson,
Átugrik könnyedén egy alvó románon.
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába,
Beleugrik szegény a kiáradt Tiszába.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek,
Lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred.
A fülébe ólmot, az orrába mérget,
Szép hazánk, Lilliput, zeng a hősi ének.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Bujdosó menekül, recsegnek az ágak,
Táguló szemében ott szűköl az állat.
Meztelen emberek sírgödrüket ássák,
Kopognak a rögök, de ők már nem hallják.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

A fattyú reménytelen szerelme és halála

Üvölt a szél, és kacag a hold,
Anyám egy hajtó asszonya volt.
Boszorkányszombaton ellovagolt.
Sosem tudom meg, apám ki volt.

Talán lehetett egy ifjú herceg,
Kinek az anyám csak egyszer kellett.
Német katona, orosz hadnagy,
Magyar őrmester, mind itt voltak.

Maga az ördög, vagy egy püspök,
Kocsis, kancellár, vagy az elnök.
Részeges vadőr, rút kentaur,
Előkelő vendég, kövér nagyúr.

Szerelemgyermek − dalolta az anyám.
Nyomorult fattyú − üvöltöttek rám.
Disznókkal háltam, tyúkokkal keltem,
Csizmát pucoltam; ha adtak, ettem.

Nem hullott könnyem, tán nem is volt.
Nem vagyok élő, nem vagyok holt.
Púpos a hátam, megöl a tükör,
Bozont a hajam, nyavalya tör.

Szerelmes lettem Júliába,
Lomha lepke, az erdész lánya.
Júlia fürdik, mint a hattyú,
Bokorból lesem, én, a fattyú.

Sugaras szemét nem veti rám,
Nem vagyok Rómeó, az én hibám.
Nem messze tőlem avar zörög,
Valaki jajdul, vadkan hörög.

Vérben a herceg, vér a földön,
Gyilkosa keze még a tőrön.
Hátulról döf egy idegen úr,
Jéghideg vas a szívembe szúr.

Júlia úszik, mint egy hattyú,
Röhög a gyilkos: dögölj meg, fattyú!

Halj meg, és nagy leszel

Vesztesnek született,
Rájött elég hamar,
Nem kellett senkinek,
Honnan jött? Mit akar?

Bélyeg alatt nőtt fel,
Kihívta a sorsa,
Rálépett, ahogy kell,
A rock and roll útra.

Halj meg, és nagy leszel!
Ez a város nem bír el.
Halj meg, és nagy leszel!

A törpék leköpnek,
A patkányok marnak,
Mindennapi műsor,
Ne menj a falnak!

Valahol fáj nagyon,
A szíved beleszakad,
Üvöltsd ki, ne nyomd el!
Ne sajnáld magad!

Halj meg, és nagy leszel!
Ez a város nem bír el.
Halj meg, és nagy leszel!

Bűnös ez a város,
Az égtől sem fél,
Mint egy rock and roll gitáros,
Olyan gyorsan él.

Játszod a rock and rollt,
A szíved összetöröd,
Nem figyel rád senki,
Nem figyel rád senki,
Egy kölyök jól kiröhög.

Halj meg, és nagy leszel!
Ez a város nem bír el.
Halj meg, és nagy leszel!

Ez az ország nem bír el,
Halj meg, és nagy leszel.
Ez a világ nem bír el!

Gazember

Az ember éjjel aludna már,
De van, ki ekkor mindig lányokra vár.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

Tudom, hogy reggelre letagadod:
De minden álmodban veled vagyok.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

A férjed eszi a húst, a babot,
Én meg a csirkét, mit ő otthagyott.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

Kihűlt a csirke, a szaftja hideg.
Lelépek, mielőtt meggebedek.
Óh, igen, a gazember.
A lányok tudják, a fiúk nem-nem-nem,
Miért lettem gazember.

Blues Jim Morrisonnak

Nyafog a vers, röfög a zene
Mammon eszi meg, vagy a fene
Mindenhol kutyák, kopaszok
Sehol vadak, se farkasok
Ha nem kellek a világnak
Álljak be művirágnak
Hogy elszálljon a bűz
Kéne egy jó nagy tűz

Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

A legújabb teszt: West is the best
Budapest elad és sohasem veszt
A tévé ugat: Itt a Nyugat
Minden magyar McDonald’s-ban mulat
Kólásüveg a Föld farka
Amerika marka rajta
Költő nem jár kamatlábon
Vissza ne gyere, barátom

Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

Nem volt korod és nem volt időd
Mint a bluesnak, a múltad a jövőd
Száll a kép, a hang, a szó
Az út végén vár a tó
Az élethez ajándék jár
Minden játékban ott a halál
Beteg a város, a folyó ég
De a láz itt van még

Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

Régen nem szívok – hűséges vagyok
Már nem iszom – hát nevetséges
Óh, fel ne ébredj, az ismeretlen szövetséges
Régen nem szívok – this is the end
Már nem iszom – my only friend
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison
Régen nem szívok – még szól a blues
Már nem iszom – még szól a blues
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison
The music is over

Torta

Jaj, de jó a habos sütemény,
Mogyoró van az ő tetején,
Ilyen én nem kapok, ezért hát…
Tudom, sajnálnak az angyalok.

Nekem nincs apukám, anyukám,
Csak egy fél kifli az uzsonnám,
Közben még lépes méz illata szál felém,
Jaj, de jó a habos sütemény.

Az apám cukrász volt, igen, és ő mondta,
Az élet szép lesz, a világ egy torta.
Egy kopasz bácsi ígérte, az ország egy szelet,
És majd tortát eszik az összes magyar gyerek.

A fater pontos volt, nem hagyott ki napot,
Úgy verte anyámat, mint a tejszínhabot,
Az egészet mindig a kulcslyukon át néztem,
A konyhába mentem és süteményt kértem.

Verem, verem, verem,
Majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit,
Csak verem a habot.

Nemsokára leszek hatvan éves,
Születésnapomra újra tortát kérek,
Legyenek ám rajta kis NATO-katonák,
Marcipán űrhajós, krémvárak, rakéták.

Belülről kirágnám, mint a fát a féreg,
Nem látta meg senki, így hát nem is félek.
Mi leszünk csak hatan, hatvan lánnyal,
Hatvan égő gyertya hatvan vörös lánggal.

Verem, verem, verem,
Majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit,
Csak verem a habot.

Közép-európai hobo blues II.

A csavargás a csalódás a szerelem a taps a születés a halál
Mind-mind megőrjít vagy megváltoztat
Csak a művészet térít meg
Csak a blues térít magamhoz

Annyian és mind a legjobbak elmentek
Hamarosan kiürül ez a város
Olyan lesz mint egy kifosztott múzeum
Mégse zárjuk be a kaput engedjünk be bárkit

Jöjj közénk
Nem kontárok vagyunk
Bizonytalan kódorgók
Fáradt önfeladók
Amit elvégeztünk látszik a városon
De a múlt sikere nem igazol semmit
Nem vagyok fáradt készen állok bármi újra
Bársonykönyvemet nem írtam tele
Nem tudtam megfogalmazni még az igazságot
De amit írtam mind igaz

Viharban születtem,
Jó időre várok,
Hosszú útra mentem,
De itt, közel járok.

Átok ült apámon,
Egy fán lógott vele
Utolsó reménye,
A Koldusok Hercege.

Mohácson meleg volt,
Világoson sötét,
Aradon úgy féltem,
Megléptem mielébb.

A Balaton mellé
Stoppal jártam sokat,
Szárszón nem nyaraltam,
Jön a tehervonat.

Viharban születtem,
Világ végén alszom,
Ne bántsatok engem,
Mert én nem haragszom!

Túl ennyi mindenen

Túl ennyi mindenen,
most már látom,
ez az én hazám,
de nem, nem az én országom.