1989 – Blues az esőben

Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott,
Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok,
Százéves gyermek szemével Apám visszatért a harcból,
Megcsókolt, Anyámhoz lépett. Ennyit mondott: Ez a pokol.

A föld alól jöttünk fel egy üszkös, fekete városba,
Ahol kenyérről álmodva mindenki vízért állt sorba.
Az első év reményt hozott, azt hitték, nem dőlt el még semmi.
Annyi minden lehetett volna, amiért érdemes élni, várni, hinni.

Hull a hó és hózik, hogy imádkozik nagyanyám,
Micimackó nőzik, halkan sziszeg a szamovár,
Fehér pelenkák lengenek, katonaing, nyög a kötél,
Nyíló öklök, nyíló ölek, élet a világ közepén.

Örömük voltál, fejlődtél szépen,
A jövőd egy könyvben, a múltad szégyen.
Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok,
Erős parasztok, mártírok, költők és gyenge királyok.

Nem ismerem Bachot, ki az? Kezem nem fogja Kodály,
A lét és a tudat lesz a fontos, és nem Vörösmarty Mihály.

Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa,
Sápadt és folyton éhes, és neki semmit sem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.

Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Mondd meg, mit kell tennem, mi az, ami neked elég!

A szemedbe nem nézek, utolér a végzet, igen,
A szemedbe nem nézek, sötét, mint a végzet, igen,
Legyen, ahogy kéred, tudom, nálad nincs kegyelem.

Rövid az ágyad, kilóg a lábad.
Hideg a talpad, mint a jég.
Üresen áll a kályha és gyorsan jön a nátha, mint a vég.
Bújj csak ide, ne félj, mert nincs itt senki más, csak én!
Hosszú a lábad, túl nagy a szájad.
Ha kell, ha nem, te mindig beszélsz.
Tőlem kiabálhatsz, befogom én a szádat, be én!
Hosszú lábú asszony, levegőt az orrodon vegyél!

Ha bármit kérhetsz, ha van rá pénzed, a többi rajtad áll.
Ha kell, maradok, ha nem, hát lepattanok, babám,
De megértem én azt is, ha holnap este, ó, hogyha holnap este más ágyában hálsz.

Hajmási Péter, Hajmási Pál,
A barométer esőre áll,
Ne búsulj, rózsám, mert az egy garast sem ér,
Ne búsulj, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér,
Hajmási Péter, Hajmási Pál,
A barométer nem imponál,
Húzatom agyba-főbe,
Beugrom a nagybőgőbe,
Hajmási Péter, Pityke Pál.

Messze Mississippi, messze ide London,
Itt, a Moszkva téren mégis azt mondom,
Hogy „Európa öreg, Amerika új,
De a rock and rollban mind egy követ fúj!”

Harminc éve kezdték ott, Nyugaton,
Keleten szóltak: Csak nyugalom.
Északon rázták, mert nagy a hideg,
Délen meg mindenki csupa ideg.

Sohasem tudtam rock and rollozni én,
Operettbe vittek mindig a hétvégén,
Száz éve már a barométer esőre áll,
Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár.

Mondd, miért hagytuk, hogy így legyen?
Van, aki hagyta, van, aki nem,
Túl messze ment a rock and roll srác,
Hiába mondták neki: Billy, vigyázz!

Sohasem tudtam rock and rollozni én,
Operettbe vittek mindig a hétvégén,
Száz éve már a barométer esőre áll,
Helyettem a babám a Hajmási Pálra vár.

Amikor én megszülettem, azt hittem, szabad országban növök fel, abban a hitben neveltek, hogy ez az ország és ez a rendszer majd az enyém lesz, és hogy azért született, amiért én születtem, hogy boldogan, szépen éljünk majd, belenőjünk egymás szívébe. És ahogy növekedtünk fölfelé, hát láttuk, hogy sehogy se illik bele a fejünk a kockafejűek közé, ezért ütöttek innen, ütöttek onnan, nyomtak vissza, hogy túl nagyra nőttél, vagy túl kövér vagy, túl kicsi. Legyél olyan, mint más. És mi magunkban kerestük a hibát, azt hittük, mi vagyunk a hibásak ebben, hogy nem tudunk beleilleszkedni valamibe, ami nagyszerű, és fölöttünk áll, és igazán boldogságot jelent majd. De aztán kiderült, hogy nem így van. Sokáig magunkban kerestük a hibát. De aztán űztek ezért a hajért, űztek a zenéért, űztek azért, mert egyszerűen mások voltunk. Nekirohantunk a falnak. Konok fejünk vérzett. Ki is ütöttünk néha egy-egy téglát a falból, de négyszáz másikat építettek helyette. És mire fölnőttünk, azon vettük észre magunkat, hogy a mi hazánkban létezik egy ország, amelynek falai elsötétítik, elhomályosítják az eget. Itt létezik egy ország, egy másik ország, ami nem a miénk. Egy másik Magyarország.

Nagybetűs ünnepek után,
Lassan alszik el az ország,
Vihar előtti éjszakán,
A lelkek szennyesét mossák.
Arctalan, szomorú katonák
Ülnek a pályaudvaron,
Mitől olyan mogorvák,
Jobb, ha nem is tudom.

Két öreg áll a fal előtt,
Szemükbe nevet egy plakát:
„Bízzunk a közös jövőben!”
Az idő nem ismétli magát.
A fagyó-fogyó mosolyok,
Tudom, nem nekem szólnak,
Új lapot ír a történelem,
Majd egyszer, remélem, holnap.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Tudom, hogy szólni kell, vagy lépni,
De arcomba robotok néznek,
Nyelvük magyar, szívük idegen,
Nem tagadom le, hogy félek.
Nem tudom, mit tudnak rólam,
A kódjukat nem ismerem,
Mellettem suttog valaki:
„Nem bírom tovább, Istenem!”

Turisták isznak, nevetnek,
Sietnek felemelt fejjel,
Nem tudom, miben bíznak,
Nem rájuk vár ez a reggel.
Nézik a lányokat, a várost,
A sok büszke szőke részeg.
Hajnal van már és remélem,
Hogy álmodtam az egészet.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Emlékeink tovább élnek
Mindig, mint az álmok,
Másik Magyarország,
Jó reggelt kívánok!

A Városligetben az Ördög zenéje!
Ideért, amikor felnőttem végre
Hatvanötben vagy hatvannégyben.
Valami helyett, amitől féltem.

Rohadt rock and roll − mióta gyötörsz!
Rohadt rock and roll − naponta megölsz?
Rohadt rock and roll − a pofád nagy!
Rohadt rock and roll − ringyó vagy!
Rohadt rock and roll − pénz, pénz, pénz.
Rohadt rock and roll − mennyit érsz?
Rohadt rock and roll − mitől félsz?
Rohadt rock and roll − meddig élsz?

Szerettem nagyon. És szenvedtem érte.
Vertek miatta, de nekem megérte.
Azt hittem sokáig, csak az enyém.
Eladott engem. Most eladom én.

Rohadt rock and roll − hogy nyalnak-falnak!
Mégis miattad megyek a falnak.
Rohadt rock and roll − mi lett veled?
Eladtad magad mindenkinek.
Rohadt rock and roll − jól tudom,
A zenéből nem lesz forradalom.
Rohadt rock and roll − hogy félnek tőled!
Elsöpröd őket!
Műanyag rock and roll!
Romlott rock and roll!
Átkozott rock and roll!
Ringyó rock and roll!
Hontalan rock and roll!

A zene szült engem s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!

Rohadt rock and roll − mi lesz velem?
Rohadt rock and roll − lejárt az időm,
Rohadt rock and roll − mi lesz velem?
Rohadt rock and roll − lenyel a computer.
Úgy kell neked!
Rohadt rock and roll − abbahagyom!
Rohadt rock and roll − megtagadom!
Rohadt rock and roll − elég legyen!
Rohadt rock and roll − az életem!
Öngyilkos rock and roll!
Átkozott rock and roll!
Hontalan rock and roll!
Műanyag rock and roll!

Messze még a hajnal, három óra húsz,
Elkerül az álom, ágyam visszahúz,
Nem enged aludni, nem hagy most a blues.

Ülök ágyam szélén, a füstöt fújom, kék,
Egyedül maradtam, senkit nem tűrnék.
A blues legbelül gyilkol, az agyamat tépi szét.

Belépett az anyám, és valamit kért,
Bólogatok neki, mintha érteném,
Nincs pénzem a bankban, a bluesé vagyok rég.

Kegyetlen vagy, blues,
De gonosz vagy, blues!
Nincs menedék,
nincs segítség,
Futnék feléd, álom,
Át minden határon.
De utolér a blues,
és újra összezúz,
Nincs menedék,
nincs segítség,
Hagyj magamra, blues,
Hagyj aludni, blues!

Messze még a hajnal, három óra húsz,
Elkerül az álom, ágyam visszahúz,
Nem enged aludni, nem hagy még a blues.
Hagyj magamra, blues,
Hagyj aludni, blues!

Enyém a tévé, tiéd a bor.
Enyém a kocsi, tiéd a por.
Enyém a sonka, tiéd a zsír.
Enyém a vigyor, és tiéd a kín.

Tiéd a zene, enyém a tánc.
Tiéd az óra, enyém a lánc.
Tiéd a páncél, enyém a tőr.
Tiéd a kutya, és enyém az őr.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Enyém az arany, tiéd a réz,
Enyém a bilincs, tiéd a kéz.
Tiéd a rendszer, enyém a zűr.
Enyém az ország, és tiéd az Űr.

Tiéd a lélek, enyém a test.
Tiéd a Syrius, enyém a Kex.
Tiéd a Hendrix, enyém a Stones.
Tiéd az ezüst, és enyém a bronz.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Viharban születtem,
Jó időre várok,
Hosszú útra mentem,
De itt, közel járok.

Átok ült apámon,
Egy fán lógott vele
Utolsó reménye,
A Koldusok Hercege.

Mohácson meleg volt,
Világoson sötét,
Aradon úgy féltem,
Megléptem mielébb.

A Balaton mellé
Stoppal jártam sokat,
Szárszón nem nyaraltam,
Jön a tehervonat.

Viharban születtem,
Világ végén alszom,
Ne bántsatok engem,
Mert én nem haragszom!