2004 – Idegen tollak: A mesterek tisztelete

Indulnod kell, indulnod kell,
Indulnod kell, indulnod kell,
Ha szólít az Úr, légy készen,
Indulnod kell!

Lehetsz ott fenn és lehetsz lenn,
Lehetsz ott fenn és lehetsz lenn,
Ha szólít az Úr, légy készen,
Indulnod kell!

Figyeld az asszonyt, a teste tűz,
Figyeld a rendőrt, valaki űz!
Ha szólít az Úr, légy készen,
Indulnod kell!

Lehetsz magas, lehetsz kicsi,
Lehetsz gazdag, lehetsz strici.
Ha szólít az Úr, légy készen,
Indulnod kell!

Indulnod kell, indulnod kell,
Indulnod kell, indulnod kell,
Ha szólít az Úr, légy készen,
Indulnod kell!

Baby, baby, a reggel oly szomorú volt,
Elhívott New York City, a jegy nevedre szólt.
Édes, édes, úgy várom a kétnyelvű csókot
A lábaddal ölelj át!
Ha utolérlek New Yorkban,
Hát sírni fogsz egy éjszakát!

Drága, drága, némán áll a telefon.
Tudom, célod megint Hollywood.
Prémet akarsz válladon,
Senkid sincs ott, a fiúdat kirúgták a városból,
Rajtam járnak rock and rollt!

Te vagy a sztárfaló, sztárfaló,
sztárfaló, sztárfaló, sztár!
Sztárfaló, sztárfaló, sztárfaló,
sztárfaló, sztár!

Az üveg pörgött, én vesztettem,
Elvett tőlem Steve McQueen,
És te meg én két apró csepp,
A lepedőn ezüst szín,
Édes, úgy várom a kétnyelvű csókod,
a lábaddal ölelj át,
Fogadok, hogy utolérsz,
és megelőzöd még a Halált!

Hallottam, hogy polaroid képed
csúnya, pornográf,
Gyümölcs-trükk, banán-ügy,
Tudsz egy jó csomó tréfát.
Nyitva állok bármire én,
És tudod jól, hogy hol találsz,
Fogadok, hogy utolérsz,
Megelőződ még a Halált!

Te vagy a sztárfaló, sztárfaló,
sztárfaló, sztárfaló, sztár!
Sztárfaló, sztárfaló, sztárfaló,
sztárfaló, sztár!

(Francois Villon)

Vándor az úton, vihar az úton,
Hull a jó eső, jó nyári eső.
Mint kutyának a csont kell, színésznek a pénz.
Vándor az úton.

Gyilkos az úton, a sötét agy oson,
Nyaralni, ha mész: gyermekedre nézz!
Ha nem figyelsz a házra, meghal a család.
Gyilkos az úton!

Lány, ha férfi kell, lány: szeretned kell!
Öleljen a kéz, értsen meg az ész!
Az esély a miénk és messze még a vég.
Lány, szeretned kell!

Vándor az úton, vihar az úton,
Hull a jó eső, jó nyári eső.
Mint kutyának a csont kell, színésznek a pénz.
Vándor az úton.

Miss Maggie M’Gill fenn a dombon élt,
Az apja berúgott, és elment odébb
Lement hát, a város várt reá,
Az emberek ott szeretik, ha megy a dolog.

Lent vagy nagyon és nincs több erőd,
Menj, és vegyél egy pár új cipőt,
Indulj hát, a város reád vár.
Az emberek ott szeretik, ha megy a dolog.

Zabigyerek, apád egy rock and roll sztár,
Zabigyerek, apád egy rock and roll sztár,
Egyszer látta anyádat, ennyi köze van hozzád.

Most egy vén blues kell,
Amit egy férfi énekel.
Játsszuk bluest, a világ nem érdekel.
Játsszuk bluest, a világ nem érdekel.
Játsszuk bluest, a világ nem érdekel.

Ezt a dalt jobb lett volna sohasem megírni.
Halott hőseinkről szól, akik nem barikádokon
Vagy háborúban estek el,
még sincsenek már közöttünk…
Meghalt a Lepke, a Részeges Lány,
A Gyíkok Fia, a Gitárkirály.
Az élet súlya könnyű nekik már,
De nekünk fáj.

Sötét lett újra, egy szál gyertya ég.
Elment valaki. Mondd, mi jöhet még?
Az élet álom nekik csupán,
De nekünk fáj.

A tű elaltat, a fegyver lő.
Mondd, ki lesz a következő?
Az élet álom nekik csupán,
De nekem fáj.

Itt élünk messze, ez itt más világ,
Zsíros a csend, nehéz az ágy…
Az élet álom nekik csupán,
De nekem fáj.

(Allen Ginsberg)

(József Attila)

Ha meghallod: a lepkék kiáltanak,
Siess, babám, repülj szívemre!
Vágják a füvet, döntik a fákat.
Indulok nyomodon keletre.
Babám, az úton elvesztem nyomodat.
Nem jutok messzire. Golyó talál.
Szállj a hegyeken, hajolj le értem!
Vörös a Nap, mint a vér.
Vállamon ül a halál.

Ó, vad vihar tépi városunk dzsungelét,
Ó, adj menedéket, egy golyó utolér!
Ó, testvér! Nincs sehol menedék,
Nincs sehol menedék!

Tűz söpör utcákon végig, ég vörös szőnyegként,
Egy őrült bika eltévedt, mint egy tank jön felénk,
Ó, testvér! Nincs sehol menedék,
Harc testvér! Nincs sehol menedék,
nincs sehol menedék!

Ó, a víz a tarkómat mossa, kérj bármit megtenném!
Ó, adj menedéket! Űz ezer lövedék!
Harc testvér, nincs sehol menedék!
Ó, nővér, te legyél a menedék,
te legyél a menedék!

(Allen Ginsberg)

(Allen Ginsberg)

Teljes fényben állok, minden szem láthat,
A mikrofonnál, mint egy szentkép előtt,
Nekilátok a szokásos dolgoknak,
Nem, nem, ma úgy, mint egy lőrés mögött.

Nem tetszem a mikrofon lelkének,
És mindenki unja már a hangomat,
De hogyha nem szívemből zenélek,
Felhangosítja hazugságomat.

A rivaldafény a bordáimba hasít,
A hőségben a lámpa megvakít,
Arcomról patakzik a víz,
Szakad, szakad, szakad.

A bestiának éles a hallása,
A hamis hangot rögtön felismeri,
Köp arra, hogy ha nem vagyok formában,
Nekem mindig tisztán kell énekelni.

Óh, ma különösen berekedtem,
Mégsem változtatok hangnemet,
Mert ha a lelkemet eltakarom,
A görbéből sosem lesz egyenes.

Hajlékony kígyó a mikrofonom,
Mint egy kobra, köröz a fejével,
Rögtön megmar, amikor megfogom,
Míg meg nem halok, énekelnem kell.

Fullánkod láttam, kígyó vagy, tudom,
Mintha megbűvölt volna egészen,
Nem énekelek, én is bűvölöm a kígyót.
Ne mozogj, mozdulni se merészelj!

Olyan falánk, mint egy madárfióka,
A hangokat a számból kirángatja,
Félek, hogy golyót küld a homlokomba,
Kezemet a gitárral behálózza.

Dallamaim csak egyszerű skálák,
De ha eltérek az őszinte hangtól,
Fájón arcomba vágja korbácsát,
És kőszoborként áll a mikrofon.

Nem érdekli a bevétel,
Derekán a köténnyel,
A tegnap esti szállítmány,
Az agglegény a jegyekkel,
Ő egy zsák mozgó méreg, és akárkit megnyúz,
De csak, mert utolérte őt a blues.

Te James Cagney lehetnél, ő meg Rita Hayworth,
A boltban, a pult mögött,
Nem hinnéd, hogy egyedül él.
Facér-e, vagy csak kacér?
Légy nagyon türelmes
És majd mindent elmesél,

Megkérdi, és hogy kérik?
Keményen, vagy csak félig?
A válasz úgyis mindegy,
te meg jobb, ha nem játszod el
A srácot a bőrönddel, és egy jeggyel,
ami elvisz innen,
Az ócska állomásról egy rossz cipő elhúz,
Ez semmi, csak hogy elhívott a blues.

De te nem tudsz másra nézni,
kell még egy pohárral kérni,
S amíg kitölti neked, ugratja a vendégeket,
Köszi köszi, Mr. Szöszi, lepusztult mára Jersey,
Mögöttem csak egy lerobbant,
pocsék tragacs maradt.
És egy álom, amit üldöztem, egy vesztes háború,
És megint vár a pohár és a blues.

Volt egy cukros bácsikája és egy kölyök nyalókája,
Bankszámlája meg mindene,
jobbhoz szokott élete,
Otthagyta az egészet, nem ölel, csak ha részeg,
Mert így nem mondhatja senki neki: Menj innen!
Hát elvitték a számlákat, a kulcsot és a húst,
Elmentek, mert hívta őket a blues.

Az éjszakai vonat indul, „Jó estét!”,
s a busz megmozdul,
Leülhet a helyemre, én még maradok egy kicsit,
Gyorsan foglalj egy szobát,
a benzinkútnál jut még ágy,
Kapok meleg vacsorát,
mit veszthetek, ha nincs több busz?
Van egy őrült érzésem, itt maradok, mint egy túsz,
Meghívtatok engem, te és a blues.

Nem szeretem a halálos véletlent,
Az élettől én el nem fáradok,
Nem szeretem az őszt, a telet, a nyarat,
A tavaszt sem, amikor beteg vagyok.

Én nem hiszek az ünnepélyességben,
A hideg cinizmust sem szeretem,
És ha vállamon át leselkedve,
Levelemet olvassa egy idegen.

Nem szeretem a félig kimondott szót,
Azt sem, ha félbeszakítanak,
Vagy ha hátulról kapom meg a golyót,
Ellene vagyok puskának és kardnak.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Történhetnek velünk nagy változások,
Megszeretni én ezt sosem fogom.

Túl sok a gőg, az önimádat,
Csütörtököt mondtak mind a fékek,
Dühít, hogy a „becsület” szót elfeledték,
S a rágalom számít dicsőségnek.

Amikor letört szárnyakat látok,
Nincs bennem sajnálat, nem szeretem
Sem az erőszakot, sem a gyávaságot,
Csak Krisztust siratom a kereszten.

Nem szeretem magam, amikor félek,
Nem tűröm, ha ártatlant gyötörnek.
Nem szeretem, ha a lelkembe másznak,
S még kevésbé azt, ha bele köpnek.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Történhetnek velünk nagy változások,
Megszeretni én ezt sosem fogom.

Minden arénát, porondot utálok,
Tehetségért aprópénz jár, tudom,
Kecsegtetnek minket nagy változások,
De régi szarba lépünk az új úton.

Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.

Hogy ne hízzon a varjú,
Álljon több madárijesztő.
Békés, rejtett zugokat
Kapjon a sok szerető.

Lehet, hogy kicsíráznak,
Vessétek el a magot
Jó, alázatos leszek
Hát szabadságot adjatok!

Pár csontot az ebeknek,
De ők nem verekedtek,
Piásoknak adtak vodkát,
Ők visszautasították.

Ijesztgetjük a varjakat,
Soha el nem szállnának,
A párokat meg összeadják,
De ők inkább elválnának.

Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek ma vele?

Az okos pénz a bankban, az utcákon a Hold,
A sötét fickók mind törvényszegők,
És nálad, Kelet Saint Louis-ban
beszédet hord a szél,
És az eső hangja hízelgőn mesél.

A karneváli szalonban dühöng Napóleon,
A tükör elbújtatja jegyesét,
Hazamegy a zenekar, az eső kalapál,
És így igaz, hogy semmije sincs már.

Az idő vár, vár, vár,
Csak vár, vár, vár,
Csak vár, vár, várja, hogy szeress,
Az idő vár, vár, vár.

Az emlékeink árvák, akár a vonatok,
Zsugorodnak, ahogy távolodnak el,
És mennyire nem is emlékszel,
mennyi nem felejthető,
Az álmokba szenteket hoz az idő.

A lány azt mondta, marad,
amíg a kötés lejön a sebről,
A sok nyálas nem tud lelépni, ha kell,
Matilda kérdi a matrózt: álmok ezek, vagy imák?
Hunyd le a szemed, fiam! Látod, nem is fáj.

Ocsmányak a dolgok a naptáras lánynak,
A srácok elhajtanak az út másik oldalán,
De a lány, ha begurul, kiránt egy borotvát,
És ezer galamb a lába elé hull.

Hát tégy gyertyát az ablakba
és csókold meg a fiút,
A kedves ázik az ablakodon túl,
Akár csak egy idegen, gazzal a szívén,
Fogadj fel egy hegedűst, míg visszatér.

Rómeó vérzik, még senki sem látja,
Megszokott helyén, a műhely előtt áll,
A motorház tetejét nézi mereven,
S a kezén olt el egy cigarettát.

Az összes srác a benzinkútnál azon versenyez,
Hogy ki tud a legmesszebbre köpni,
Ott ácsorognak a féklámpa fényében,
Hallgatják, hogy kell egy seriffet késsel megölni.

És felugranak mind, mert hallják a szirénát,
De Rómeó csak nevet, és szól a bandának,
A világ összes simlise sem védheti meg a seggét,
Annak a kopónak, aki lelőtte a bátyámat.

Rómeó egy cigit kér, mind a dobozukat nyújtják
Frankie ad tüzet neki, és hátba veregeti
Üveget vág egy buszhoz, s a golyóit morzsolgatja
Tudják, lehetnének Rómeók,
csak bátrabbnak kéne lenni

Ám Rómeó vérzik, bár senki sem tudja
Egy slágert énekel, mellében a golyóval
És a lökhárítót simogatja,
ami mindenki szerint tiszta
Minden rendben már, hogy Rómeó itt van

Összerándul a fájdalomtól, a kocsiajtónak dől
Érzi, a vér a cipőjébe csorog
Rendőrt hívnak a boltból, hát beindítja a motort
És letörli a vért az ajtóról

A bömbölő rádióval átvág a tiloson
Otthagyja a sok kis dumálgató szájhőst
S ők megpróbálnak úgy állni a hold alatt, mint Rómeó
Újra spanyolul beszélnek és imádják őt

Rómeó vérzik, miközben átadja jegyét
Az erkélyre ül a moziban, hogy jobban lásson
És egy hang nélkül meghal majd,
mint egy álombeli hős
Mint egy angyal a golyóval,
mint Cagney a vásznon

Mondom magamnak, ne írjál,
De a kezeim akarják.
Ó, drága édesanyám,
Barátaim, kedvesem,
Kórteremben fektetnek,
Nem alszom, mert reszketek,
Hogy rámvetik magukat,
Hogy rámugranak.

Őrültek élnek mellettem,
Mindegyik menthetetlen.
Sokféle bolondok vannak,
Nem idegesek, csak piszkosak.
Gyógyítják őket, éheztetik,
Az ápolók jól elverik,
De engem a legjobban meglepett:
Mindenki fegyelmezett!

Dosztojevszkij is elbújna,
Vagy belebolondulna,
Ha látta volna naponta,
Hogy verik a fejüket a falba.
S ha elmondanánk Gogolnak
Életünket, nyomorunkat,
Nem hinné el ez a Gogol,
Azt felelné: az a pokol!

Ó, hogy szívják a véremet
Ezek a szukák, vérebek,
Csorog a nyáluk utánam,
De én köpök rá.
A hatos kórteremben volt,
Bepörgött az egyik bolond,
A felcsert verte és ordibált:
Legyőzzük Amerikát!

Én egészséges vagyok így,
Minden jót kívánok így,
Nincs eggyel több kerekem,
Ez még előttem áll.
De a főorvosnő pénteken
Megőrült szép csendesen,
Mondom neki: elmegy az eszem.
Azt felelte, vár rá.

Én várok, sehová sem megyek,
Érzem, a késpengén lépkedek,
Az ábécé sem emlékszem,
A ragozásból csak kettőre.
Könyörgöm, barátaim!
Bárkik vagytok tőle nekem,
Vigyétek el őt innen.
Elegem van belőle!

Megfagyott, ez a föld megfagyott,
Egész éven át csak fagyott,
Zúzmara, jég és csupa hó,
Sikamlós kő ez a földgolyó,
Fázunk, az Úr is elhagyott,
Megfagyott, a föld megfagyott,
Egész éven át csak fagyott,
Megfagyott a föld, megfagyott,
Egész éven át csak fagyott.

Ha repülünk a bolygó felett,
Lábunk nem éri a földet,
S ha valaki lepotyogott,
Széttapossák csizmák legott,
Fázunk, az Úr is elhagyott,
Megfagyott, a föld megfagyott,
Egész éven át csak fagyott,
Megfagyott a föld, megfagyott,
Egész éven át csak fagyott.

Fagyocska, napocska, zúzmara…

A városban kihirdették,
Légy boldog, de majd fizetsz még.
A lány úgy hagyta ott a Monte Riót,
Ahogy puska lövi ki a golyót.
Monroe-csípő és fekete szem,
S egy Kaliforniába szóló jegy,
A Hold arany, a haja mint a szél,
Szólt: gyere már, Jim, és vissza se nézz!

Tarts ki, tarts ki,
Bébi, hallod, tarts ki,
Fogd a kezem, itt állok még,
Nem hallod, tarts ki!

Adott egy neki egy olcsó órát,
S egy gyűrűt, amit ő csinált.
Bűnbakot keres minden áldozat,
Te megosztottad velem az ágyamat.
Hát menj, és hívd be a kopókat,
És ne szedj fel a bárban lányokat.
A lány azt mondta: én szeretlek még,
De tudom, semmit sem tehetnék.

Tarts ki, tarts ki,
Bébi, hallod, tarts ki,
Fogd a kezem, itt állok még,
Nem hallod, tarts ki!

Isten óvja kis hamis szíved,
St. Louis összetör, összetép,
Hiányzik majd ez a rekedt hang,
Remélem, itt leszel velem még.
Csak romboltál, nem építettél,
És mindent a porig égettél,
És semmi sem tarthat itt többé,
Hát elbújsz a bús világ mögé.

Tarts ki, tarts ki,
Bébi, hallod, tarts ki,
Fogd a kezem, itt állok még,
Nem hallod, tarts ki!

Lenn a Folyópart motel,
Zuhog nagyon, csak 10 fok van,
Lehunyt szemmel lebegni kezd
Az egydolláros butikban.
Táncolni így olyan nehéz,
Ha hideg van, és zene sincs.
Oly távol a szülőhelyed,
De belül az agyadban szól a lemez,
Egy dal szól:

Tarts ki, tarts ki,
Bébi, hallod, tarts ki,
Fogd a kezem, itt állok még,
Nem hallod, tarts ki!
Tarts ki, harcolj, ne add fel!

Sérülten állok, nem a Hold bántott,
Az Isten sem gyűlöl már,
Látlak még holnap, Frank, egy havernak
Adj kölcsön egy pár dollárt!
Menj csak, táncolj, Matilda,
Egy valcert, Matilda, velem!

Én, az ártatlan áldozat egy sikátorban várlak,
Hogy utálom a katonákat itt,
Angolul nem tud senki sem, vagy csak én vagyok
Részeg megint?

A kutyák ugatnak, a taxik parkolnak,
Ennyit tehetnek értem csupán,
Hogy szúrj le, azt kértem
és te széttépted az ingem,
Így csúsztam le térdre, babám,
A bokrok között másztam, a tőrt elástad, láttam,
S megláttad a hátam, de kár.

Szent Kristófom meg nem véd,
megcsókoltam a nő kezét,
Ahogy egy félkarú bandita tudja csak,
A kínai főnök meg hidegvérrel integet,
S a sztriptízgörlök vetkőznek újra.

És kérj bármit a matróztól,
Vagy a kulcsokat a smasszertól,
A tolókocsis öreg tudja rég,
Hogy Matilda egy vádlott, megölt több mint százat,
És utánad megy mindig, bárhova mész.

Nem kell már a szánalmad, a szökevény tudja,
Az utcán nem álmodhat,
A dróthálót széttépték, a Szellem árulja emlékét,
És tenni szeretne végre valami jót.

Egy kopott, öreg bőrönddel vár valahol egy hotel,
Sosem gyógyuló sebeiddel élsz,
Egy majdnem Madonna inge bűzlik
az ócska parfümtől,
Whiskytől s még ott a vér,
Az éjjeliőröknek, s az utcaseprőknek
És Matildának is jó éjt.

Rohanok, inam majd beleszakad,
De ma megint, akárcsak tegnap,
Tőrbe csaltak minket, tőrbe csaltak!
A kordon felé hajtanak!

Dupla csővel a fák mögül lőnek,
A vadászok árnyékban rejtőznek,
A hóban farkasok hemperegnek,
Mindnyájan mozgó céltáblák lettek.

Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
Az erdő szélén vér ömlik a hóra.

Nem adnak semmi esélyt a farkasnak,
A vadászkéz még meg sem remeg!
Szabadságunk a zászlókig tarthat,
Biztos kézzel leterítenek.

A farkas nem szeghet meg hagyományt,
Kölyökkorunkban vakok vagyunk,
Még farkasanyánk nevelte belénk:
A zászlókon túl mind meghalunk.

Lábaink és állkapcsaink gyorsak,
Felelj falkavezér, mondd meg hát,
Puskacsövek elé űznek minket,
Miért nem törünk ki a tiloson át?

A farkas sem szabad, nem tehet mást,
Már én is érzem időm végét,
Akinek én jutottam, elvigyorodik,
És csendben rám fogja fegyverét.

Rohanok, inam majd beleszakad,
Ahogyan tegnap volt, úgy lesz ma is,
Tőrbe csaltak engem, tőrbe csaltak!
De üres marad a vadász marka is!

Álmomban sárgák a lángok, és a torkom is füstös lett,
Hé, ne siess! Hé, hé, ne siess! A reggel még bölccsé tehet,
De a reggel rég nem olyan, már sosem olyan víg,
Szívod hát megint éhgyomorra, vagy iszol,
amennyit bírsz, újra, újra.
Még egyszer, még kétszer, még százszor,
és sokszor, sokszor, sokszor,
És sokszor, sokszor, sokszor, sokszor,

Még egyszer, te ki vagy? Még egyszer, te ki vagy?
Na, hagyd. Már semmi sem az.

Kocsmákban zöld füst, fehér szalvéták.
Koldusnak, bohócnak mennyország,
De nekem, a madárnak, kalitkám.
A templomban bűz és félhomály.
Papok szívják a tömjént, hé, barátaim, nézzetek ide!
Még a templomban sem, még az Úr előtt sem,
nem úgy megy, ahogy kéne.

Mászok a hegyre lihegve, ne változzon semmi se!
A tetőn állt egy égerfa, a hegy alatt egy meggyfa,
Legalább a hegyoldal borostyánnal legyen tele.
Micsoda örömöm lenne benne!
Na, valami, valami még kéne!

Át a mezőn, a folyó felett. Sötét van, sehol az Isten.
A selymes réten búzavirágok.
Hosszú az út, amin járok,
Az út mellett sűrű erdő, telis-tele boszorkánnyal,
Az út végén ott áll a vérpad, a bárddal.

Lovak táncolnak a porban,
lassúak, kezesek, lusták,
Az út mentén minden tönkrement, a kocsma,
a templom, semmi se szent!
Semmi sem olyan, semmi sem az,
Hé, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne.
Nem olyan, barátom.
Semmi sem olyan, semmi sem az.
Hé, barátaim, most már látom,
Semmi sincs úgy, ahogy kéne, barátom.