1984 – Vadászat

A vadászat alapelvei

A vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel. Elvezet a természet és a hozzá tartozó jelenségek elmélyült megfigyeléséhez. A vadászat megfelelő irányba tereli a vadász személyiségének alakulását. Olyan etikai értéket fejleszt ki benne, amely nélkül a vadászat csupán az ösztönök gyarló megnyilvánulása volna.

Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: rögtön induljak.
Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni. Dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

A kutyától félek, a vértől hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok.
Nem vagyok senki, űzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Nem győztem soha, most sem nyerek,
Nem tudok ölni, de nem is merek,
Járom az erdőt, vadakra lesek,
Csak hajtó vagyok, ne lőjetek!

Teérted hajtok, mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

Teérted hajtok, (Teérted hajtok.)
Mindened meglegyen, (Látástól vakulásig.)
Nem akadt jobb neked, (Hogy legyen mit föl- és levenned.)
Ezért vagy mellettem.
Teérted hajtok, (Tudom, hogy többre vágysz, de én így is szeretlek.)
Mindened meglegyen, (Esküszöm, amíg élek, mindened meglesz.)
Nem akadt jobb neked, (Meg kell a szívnek szakadni.)
Ezért vagy mellettem.

Csodálatos kocsik jönnek,
Legendás férfiak érkeznek,
Ezt nézd meg, érdemes!
Soruk nyílegyenes!
Első a rend,
Aztán a csend!
Fegyelem!
Figyelem!

Trombita bődül, harsan a dal,
Hajtóvadászat hajnala van.
Nincs elég erdő, túl sok a vad.
Rendet csinálni indul a had.

Hercegek, tisztek, tisztviselők,
Miniszterek és kegyencnők,
Testőrök, bankárok, a kormányzó,
Írók és színészek, nincs hiányzó.

Kisfia kérdi a madarászt:
– Lehetek vadász?
– Nem, csak halász –
Válaszol az apja a fiának.
– Nem mehet akárki vadásznak.

Felment a függöny,
Itt van a perc,
Homlokod nedves,
Nagyokat nyelsz.
Na, fel a fejjel,
Fegyvert viselsz!
Kockázat nincs,
mert úgyis te nyersz.
Hallali, halihó!
Vadászni de jó!
Hallali, halihó!
Vadászni volna jó!

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Tegnap erre látták Jancsit és Juliskát,
Hófehérke éppen Robin Hooddal sétált.
Bement a városba a vasorrú bába,
Fellép a tv-ben, kell a pénz kalácsra.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Nagymamához indul kosárral Piroska,
Olvasta a mesét, de vágyik a tilosba.
Mondja a rókának: Milyen szép a farkad,
A farkas fejére varázsoljunk szarvat!

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Itt jön Ludas Matyi, libáját megette,
Hátrányos helyzetű, nem megy egyetemre.
Gyerek marad mindig, hősnek kissé gyönge,
Akárki meglátja, színész lesz belőle.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Igyekszik Ludmilla, átvág a tisztáson,
Átugrik könnyedén egy alvó partizánon.
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába,
Furfangos Nyesztyerka barlangjában várja.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Bujdosó menekül, recsegnek az ágak,
Táguló szemében ott szűköl az állat.
Meztelen emberek sírgödrüket ássák,
Kopognak a rögök, de ők már nem hallják.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Fegyver dörög vagy épp aratnak?
Traktor hörög vagy a kutya ugat?
Télen és nyáron, igen, minden nap.

A katonák az erdőt lesik,
Az asszonyokat leteperik.
A férfiakat, ó, a férfiakat messze viszik.

Fut a nyúl a mezőn, és énekel,
Fut a nyúl a mezőn, és énekel,
Fut a nyúl a mezőn.

Mondjátok rá, hogy nagyon gyáva,
Megszokta már és nem is bánja.
Ragadozókkal ki nem állna.

Tavasz van és kitört a béke,
Vadászatnak, hajtásnak vége.
Boldog, mert megint túlélte,
Énekel és nevet az égre.

Fut a nyúl a mezőn, és énekel,
Fut a nyúl a mezőn, és énekel,
Fut a nyúl a mezőn.

Kerítés mögött fegyveresek
Fáklyával kezükben.
Nem tudom, őriznek vagy kísérnek
Parázzsal szemükben.

(William Shakespeare)

Nézd a királyfit, vágtat a réten,
A vértje csillog, mint a mesében.
Nézd a királyfit, vágtat a réten,
Nekünk ez pokol, neki az éden.

Olyan szép nagy.
Szabad és vad.
Hatalmas, erős.
Bátor hős.
Mondják, angol.
Nem, az egy púpos.
Talán egy mongol.
Ó, milyen csinos!

Nézd, ahogy vágtat, akár egy isten.
Fut a leányka, esélye nincsen.
Nézd csak, most megáll, lováról szökken,
Páncélja, kardja csillog a fűben.

Egy őrült dán!
Mohamedán!
Sandokan!
Jaj, a tatár kán!
Szőke orosz!
Morcos porosz!
Nem tud magyarul!
Nem is tanul!

(Szenes Andor)

Üvölt a szél, és kacag a hold,
Anyám egy hajtó asszonya volt.
Boszorkányszombaton ellovagolt.
Sosem tudom meg, apám ki volt.

Talán lehetett egy ifjú herceg,
Kinek az anyám csak egyszer kellett.
Német katona, orosz hadnagy,
Magyar őrmester, mind itt voltak.

Maga az ördög, vagy egy püspök,
Kocsis, kancellár, vagy az elnök.
Részeges vadőr, rút kentaur,
Előkelő vendég, kövér nagyúr.

Szerelemgyermek − dalolta az anyám.
Nyomorult fattyú − üvöltöttek rám.
Disznókkal háltam, tyúkokkal keltem,
Csizmát pucoltam; ha adtak, ettem.

Nem hullott könnyem, tán nem is volt.
Nem vagyok élő, nem vagyok holt.
Púpos a hátam, megöl a tükör,
Bozont a hajam, nyavalya tör.

Szerelmes lettem Júliába,
Lomha lepke, az erdész lánya.
Júlia fürdik, mint a hattyú,
Bokorból lesem, én, a fattyú.

Sugaras szemét nem veti rám,
Nem vagyok Rómeó, az én hibám.
Nem messze tőlem avar zörög,
Valaki jajdul, vadkan hörög.

Vérben a herceg, vér a földön,
Gyilkosa keze még a tőrön.
Hátulról döf egy idegen úr,
Jéghideg vas a szívembe szúr.

Júlia úszik, mint egy hattyú,
Röhög a gyilkos: dögölj meg, fattyú!

A csermely halkan zúgott,
És én csak álltam ott.

(Jack Kerouac)

Apám kitagadott, nincs otthonom, hazám.
Átkozott, siratott, elfelejtett anyám.
Gonosz törvény üldöz, a harchoz jogot nem ad,
Tehetetlen vagyok, a száműzött lovag.

Elvette mindenem, a kutyák elé lökött,
„Nem vagy fiam többé! Nem ismerlek, kölyök!”
Suhogott az ostor, bűzlő sárba estem,
Megszállt egy vad angyal és visszaütöttem.

Nem hittem a papnak, sem a tanítónak,
Magamat kutattam, s nem találtam jónak.
Kicsúfolt a tömeg: „Verseid csak szavak!
Írástudó bohóc! A száműzött lovag!”

Rablók, eretnekek sem bíztak meg bennem,
Hiába üvöltöm: „Nem ártatlan az Isten!”
A legjobbat tenni gyakran oly szomorú,
Nem hoz vigaszt semmi, nem vagyok, csak tanú.

Nem bocsát meg soha. Dühe forró szurok.
Nem tudom legyőzni. Nincs esélyem, tudod.
Haza kell mennem, akármi is fogad,
Ne legyek örökké száműzött lovag.

(Friedrich Kind)

Jönnek a hajtók, röhög a kereplő.
Üvölt a tigris, bömböl a medve,
Jajgat a fű és reszket az erdő.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.

Hallod-e testvér, ütött az óránk!
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
Halálunk lánggal, kutyákkal jön ránk.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.

Fogoly az öcsém, a cirkuszban táncol.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
A húgom macska és nem fél a lánctól.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.

Bekerítettek, nincs menedékünk!
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
Ágy elé terítik holnap a bőrünk.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.

Pusztul a fajtánk… Halálunk tűzzel jön ránk.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
Pusztul a fajtánk… Hallod a kutyákat?
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
Pusztul a fajtánk… Pusztul a fajta.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.
Pusztul a fajtánk… Isten így akarja.
Üvölt a tigris, bömböl a medve.

Megadták az irányt,
Követik a nyomot,
Indulnak csaholva
Utánad a dogok.

Nem érdekli őket,
E tájra miért jöttél.
Elárul a szagod,
Bárhonnan fúj a szél.

Más vagy, mint ők. Érzik.
Hogy miért? Nem tudják.
Nem is kell, hogy értsék,
Hiszen ezért kutyák.

Mindenütt kopók és vérebek.
Szagot kapott a falka.
Mentsd az életed!

Kutyakórus üvölt,
Csattognak a fogak.
Befogad az erdő.
Te vagy az áldozat.

Barlangba menekülsz,
Megbújsz bozót alatt,
Élve-e vagy holtan
Megkaparintanak.

Rád uszítják őket,
Torkodat harapják.
De ha kuss!-t hallanak,
Életed meghagyják.

Mindenütt kopók és vérebek.
Szagot kapott a falka.
Mentsd az életed!

Nyomon a falka, nyomon a falka…

Acélozd meg szíved!
Ne feledd, hogy ki vagy!
Töröld meg a kezed,
Jobb, ha nem izzad!

Válaszd ki az utat,
És kérd az Urat:
Áldja meg fegyvered,
És legyen veled!

Ölj a puha fűben!
Ölj a sötétben!
Ölj a levegőben!
Ölj a fényben!

Felment a függöny,
Itt van a perc,
Homlokod nedves,
Nagyokat nyelsz.

Na, fel a fejjel!
Fegyvert viselsz!
Kockázat nincs,
Mert úgyis te nyersz.

Ölj a puha fűben!
Ölj a sötétben!
Ölj a levegőben!
Ölj a fényben!

Vér a szivárványon,
Vér a koronákon,
Vér az erdő mélyén,
Vér a bokrok tövén,
Vér a szakadékban,
Vér a barlangokban,
Vér az ősi templomokban,
Vér folyik patakokban,
Vér a hajnal ölén,
Vér az utca kövén.

Vér az égre fröccsen,
Vér a törvénykönyvben,
Vér minden időben,
Vér a mesekönyvben,
Vér a reményben,
Vér, vér, vér, véreb.
Vér, vér, vér, vér, vér!
Még nem a te véred!

Vér a havon.

Nyulak számlálatlan terítve a földre,
Hiúzok, párducok, vaddisznók is körbe,
Az utolsó medve, mellette a farkas,
Tigris és oroszlán, előttük gímszarvas.

Bőrükért a kígyók, eszükért a rókák,
Dalukért a rigók, zsírjukért a fókák,
Őzek, mert kecsesek, gőgjükért a sasok,
Egyszarvúak, griffek, sárkányok, táltosok.

Van, akit megnyúznak,
Van, akit megsütnek,
Van, akit kitömnek,
Van, akit megesznek,
Van, akit temetnek,
Van, akit elvisznek,
Van, akit eladnak,
Van, akit meghagynak.

Kocavadász lőtte, jól tejelő tehén,
Három kotorékeb, egy vén hajtó, szegény.
Gyakori baleset, nem is okoz gondot,
Fülemülék, sólymok, fácánok és foglyok.

Van, akit megnyúznak,
Van, akit megsütnek,
Van, akit kitömnek,
Van, akit megesznek,
Van, akit temetnek,
Van, akit elvisznek,
Van, akit eladnak,
Van, akit meghagynak.

Távolabb hevernek mindenféle népek,
Varázslók, szellemek, boszorkányok, rémek.
Kurucok, labancok, hívők, szökött rablók.
Elveszett gyermekek, ártatlan csavargók.

Van, akit megnyúznak,
Van, akit megsütnek,
Van, akit kitömnek,
Van, akit megesznek,
Van, akit temetnek,
Van, akit elvisznek,
Van, akit eladnak,
Van, akit meghagynak.

Lassan lépked a fűben
A vak zenészek kara.
Mondjátok, emberek,
Ez már Európa?

Megjöttek a hősök,
Fel is állnak sorban,
Komoly méltósággal
És büszke mosollyal.

Emelik lábukat
Zsákmányuk nyakára,
Emelik poharuk
A legfőbb vadászra!

Az erdész családja
Számlálja a vadat,
Szétosztja rang szerint,
Nem könnyű feladat!

Trófeát az úrnak,
Prémet az anyáknak,
Sok húst a szolgáknak,
És csontot a kutyáknak.

Királynőnknek nyestet,
Királyunknak majmot,
Kobrát a titkárnak,
A marsallnak egy baglyot.

Szüzet a hercegnek,
Sündisznót a papnak,
Szemérmes apácák
Zergebakot kapnak.

Lajhárt a lakájnak,
Struccot a színésznek,
Soha meg nem értik
e kis játékát az észnek.

Egy latin követnek
Három döglött macskát,
Az újságírónak
A vadőr szamarát.

„Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh.”

Legyen ebéd vagy vacsora,
Életformánk a lakoma.
Aki magyar, addig eszik,
Míg a koporsóba teszik.

Klára, Erzsi, Kati, Olga,
Táncol körben a sok szolga.
Ráér, hiszen semmi dolga.
Úgy tesz, mintha boldog volna.

Azt suttogja ez az Olga,
Legszebb tánc neki a polka.
Nem küldik el a pokolba,
Mert az neki éden volna.

Na, bolondom, itt a perced!
Nem kell lőnöd, mondj egy verset!
Ahol lakom, sok a koma,
Mindennap van egy lakoma.

Gondold meg és igyál,
Örökké a világ sem áll,
De amíg áll, és amíg él,
Ront vagy javít, de nem henyél.
Ront vagy javít, de nem henyél.
Igyál!

Gondold meg és igyál,
Örökké a világ sem áll,
De amíg áll, és amíg él,
Ront vagy javít, de nem henyél.
Ront vagy javít, de nem henyél.
Egyél! Igyál! Egyél! Igyál!
Egyél! Egyél! Egyél! Egyél!

Óh, mennyi hős, mind örülni akar,
Közönség kell, hát jöjjenek hamar!
Üvölt a zene, tombol a ritmus,
Mindenki táncol, ősi a rítus.

Felöltöztek végre a nők is,
Nélkülük nincs pompa, kellenek ők is,
Suttog a bolond: „Különös látvány,
Egyik sem ringyó, ez mind királylány!”

Táncolj, táncolj, világ!
Táncolj mindenen át!

Sok nagy vadászat, híres bál,
Fúvósok, dobok, egész arzenál.
A mai banda csak kéttagú már,
Samu, a zenész és Iván, a sztár.

Mögöttük hangol és jön Lucifer,
Játszik magától, kérni se kell,
Az új műsor mindent lefőz:
Diana helyett Mars a dizőz!

Táncolj, táncolj, világ!
Táncolj mindenen át!
Táncolj, míg forog a Föld,
Rázd meg magad, öreg hölgy!

A lovagteremben tömeg tolong,
Az asztal tetején sír a bolond,
Tréfáit szórja, a sereg röhög,
„Mi lesz, ha én is bakot lövök!”

Királyunk borban és könnyben ázik,
Néró is fellép, hogy áriázik!
A bajszos Dolfi és a kopasz Bence,
Beszállnak ők is egy dögös dance-re.

Táncolj, táncolj, világ!
Táncolj mindenen át!
Táncolj, míg forog a Föld,
Rázd meg magad, öreg hölgy!

Lassú táncok a lehűlő levegőben,
Lassú lángok a kandallóban,
Jóllakott dögök a medvebőrön.

Mit bámulsz? – mondja Ofélia,
Majd kilép a tűzből és Júlia ágyába siet,
Mialatt Rómeó Othellót kerülgeti.

Még a Vészbanyák is elpirulnak,
A pimasz Shakespeare hogy vigyorog.

A bomlott agyú Grimm testvérek gyermekeket
Kínoznak, míg Csipkerózsika önmagával játszik,
És az arcátlan Andersen Hófehérkét öleli.

A Színészkirály és a Költő műsort adnak
A vasúttársaságok javára.
A nyolcvanéves primadonna nemzetiszínű melltartóját
Kisorsolják a nyugdíjas katonák klubjában.

Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,
Ismeri a dolgot James Deannel együtt.
Szegény Ginsberg üvöltve keresi Kerouac-ot a tömegben.

Az ezredes álmában kiad egy parancsot:
Mindenki egyen egy narancsot!
De a nők inkább banánt kérnek.
A fáradt hősök már henyélnek.

A magas külföldi vendég történelemkönyvet
Olvas és halálra röhögi magát.
A szolgák lopnak és lopakodnak.

Óh, mennyi nihilista, nacionalista, alkoholista,
Feketelista, futballista, exhibicionista, specialista,
Fasiszta, statiszta, masiniszta, soviniszta, orgonista, alpinista, kálvinista.
A táborban mindenki alszik,
A költő tündérei pengetik a drótokat.

„Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyóson a villanyt,
Ma ontják véremet.”

Haldoklik az Éjszaka,
Vére beszennyezi a hajnalt.
Minden születés véres.
A Nap kései szabdalják a csavargók köpenyét,
Széttépik a nehéz álmot.

Ébredező részegek,
Az első morgások,
A düh, böfögés, hányás, ürülék,
A lejárt gramofon sisteregve ismétli egy
Régi induló utolsó hangjait.

Nincs többé álom.
Egy szem, egy arc…
Óh, a kép mennyire pontos,
Az öreg Bosch, hogy pirulna, ha látná,
A vén kokós.

A padláson véget ért az Öngyilkosok Bálja,
Mindenki a pincébe igyekszik, ahol
A Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.

Íme, az utolsó kínrím:
Ez egy nedves kor,
Nappal vér folyik,
Éjjel bor.

A kis balerina vezeti pónilovát.
Hamupipőke, te sosem alszol? – kérdezi
A Bohóc.
Vigyél el innen, barátom!
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet,
Hogy majd ír! Igen.
És nem felejt el semmit.

Szeretlek.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Sosem lesz vége.

Kisfiam, azt hittem, ember vagyok,
De azt már nem, hogy az is maradok.
Fogadd hát úgy ezt a levelet,
Mint egy még emberi üzenetet.
Kérlek, ne ítélj könnyelműn felettem,
És őrizz meg gyönyörű szívedben!

Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Így lettem bolond, élni kell és lehet,
Bocsáss meg nekem, Isten veled!

(Népi mondóka)