2002 – Ghymes és Hobo: Bakaballada

Állok a sorban, kopaszra nyírva,
Sápadt arcomon friss pattanás,
Lenyelem a félszem, ne lássa senki,
Még nem megy a borotválkozás.
Feszül a mellem, repül a lelkem,
Kemény a tekintet, akár a kés,
Miniszterek, zászlók, virágok, papok,
Érzem, a tömeg csak engem néz.

Vezényszó csattan, jobbra nézünk,
Rokkant veterán szépen beszél,
Nem értem, mit mond, búcsúzik tőlünk?
Harsog a banda, hallgat a szél.

Zokog az anyám, a húgom reszket,
Az apám és az öcsém erős,
Szeretnek engem, és nagyon büszkék,
Látják bennem a holnapi hőst.

Idegen földön védem a hazát,
Hitet, családot, Európát,
Ne félj, apám, ne félj!
Nem hozok szégyent rád.

Jó katona vagyok, szeretem a fegyverem,
Akár a babámra, rábízom az életem,
Mindig vele alszom, ez olyan, mint a szerelem.
Mindig vele alszom, ez olyan, mint a szerelem.
Húszas baka nem fél, nem hátrál meg sosem,
Vigyáz a hazára hóban, fagyban, fegyverben,
Ezt a földet, babám, nem tapossa idegen.
Ezt a földet, babám, nem tapossa idegen.

Egy, kettő, három, négy, kiskatona, hová mégy?
Nem megyek én messzire, csak a világ végire.

Így van ez már régóta, megy a sereg, száll a nóta,
Száll a nóta, bakanóta, lábunk elé hull a rózsa.

Így van ez már régóta, megy a sereg, száll a nóta,
Száll a nóta, bakanóta, lábunk elé hull a rózsa.

Reng a föld alattunk, hadba vonul a sereg,
Köpünk a kaszásra, mivelünk nem sokra megy,
Testünk-lelkünk bizsereg, húszas baka győzni megy.
Testünk-lelkünk bizsereg, húszas baka győzni megy.

Egy, kettő, három, négy, kiskatona, hová mégy?
Nem megyek én messzire, csak a világ végire.

Így van ez már régóta, megy a sereg, száll a nóta,
Száll a nóta, bakanóta, lábunk elé hull a rózsa.

Tornaterem a fronton. Középen dobogó.
Fölötte lobogó.
Vaskályha ontja a meleget, nem sokat ér.
Itt mégis nyár van, hiába üvölt kinn a tél.
Forró a hangulat. Nemrég érkezett (szekéren) a társulat.
Malasitsné Méz Lola, szőke csoda, Angyal Angéla,
primadonna, Rigó Rozi, szubrett, Madárfejű Lajcsika, bonviván,
valamint Hackenhauser Fridolin, direktor és
konferanszié, aki szavalni kezd:

Itt a színház, itt a csoda! Hősöknek szól a műsora.
Minket küldött el a nép, mondjuk el: a jövő szép!
Fiaink kemény legények, megvédik az asszonynépet,
Legyőzik az ellenséget, szerintük ez nem művészet.
(Pardon.)

Már jön is Lola művésznő:
Drága kiskatonám, itt vagyok, itt vagyok,
Én ma itt csak néked dalolok, dalolok,
Tegnap nyusziként keltél fel,
Reggel biztosan tigris leszel!

Nézd, háromszínű a kosztümöm, kosztümöm,
Érzem, győzni fogsz, esküszöm, esküszöm,
Úgy szeresd a művészetet,
Mint ahogy én a lövészetet.

Tánc! Hoppá! Körbe-körbe! Közlegény úr, kapjon ölbe!
Ejnye, durci kis harcos, jöjjön, ne legyen morcos!
Tánc! Hoppá! Körbe-körbe! Közlegény úr, kapjon ölbe!
Ejnye, durci kis harcos, jöjjön, ne legyen morcos!

Ellenem ne indíts rohamot, rohamot,
Számodra mindig nyitva vagyok, -va vagyok!
Nem vagyok én betonerőd!
Másra tartogasd az erőd!

Tánc! Hoppá! Körbe-körbe! Közlegény úr, kapjon ölbe!
Ejnye, durci kis harcos, jöjjön, ne legyen morcos!
Golyó, gránát, akna, bomba, gyere babám a karomba,
Bátor legyél, ne otromba! Veled együtt dőlök romba.

Csattognak a bokák, izzadnak a bakák.
Vaskosak a viccek, bókolnak a tisztek.

Csajka mélyén jó meleg a, jó meleg a húsleves,
Pléhpohárban langyos, híg lötty, halványvörös rum remeg,
Tűzbe néznek az emberek, szanitéc és közlegény,
Körülöttük, hulló hóban didereg a vak remény.

Tábortűznél dúdolgatunk, hazafelé gondolok,
Rideg télben, síró szélben, dicsőségről álmodok,
Három hétig tanítottak hideg fejjel gyilkolni,
Három hete felesküdtem, idehoztak harcolni.

Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!
Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!

Remélem, hogy nem kell lőnöm, s nem félek, ha ölni kell,
Ha rám lőnek, nem hátrálok, szembenézek bárkivel,

Vagyok olyan, mint a többi, nem kímélem magamat,
Győzni fogunk. Testvér, töltsd meg a bujdosó poharat!

Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!
Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!

Szeretnék majd hazatérni, mesélni a fiamnak,
Nem hazudni sose néki, se másnak, se magamnak,
Ha nehéz is, otthon élni, szegényen, de szabadon,
Ezért élek, kicsit félek, ezt semmiért nem adom.

Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!
Néz a tűzből, szól a szélből, táncoló,
Hív a fényből, lát az égből, álmodó!

Olajozom puskám, élesítem szuronyom,
Istenre és rájuk magamat rábízom,
Az őrnagy úr mondja, elhinni nem is nehéz,
Hogy asztalosból lesz a legjobb mesterlövész.

Szakmát tanultam, gondoltam, az elég lesz,
Ha olyan leszek, aki csak jó munkát végez,
Asszonyra találok, ez így meg is történt,
Most egy árokban fekszem, és kérek még pár töltényt.

Ölök, hogy éljek. Élek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Éljek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Élek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Éljek, hogy öljek.

Lapulok a csendben, a hóban, a roham előtt,
Próbálok feledni családot, gyereket, nőt.
Keresem magamban a dühöt, a gyűlöletet,
Ha megsegítenek, könnyebben ölhetek.

Ölök, hogy éljek. Élek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Éljek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Élek, hogy öljek.
Ölök, hogy éljek. Éljek, hogy öljek

Nézem az eget, sehol egy madár,
Nyeljük a rumot, mikor kezdjük már?
Sehol egy zenész, nem pereg dob sem,
Nincsenek zászlók, még néma minden.

Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.
Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.

Nem gondolkozom, fogom a puskát,
Adj még egy slukkot, adj még pálinkát!
Nincs bennem harag, bosszú, bátorság,
Túl késő van, és nincs több imádság.

Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.
Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.

Megállt az élet, akár az óra,
Várunk a jelre, a vezényszóra!
Első csatánk ez, hogy vártunk rá,
Az első sortűz, az első hurrá.

Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.
Távol a haza, távol az Úristen,
Iszunk egy kortyot, hogy segítsen.

Szeretnék még egyszer beszélni veled,
Hiába minden, nem lehet.
Tudd meg, hogy mindig szerettelek.
Bár otthon asszony vár rám és két gyerek.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.

Tudod, a családom sem tudhatja meg,
Hogy legbelül mennyire szenvedek,
Nem baj, ha megöl a titkos szerelem,
Mindegy, rég a halált keresem.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.

Nagy emberhez mentél, aki vért sose lát,
Mindened meglesz, vigyáz rád.
Lehet, hogy többé már nem írhatok,
Légy boldog akkor is, ha én nem vagyok.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.
Remélem, nem fáj, hogy ezt írom.

Nem tudok nyugodni, egyre jobban félek,
Bárcsak vége lenne ennek az egésznek,
Gyűlölöm magamat, utálom a szagom,
Nagyon gyáva vagyok, tudom, nem tagadom.

A félelem árnyéka fölém száll az éjben,
Rám tör és fojtogat a sunyi sötétségben,
Nyög, nyüszít a mellem, a végbelem felrobban,
Itt bűzlik a szégyen velem a lucsokban.

Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?
Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?

Pár deci kellene, tán még pár pirula,
Sípol az orrlyukam, tátott szájam lila,
Moccanni se merek, kúszni, se felülni,
Érzem, hogy nem tudok, csak menekülni.

Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?
Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?

Kezem-lábam remeg, nincs több önuralmam,
Némán fuldokolok a saját mocskomban,
Izzadok, lihegek, nyálam folyik, csorog,
Agyamban egy állat bőg, okád és dobog.

Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?
Mi az ott a földön? A félelem árnyéka?
A halál lámpafénye vagy a végzet játéka?

Ennek a férfinak puskája van.
Pontosan tudja, hogy kell használni.
Kilences Mauser. Nem lenne jó eléállni.
Élek, hogy öljek.

Na, itt vagy, te barom, végül elkaptalak.
Térdelj le csak szépen, úgy, elém, a sárba!
Csináld, vagy szétlövöm azt a hülye agyadat.
Nem viccelek, belerúgok a pofádba!
Élek, hogy öljek. Élek, hogy öljek.

Hé, te, azt akarom − ne szarj be, nem bántlak −, húzd meg azt
az üveget, és nézz végig mindent! Mondd meg a tisztednek,
álljon a kőfalhoz! Látod, inkább meghal, de nem hívja az Istent.
Élek, hogy öljek. Élek, hogy öljek. Élek, hogy öljek.

Tudom, hogy ő a főnök, te csak egy senki vagy.
Megúszhatod olcsón, ha nem ugrálsz, értsd meg!
Pár évig dolgozol, mert hátramész fogolynak,
és amilyen szerencséd van, megúszod az egészet.
Élek, hogy öljek. Élek, hogy öljek.
Élek, hogy öljek. Élek, hogy öljek.

Ne hagyj itt, testvér, oda a lábam,
Jönnek a tankok a hegyről felénk,
Lángokat vetnek, hamut aratnak,
Szántják a földet, mint az ekék.

Röhög az ördög az ég sarkából,
A hadnagy úr is átlép rajtam,
Elfogy a vérem, elhagy az Úr is,
Nem jön értem a mentőangyal.

Hajolj le értem, fogd át a vállam,
Mögöttünk liheg, bőg a halál.
Vigyél magaddal, el a pokolból,
Míg a fényszóró meg nem talál.

Még ötven méter, ott vár az árok,
Eltakar minket a vaksötét,
Tudom, kibírod, engem is elbírsz,
Nem foghat el az ellenség.
Bajtárs, ne hagyj itt!

Nővér, adja kis kezét!
Hadd lássam a kék szemét,
Óh, adjon még,
Egy tű elég,
Szárad a száj,
Nem bírom már,
De nem kérnék,
Ha nem félnék, ha élnék.

Már a doktor se néz rám,
A pap késik, nem a halál,
Még kicsit fáj,
És nagy út vár,
Szárad a száj,
Nem bírom már,
De nem kérnék,
Ha nem félnék, ha élnék.

Nővérke, csókoljon meg,
Így nem hiába halok meg,
Otthon nem vár,
Asszony, se lány.
Szárad a száj,
Nem bírom már,
De nem kérnék,
Ha nem félnék, ha élnék.

Emlékezzen néha rám,
Fogja a dögcédulám,
Kész, nincs tovább,
Óh, milyen kár,
Szárad a száj,
Adja be már,
De nem kérnék,
Ha nem félnék, ha élnék.

Hova mész?
Hova mész?
Hova mész?
Hova mész?
Kiskatona, hova mész?
Hova mész?
Hova mész?
Hova mész?

Fagyott ujjaim nehezen
Tépik fel a borítékot,
Gyöngybetűk között bujkál,
És dadog a félszeg remény,
Könnycseppek kuszálták össze
A gyengéd sorokat,
Azt írja a gyönyörű asszony,
Gyereket vár, fiút remél.

A kutya folyton engem keres,
Nagypapa nem tudja, hol vagyok?
Folyton emleget a fűszeres,
A pap fia alkalmatlan.
Tamás, a pék megsebesült,
Még játszik a focicsapat,
Két özvegyasszony megint szült.
A gyógyszerész fogságban van.

Vigyázzak nagyon magamra,
Ha hideg van, hordjak sálat,
Havonta küldenek csomagot,
De minden morzsát felfalnak az őrök.
Anyám gyapjúkesztyűt kötött,
A húgom zoknit, öt párat.
Minden éjjel megígérem nekik,
Hogy jövőre hazajövök!

Csillag ül a vállamon, csillag száll az égen,
Csillag nyög a rabokon, a csillag sose szégyen.
Választottam magamnak otthon egy csillagot,
Védjen meg és őrizzen meg, ha majd bajba jutok.

Égen a csillag: reménység,
Földön a csillag: veszteség.
Tűzben a csillag: keresztség,
Zászlón a csillag: büszkeség.

Könnyemet a tündérek ne lássák az éjben,
Nyomomat a vérebek ne leljék meg a szélben,
Vezess át a vérmezőn, át a temetőkön,
Segíts az anyákon és az édes szeretőkön!

Égen a csillag: reménység,
Földön a csillag: veszteség.
Tűzben a csillag: keresztség,
Zászlón a csillag: büszkeség.

Csillagom, te csillagom, köszönöm, hogy élek,
Éjfekete palástod a haláltól megvédett.
Hazafelé ballagok a felsebzett földön,
Maradék életemet a csillagok közt töltöm.

Égen a csillag: reménység,
Földön a csillag: veszteség.
Tűzben a csillag: keresztség,
Zászlón a csillag: büszkeség.