2007 – Blues egy trombitásért

Nem szeretem a halálos véletlent,
Az élettől én el nem fáradok,
Nem szeretem az őszt, a telet, a nyarat,
A tavaszt sem, amikor beteg vagyok.

Én nem hiszek az ünnepélyességben,
A hideg cinizmust sem szeretem,
És ha vállamon át leselkedve,
Levelemet olvassa egy idegen.

Nem szeretem a félig kimondott szót,
Azt sem, ha félbeszakítanak,
Vagy ha hátulról kapom meg a golyót,
Ellene vagyok puskának és kardnak.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Történhetnek velünk nagy változások,
Megszeretni én ezt sosem fogom.

Túl sok a gőg, az önimádat,
Csütörtököt mondtak mind a fékek,
Dühít, hogy a „becsület” szót elfeledték,
S a rágalom számít dicsőségnek.

Amikor letört szárnyakat látok,
Nincs bennem sajnálat, nem szeretem
Sem az erőszakot, sem a gyávaságot,
Csak Krisztust siratom a kereszten.

Nem szeretem magam, amikor félek,
Nem tűröm, ha ártatlant gyötörnek.
Nem szeretem, ha a lelkembe másznak,
S még kevésbé azt, ha beleköpnek.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Történhetnek velünk nagy változások,
Megszeretni én ezt sosem fogom.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Kecsegtetnek minket nagy változások,
De régi szarba lépünk az új úton.

Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.

Hogy ne hízzon a varjú,
Álljon több madárijesztő.
Békés, rejtett zugokat
Kapjon a sok szerető.

Lehet, hogy kicsíráznak,
Vessétek el a magot,
Jó, alázatos leszek,
Hát szabadságot adjatok!

Pár csontot az ebeknek,
De ők nem verekedtek,
Piásoknak adtak vodkát,
Ők visszautasították.

Ijesztgetjük a varjakat,
Soha el nem szállnának,
A párokat meg összeadják,
De ők inkább elválnának.

Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek majd vele?

Nem érdekli a bevétel, derekán a köténnyel,
A tegnap esti szállítmány, az agglegény a jegyekkel.
Ő egy zsák mozgó méreg, és akárkit megnyúz,
Mert utolérte őt a blues.

Te James Cagney lehetnél, te meg Rita Hayworth,
A boltban a pult mögött.
Nem hinnéd, hogy egyedül él, kacér-e vagy csak facér?
Légy nagyon türelmes, és majd mindent elmesél.

Megkérdi: és hogy kérik a tojást? Keményen vagy csak félig?
A válasz úgyis mindegy, te meg, jobb, ha nem játszod el
A srácot a bőrönddel, s egy jeggyel, ami elvisz innen.
Az ócska állomásról egy rossz cipő elhúz,
Elmentek, mert hívta őket a blues.

De te nem tudsz másra nézni, kell még egy pohárral kérni,
És amíg kitölti neked, ugratja a vendégeket.
Köszi, köszi, kicsi Szöszi, lepusztult már a Jersey.
Mögöttem csak egy lerobbant pocsék tragacs maradt,
És egy álom, amit üldöztem, egy vesztes háború,
És megint vár a pohár és a blues.

Volt egy cukros bácsikája, egy kölyök nyalókája,
Bankszámlája, meg mindene, jobbhoz szokott élete.
Otthagyta az egészet, nem ölel, csak ha részeg,
Mert így nem mondhatja senki neki, „Menj innen!”
Hát elvitték a számlákat, a kulcsot és a húst,
Elmentek, mert hívta őket a blues.

Az éjszakai vonat indul. Jó estét! A busz megmozdul.
Leülhet a helyemre, én még maradok egy kicsit.
Gyorsan foglalj egy szobát, a benzinkútnál jut még ágy,
Kapok meleg vacsorát, mit veszthetek, ha nincs több busz.
Van egy őrült érzésem, itt maradok, mint egy túsz,
Meghívtatok engem, te és a blues.

Végy szemet szemért
Fogat fogért
Tudod jól a Bibliából
Nem hagyhatsz nyomot
Ne feledd az arcot
Egyetlen férfiét sem
Egyetlen férfiét sem
Fenn a Hold egy jól megcsiszolt penge
Éle, ha kell, a kőből is vért csapol
Álmaidon átvágtat egy hintón
A kerítések az éjben mind-mind csontból

Próbálták fékezni őt
Ráccsal, lánccal, kővel
De kitört minden börtönből
És csizma döng a lépcsőn
A nehéz ajtó kiszakadt
Ő nincs már ott rég megszaladt
Ő nincs már ott rég megszaladt

Egyszer valakit megölt egy gitárhúrral
És a királyok asztalánál ült
Kimentett egy kisbabát a mélyvízből
Mondják, hogy szárnyat hord a ruhája alatt
Ezért félnek tőle

Ezek félnek tőle
Azok imádják
Mert becsapta őket nagyon
Aki csak ránézett
Letagadja később
Hogy valaha is látta őt
Valaha is látta őt

Ha kell, idegenné változtatja magát
És széttörnek pár üveget a hátán
Aztán eltűnik a kukoricásban
És a láz dobja veri belül az agyát

Ezek félnek tőle
Azok imádják
Mert becsapta őket nagyon
Aki csak ránézett
Letagadja később
Hogy valaha is látta őt
Valaha is látta őt

Rossz, kis törpe hősök menetelnek sorban,
Hazug méltóságuk lenn hever a porban,
Emelik lábukat induló szavára,
Emelik poharuk az új fővadászra.

Elpusztult az erdő, kihaltak a vadak,
A tóban szenny és mocsok, elfogytak a halak,
Füst és korom mögül sápadtan süt a Nap.
A céllövöldében kövér gyilkosok játszanak.

Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?
Ne aludj el még! − Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! − A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! − Kialhat a láng.
Ne aludj el még! − Vigyázz ránk!

Túl a kerítésen, nagy, égő szemekkel,
Testvéreim álltak, telve félelemmel,
Enni sem adhattam, nem játszhattam velük,
Lestek ránk az őrök, nekik volt fegyverük.

Sosem várt vendégek éltek itt a házban,
Nem hívtuk, de jöttek, a vértől lucskos sárban,
Uraink szolgák voltak, egynek sem volt szava
Sohasem kérdezték: Mikor mentek végre haza?

Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?
Ne aludj el még! − Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! − A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! − Kialhat a láng.
Ne aludj el még! − Vigyázz ránk!

Tomsits Rudi elment, tovább nem maradhatott,
De betartotta a törvényt, amit magára szabott.
Zacskóból evett és sokat, ha lehetett,
S mindenkinél mindent mindig olcsóbban vett.

Az angyalok földjén nyomorban született,
Romák és prolik közt játszott, verekedett.
Korán kezdett inni, fújni még hamarabb,
És tudta meddig mehet, hogy maradhat szabad.

Beteg lett, de nyugton nem tudott maradni.
Művészkém? – kérdezte –, nincs valami hakni?
Méreg volt vérében, s a gyomra is folyton szúrt,
De mindig jött, ha hívtuk, s már nem beszélt, csak fújt.

Nem lengetett zászlót, nem hitt nagy eszmékben,
Amit érzett, gondolt elmondta zenében.
– Tudom, nincs sok időm – szólt –, de mégsem félek.
– Amíg élek, játszom, amíg játszom, élek.