2018 – Hé, Magyar Joe!

Józsi nem született rossz helyre,
Béla papa a bank élén állt,
Jól feküdt, tudta, mi a dörgés,
Bírta a nőket és a piát,
Vadászott, mulatott, mint egy gróf,
Verte a blattot, mint a fiát.

Az anyja befutott színésznő,
Könnyen ment neki a bolt.
Tudta, kihez megy férjhez,
Minden Magyar úr mellett szólt.
Játszott királynőt, rossz kurvát,
Pártpuncit, csak anya nem volt.

Minden könnyen megy,
Ha mögötted az apád,
Megvesz mindent, és boldog a család.

A bátyja hamar a sínre került,
Kisztitkár, újságíró,
A Lósportnál kezdett,
Aztán jött a rádió,
Hat hónap a Népszabadságnál,
És máris itt a televízió.

Lám, mindenkiből lett valaki,
Csak Jóska maradt ki a sorból,
Nem érdekelte az iskola,
Félévkor megvágták matekból,
Egész nap focizott, és arra várt,
Hogy mikor léphet le otthonról.

Minden könnyen megy,
Ha mögötted az apád,
Megvesz mindent, és boldog a család.

Reggel sofőr vitte az iskolába,
Este otthon bébicsősz vigyázta,
És ha megnézték az esti mesét,
Mert nagyon-nagyon féltette a seggét,
Sokszor a vacsorát is kihagyta,
És jó hamar lefeküdt, nehogy,
Nehogy az esti ruhát megkapja majd, ha hazajön az apja.
Aki mindig a szokásai rabja.

Páholya van a stadionban,
És saját strandja a Balatonban,
Csak seggnyalók a barátok,
Mind-mind cérnanyakú fabábok,
És az üzlettársak nem társak,
S bár nem vakok, de mégse látnak,
Az élősködő rokonok szolgák csak, de mégis boldogok.
És mindig mindenki mosolyog.

Bankár fiának lenni nem egyszerű feladat,
Sosem lehetsz szabad, mert egy bankár fia vagy.
Bankár fiának lenni nem könnyű feladat,
Sosem lehetsz önmagad, mert egy bankár fia vagy.

A fiú álmodozott a fociról,
Hogy egyszer majd lelép a Rózsadombról,
Nyilasi lesz, vagy inkább Törőcsik?
És ha fel is rúgják itt, de elismerik.
És itt senkit nem érdekel már,
Hogy az apád egy hájas bankár,
És nem nyúz halálra a matektanár, és ha felvágnak, ne nyafogjál!
Mert ha gólt rúgsz, te vagy a sztár.

Bankár fiának lenni nem egyszerű feladat,
Sosem lehetsz szabad, mert egy bankár fia vagy.
Bankár fiának lenni nem könnyű feladat,
Sosem lehetsz önmagad, mert egy bankár fia vagy.

Hazafelé tart fél hétkor a napközi után,
Át a parkon és végig a Városmajor utcán,
Csak szép lassan ballag és rugdossa a köveket,
Kuncogva mondja: alfarhang, seggszeleplehellet,
És persze a többit is, tomporszong, lukszusz,
Likfittyfiritty, lelép a járdáról, dudál a busz,
De nem ijed meg, kiabál: bödöngőz, végbélszél,
Űrgyűrűfütty, hátvágánygáz, boldogan nevetgél.
És még Isten is mosolyog valahol.

A többiek mind rohannak, Hanke, Tóth, Verbőczy,
Lohonya, Malasits, Gyenes, mindenki megelőzi,
Utánuk integet, de nem megy velük, nem siet,
Az utcán is jobb élni, mint ahogy otthon lehet,
Még nincs semmi baj, nem akar korán hazatérni,
Majd ha befordul a sarkon, csak akkor kezd félni.
Minden reggel kicsit nyitva hagyja az ablakot,
Hogy csendben bemászhasson, ahogy mindig szokott.
És még Isten is mosolyog valahol.

A fenekén csúszik le végig a vaskorláton,
Vadgesztenyéket rugdos és ugrál a kukákon,
Kétforintost pakol a Fogaskerekű sínére,
És a bokor mögül nézi, mi marad meg belőle?
Lesi, hogy csókolóznak a Beethoven-szobornál,
Lopva bekukucskál a zsidó imaház ablakán,
A kántor úr a párttitkárral épp erre sétál,
Keresztet vet és tiszteleg, és vigyorogva továbbáll,
És még Isten is mosolyog valahol.

A fiúk utolérik, dobálják Bugyibucit,
Csúfolják az elhízott, lepukkadt, öreg buzit,
Aki megszokta már, nem haragszik, sőt, egy rossz szót sem szól,
Játékmackókat gyűjt, régen báró volt,
Tűsarkú cipőben, szoknyában nem tud elfutni,
Hát megáll, nem fél, mosolyog, rég nem tud sírni,
Kecsesen forog, pukedlizik, végül meghajol,
A srácok nevetnek, vele táncolnak, és Isten is mosolyog valahol.
És Isten is mosolyog valahol.

Megvárja a sötétet, bebújik az ágyba,
Kicsit hideg van, de nem baj, csak a kutyája várja,
Hallja, hogy az apja lenn meccset néz a tévében,
Ruhástól fekszik le, a félsz tombol a szívében,
Recseg a lépcső, az Öreg benéz a szobába,
Nem vesz észre semmit, csak szentségel magába’,
Józsi lecsukott szemmel, buzgón alvást színlel,
Micsoda szerencse, hogy ma este nem verik el.
És még Isten is mosolyog valahol.

A csapatban centert játszott,
És ha a meccsen rúgott egy gólt,
Nézte az üres lelátót,
De az apja sosem ült ott,
Három tárgyból is megbukott,
De este edzett, reggel futott.
Így lett ifiválogatott.
Akit itt senki sem támogatott.

Budvinecz volt az edzője,
Ő vitte le a bluesklubba,
Ahol először egy téli este
Hallgatta végig remegve
A híres „Hey Joe” balladát,
Amitől a szíve megállt:
„Lelövöm az asszonyt, lelövöm őt,
Az ágyban heverőt.”

Józsefnek született,
Jóskának nem volt jó,
Nem lehetett Joci,
Nem lehetett Jocó,
A bluestól kapta a nevét,
Ezért lett Magyar Joe.

És ezután szombatonként
Odaszokott a zenéért,
Nem akart rázni, se inni,
Csak a bluest magába szívni,
Még nem tudta azt, hogy majd ki lesz,
S a meséből valóság lesz,
És ahogy a dalban történt,
Ő is megszegi a törvényt.

Józsefnek született,
Jóskának nem volt jó,
Nem lehetett Joci,
Nem lehetett Jocó,
A bluestól kapta a nevét,
Ezért lett Magyar Joe.

A suliban folyton hazudtak a tanárok,
Még nem hordtak melltartót, csak vihogtak a lányok,
Ha lelépett otthonról, a Majorba ment,
Még nem kereste a Sátánt, se a Jóistent.

Üres volt a szíve, mint egy vizespohár,
Csak álldogált a sarkon, mint aki valakit vár,
Nem zavarta, hogyha nem jött arra senki,
Akárhol is jobb, mint otthon lenni.

Az első szerelem sosem vár,
Lecsap rád, mikor nem is várod,
Az első szerelem nagyon fáj,
De az első mindenkinek jár.

Így látta meg Katit este lenn a téren,
Pénztárosnő volt a maszek kisközértben,
Megvárta, míg végez, messziről kísérte,
És a Csaba utca sarkán randira kérte.

Katinak a haja és a teste is lángolt,
Minden szombat este a diszkóban táncolt,
Egy hájas csapos csapta neki a szelet,
Aki mindig egy Wartburg kombival érkezett.

Az első szerelem sosem vár,
Lecsap rád, mikor nem is várod,
Az első szerelem nagyon fáj,
De az első mindenkinek jár.

Józsi tizennégy volt, a lány húsz lehetett,
Kis pisis vagy, mondta, és gúnyosan nevetett.
Játsszál csak magaddal, az való még neked,
Nézd a Maci Lacit vagy a Mekk Eleket!

Nem értette, mit rontott el, miért nem kellett?
Szépen beszélt, virágot vitt, hát csak ennyire tellett,
Tombolt a vére, a pályán ő volt a menő,
Miért alázta meg őt így az első nő?

Az első szerelem sosem vár,
Lecsap rád, mikor nem is várod,
Az első szerelem nagyon fáj,
De az első mindenkinek jár.

Elkapta a blues, belenőtt a zenébe,
Akinek nem tetszett, elküldte a fenébe,
Ha tehette, mindig Lágymányosra futott, ötvenes a jegy,
És szendvics is jutott.

„Lelövöm a nőt, az ágyban heverőt!”
Hallotta, amikor meglátta Enikőt.
Megfogta a kezét, mellé lépett, a lány kinevette,
És gyorsan lelépett.

Egy este éppen a hatost vezette,
Durva kiabálás hallatszott mögötte,
A kalauz üvöltött egy nőre: Magának nincs jegye,
Azonnal szálljon le!

Joe lefékezte a robogó villamost,
S a fülkéjébe hívta a kis aranyost.
A lángoló szerelem így kezdődött, és Enikő paplanos
Ágyában végződött.

Keveset keresett a villamosvezető,
De fél év, és jött a villámesküvő.
Különszobát kaptak a villában, és Joe úszni kezdett
Az adósságban.

Húsz négyzetméter boldogság,
S a Friderikusz show,
Hetenként a „Szomszédok”,
Később a „Dáridó”,
Új hazugok a tévében,
Mind tudják, hogy mi lesz,
És milyen a jó házasság?
A hétvégén egy gyors szex,
Ennyit hozott az új világ,
A gyerek meg minek?

Nem kell belépni a pártba,
S ha nem mész tüntetni,
Ha nem szavazol egyikre sem,
Nem fognak büntetni,
Részletre tudsz kocsit venni,
Volkswagen vagy Fiat?
Tiszteld nagyon a főnököt,
És a hülye kisfiát,
Ne üvöltözz az asszonnyal,
Otthon idd a piát!

Újabb mutáns született, nincs faja, hite, neme,
Celebnek hívják, és övé a világ,
Legyen az színház, film, s az alávaló világ.

Mindenféle zene van már,
Diszkó, hiphop vagy punk,
Száz rádió, harminc tévé,
Húsz párt és ötven bank,
Ezer újság, millió portál,
Mindenki lehet sztár,
Református, katolikus,
Komcsi, náci, muzulmán,
Csóválják a farkukat,
Mint a többi sakál.

Újabb mutáns született, nincs faja, hite, neme,
Celebnek hívják, és övé a világ,
Legyen az színház, film, s az alávaló világ.

Józsi éjszaka is vitte a villamost,
Az egyest, a négyest vagy a hatost,
Ő járt a közértbe, ő takarított,
Rosszul keresett, szégyellte, hát hallgatott.

Az asztalon művirágok és csatok,
Enikő műselymet, műkörmöt hordott,
Műmellet is akart, mert az övé lógott.
Nagyot álmodott, és egy bugyiboltot nyitott.

Azt hitte a bluesról, hogy az ruha,
Mint egy rossz kabátot, úgy utálta,
Színházba se járt, könyvet sose látott,
És egy sikeres, gazdag, trendi srácra vágyott.

Ne tűrd sokáig, amit nem bírsz,
De ne ölj, mert utána hiába sírsz, hiába sírsz.

Mikor veszünk végre egy klassz kocsit?
Nercbunda kell, találj ki valamit!
Többet akarok, vállalj plusz melót,
Vagy itt hagylak téged, a nagy BKV-s Jocót!

És nem hiába várt, indult az új mese,
Bejött a boltba Stopweisz Emese,
S vele együtt a híres hitvese,
Cukikuki, a Bájboys énekese.

A nő felpróbált harisnyát, bugyit,
Enikő felpróbálta Cukikukit,
Megbeszélték, hogy náluk folytatják,
Így történt, a többit úgyis tudják.

Ne tűrd sokáig, amit nem bírsz,
De ne ölj, mert utána hiába sírsz, hiába sírsz.

Szombat éjjel nem volt túlóra,
Joe a vártnál előbb ért haza,
Az ágyban találta a párocskát,
És behozta az apja puskáját.

A tenor elpucolt, de ott maradt a tanga,
Üvöltött Enikő, mert nem jött zavarba:
Se nyaraló, se pénz, se lakás, se kocsi!
Csóró vagy és a farkad is kicsi!

Bíztam benned, neked adtam magam,
De ennek vége, vége, elegem van!
Joe sírva hallgatta a rikácsoló nőt,
Becsukta a szemét, és kétszer belelőtt.

Hé, Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?
Azt hittem, a puska jobb lesz, mint a kés.
Lelövöm az asszonyt. Megyek, lelövöm őt!
Mert senkinek nevezett egy pojáca előtt.
Rajtakaptam, az ágyban találtam, és nem volt egyedül.
Nyamvadt nyuszi a pasija, reszketve menekült.

Hey Joe! Hallom lelőtted a nőt, ki veled hált.
Igen, mert sosem szeretett, csak kihasznált,
Hey Joe! A nőt, aki mosott rád, főzött rád, meg veled is hált.
Dugni sem akart, bárokba járt.
Igen, lelőttem. Adtam neki két golyót.
A vér elöntötte az agyamat, az övé meg a padlót.
Lelőttem a nőt, az ágyban heverőt.
De hogy mentse magát, hagytam neki időt!
Velem ne játsszon! Mással, mással ne háljon!
De ő nem akart mást, csak hogy megalázzon.
Mondtam, mással ne háljon! Legyen kedves, és vacsorával várjon!
A pénzemet meg hagyja, és a szívemet adja vissza!
De csak nyavalygott mindig, és a véremet szívta.

Hé, Joe! Ha jön a hóhér, mondd, hova mész?
Még nincs ítélet, miket beszélsz!
Mikor a kutyákat utánad eresztik, meghallod: a Halál nevet.
Nézz fel az égre még egyszer, aztán állj meg, és emeld fel a kezed.
Hát ide jutottam, utolért a lelkiismeret.
Megyek le Délre, meglépek Dél felé, a szabadság felé!
Add fel magad, és menj a bíró elé!
Nem vagyok ostoba, nem kapnak el soha!
Ilyet csak az mond, aki hülye vagy bolond.
Hóhér, hol vagy? Hóhér, hol vagy?
A nyugdíja biztos jó nagy.
Ahol a törvény, ott a kötél.
Amitől mindenki fél.

Megtettem, amit a világ vár tőlem, a hazug asszonyt lelőttem.
Nem szégyellte magát, nem kért bocsánatot tőlem.
Asszonyod alszik, de a szíved nem nyugszik meg soha talán.
Hát én sem alszom, mert amit tettem, nem hagy nyugodni már.
Tudom, menned kell már. Azt hiszed, a szabadság vár.
Nem, nem, a cella sarkából néz rám a halál.
Érzem, mennem kell már. Ó, talán a szabadság vár.
Egy frászt, rád a smasszer, meg a bilincs vár.
Mégis azt érzem, mennem kell már. Ó, a szabadság vár. Good bye!
Ha túléled, szégyen, és nyomor és megvetés vár.
Megérdemeltem, nekem ez jár.

Nézte asszonya kihűlő testét,
Csak a két fennakadt szeme fénylett,
A tévé előtt feküdt a padlón,
Nyitott szájjal, és csak alig vérzett.

Joe átrohant a fürdőszobába,
Hányt és hányt, az agya elborult,
Szájába vette a puska csövét,
Aztán inkább a telefonért nyúlt.

Hívta a zsarukat, jöttek hamar,
Bevallott mindent, és el is hitték,
Ottmaradt a sztár bőrtangája,
Hát azzal együtt őt is bevitték.

A főhadnagynak csak annyit mondott:
Nem kérek kegyelmet, bármit kapok,
Jogos a büntetés, akármi lesz,
És ha meghalok, ne hívjatok papot!

Feladta magát és az életét,
Huszonkettő volt csak, és még alig élt.

Nem volt gazdag, nem volt menő,
Kicsit pocakos, gyenge, de büszke,
Csak egyszerű villamosvezető,
De hogy megalázzák, azt nem tűrte.

Csendes, jó férjnek tartotta magát,
Szeretni akart, és nem gyűlölni,
De elege lett, nem bírta tovább,
Szeretni akart, nem pedig ölni.

Feladta magát és az életét,
Huszonkettő volt csak, és még alig élt.
Feladta magát és az életét,
Huszonkettő volt csak, és még alig élt.

Az őrszobán nem bántották,
Csak sírt, és kérés nélkül vallott,
Amire csak emlékezett,
Mindent pontosan elmondott,
A végén még lefotózták,
És az előzetesbe vitték,
Mondták, hogy kérhet, de minek,
Nem kell neki – mondta – az ügyvéd.

Egy reggel jött a stábfoglár:
Nyomás, vár rád a beszélő!
A fülkében ott pislogott,
Izzadt a dagadt védő,
Közölte, hogy nem ő kérte,
Hivatalból kirendelték.
De azért annyit megtehet,
Hogy ismerteti a törvényt.

Eltelt néhány hónap, eljött
A tárgyalás nehéz napja,
A karzaton az anyósa,
Az apósa, meg az apja,
Patkány Pierre, újseggíró,
Körszakállas, nagyon bátor,
Őt küldte a lapja, a Borsó,
Fellátor és maszturbátor.

Joe bilincsbe verve bámult,
Bénán, megtörten hallgatott,
Az ülnök horkolt, a védő
Zavartan ennyit motyogott:
A felszarvazás és a megalázás,
Bár két különféle dolog,
Ám tény, hogy ebben az ügyben
Az együttállás fennforog.

Itt világos a tényállás,
a hirtelen felindulás,
És bár a tanú kiugrott
az ablakon, mint vallotta,
A corpus delicti ott maradt,
Azaz az aranyozott bőrtanga,
Meg a tanú ondójából
Vett primer DNS-minta.

Így az ügyész: A szobában
Még nem volt ott a puska,
A férj csak később ment érte,
Ahogy azt be is vallotta,
Mert az asszony megalázta,
Ez pedig inkább tudatos,
És hidegvérű gyilkolás,
Így az ítélet is jogos.

Lehet enyhítő körülmény,
Hogy aztán feladta magát,
Ez ritka szokás, de az ügyész
Életfogytiglanit kért.
Joe kék szeme meg sem rebbent,
Nem sírt, kiabált, nem félt,
Csak bólintott, mert magában
Rég elfogadta a büntetést.

Jelre vár a cella ablakán,
A Jóisten ma üzen talán,
Jön egy madár, fehér, csodaszép,
Galamb, rigó vagy szürke veréb.

Szürke a ruha, szürke a sapka,
Szürke a pokróc, szürke a csajka,
Szürke a foglár, szürke folyosó,
Szürke az ég is, szürke ajtó.

Szürke a tányér, szürke a kübli.
Szürke a cipő, szürke a zokni,
Szürke a priccs, szürke a falad,
És pont olyan szürke, szürke a hajad.

Szürke felhők közt szürke a Hold,
Nem süt a Nap, ez lesz, ez volt,
Szürke az ég is, amikor sír,
Majd ha végre befogad a sír.

Könyörgés Krisztushoz, imák,
A pap azt mondja, az Úr megbocsát,
De nem jön, nincs jel a szürke égen.
Hiába sírsz, nem szürkül a szégyen.

Szürke a tavasz, szürke a tél,
Szürke a hajnal, szürke a dél,
Szürke az ünnep, a mások bűne,
Csak az én bűnöm sosem lesz szürke.

Az első évben boldog voltam,
Elhittem én, hogy ő is szeret,
Mert néha ilyeneket is mondott,
Mikor számolta a pénzemet.

Nyakán a lánc, karcsú a lába,
A kígyómintás zöld pongyola,
A vállát verő szőke haja,
S ha virágot kapott, a mosolya.

Sokszor táncolt a tükör előtt,
Nagyon szerette, hogyha néztem,
Ahogy festette a szemét,
Ahogy ölelt, ha megkértem.

Okos nő volt a feleségem,
Pontosan tudta, mit akar tőlem,
Ő csinált férfit belőlem,
És én ennyivel is beértem.

De ő nálam messzebbre nézett,
Amit persze én nem vettem észre,
Azt, hogy titokban többre vágyott,
Velem meg éppen csak beérte.

De én elengedtem volna, hogyha azt kéri,
Különb nálam, úgy gondoltam,
Mert sokszor elnézett fölöttem,
És gyakran nem hallotta meg, amit mondtam.

Okos nő volt a feleségem,
Pontosan tudta, mit akar tőlem,
S ha ad valamit, az mennyit érhet,
És cserébe ő mennyit kérhet.

Ha magadhoz nyúlsz, Szent Alajos sírni fog,
Úgysem látsz több nőt, jobb, ha elfogadod.
Felejtsd el a múltat, és ne várd a jövőt,
Élj a mában, így majd jobban múlik az időd!

Nem vagy Monte Cristo, ne bontsd ki a falat!
Mielőtt meglépnél, a szomszédod felad.
Ne hívj látogatót, hogy jobban bírd a magányt!
Fizesd le a smasszert, hogy legyen saját cellád!

Hogyha egyedül laksz, mindig nyugton alszol,
Ne legyél bandatag, aki folyton harcol,
Jobb, ha fél a csürhe tőled, mint hogyha szeret,
Tudják, az életfogytos bármit megtehet.
Neki úgyis mindegy.

Ne legyen barátod, aki elárulhat,
Azt hiszi, így talán majd előbb szabadulhat,
Jobb, ha hamar meghalsz, mert így szabad lehetsz,
Ha nem bírod tovább, keress egy kötelet!
Ha nem bírod tovább, keress egy kötelet!
Ez a Biblia nincs leírva,
De túlél minden időt,
A múltat, a jelent és a jövőt.

A szomszéd cellában ül egy bizonyos Dukát,
Aki megreszelte a bankvezér húgát,
De nem bírt a mackóval, hát most sajnálhatja magát.

A bankvezér húga szűz volt és szerény,
De odaadta magát, nem úgy, mint a páncélszekrény,
Bár nem tudta a kódot, mégis terhes lett szegény.

Szegény Dukát, csóró Dukát,
Most ráfáztál, ez a te hibád,
Mert itt nincs forint, se dukát.

Mackós Dukát jajgat, csak nehezen békül,
Elkapták, lecsukták egy lyukas garas nélkül,
Ráadásul apa lett, ami el nem évül.

Szegény Dukát, csóró Dukát,
Most ráfáztál, ez a te hibád,
Mert itt nincs se forint, se dukát.

Hallod, smasszer: Ha nem látsz semmit, őrmester lehetsz.
Hallod, smasszer: Harminc év és nyögdíjba mehetsz!
Hallod, smasszer: A kenőpénzből félre is tehetsz.
Hallod, smasszer: Ha ügyes vagy, autót is vehetsz.

Hallod, smasszer: A zugügyvédet hagyd, hogy ígérgessen,
Hallod, smasszer: A csaló bankárt meg, hogy lefizessen,
Hallod, smasszer: Ne halld meg, ha sírnak a köcsögök,
Hallod, smasszer: Hogy a góré részegen röhögött!

Hallod, smasszer: Mindig tudnod kell, hogy ki kicsoda,
Hallod, smasszer: Mert holnap felmentheti a politika.

Minden héten bejár egy szerzetes,
És végigjárja a cellasorokat,
Szelíden mosolyog, kedvesen, halkan beszél,
És vigasztalja a rabokat.

A kezükbe adja a Bibliát,
Mondja, megtalálnak benne mindent,
A vigaszt, a reményt és a tanulságot,
És azt kéri tőlük, keressék Istent.

Ha nem hiszel az Úrban,
Ő akkor is szeret,
És ha megkeresed,
Talán küld egy jelet.

Joe nem hitt az új prófétáknak,
Se titkárnak, se elnöknek, se bankárnak,
Csak a költőnek, aki ezt írta:
Tudod, hogy nincs bocsánat.

Megölte azt, akit úgy szeretett,
Megbánta már, mást nem tehetett.
Mondta a papnak, ő rég elveszett,
Rajta még az Úr sem segíthet.

Ha nem hiszel az Úrban,
Ő akkor is szeret,
És ha megkeresed,
Talán küld egy jelet.

Az átkozott vasárnap
Ne volna, el ne jönne,
Az élet unalmas, egyforma,
De tervezhető lenne.
A napok monoton menetét
Nem törné meg várakozás,
Hogy érkezik egy nem várt vendég,
Egy kínos, váratlan látogatás.
És híreket hoz a világból
A rokonokról, a családról,
A botoxos, felvarrt anyáról,
A Malibun nyaraló apáról.

Nézem a zsibogó folyosót,
A rabok a menzára mennek,
Vidáman locsognak a sorban,
A smasszernek is köszönnek.
A régi elvtársak Marxot kapnak,
Lenin-szobrocska jár mellé,
Szegény Dukát a kolbászt szagolja,
Mielőtt egyben lenyelné.
A cigánynak lókekszet hoztak,
A bankárnak meg suskát,
Máktortát a drogdílernek,
A tenornak neccharisnyát.

Mindenki a vasárnapért él,
Hisz és remél, segít az Isten,
Van, akit csak a bosszú éltet,
Tökmindegy, csak kijusson innen.
Mind örül, mert nincs egyedül,
Bár kirekeszti majd a világ,
Lesz hová mennie, ha kiszabadul,
És az élet nekik megy tovább.

Csak énhozzám nem jön senki.
Csak énhozzám nem jön senki.
Énhozzám ne jöjjön senki!

Tettemre nincs bocsánat,
Igen, tudom, mit tettem,
Sosem hagy el a bánat,
Megcsalt, de nem azért lőttem,
A szemem könnyben ázott,
Megöltem, mert megalázott.

A bűnöm nem lett könnyebb,
Hiába múltak az évek,
Minden éjjel jönnek a szörnyek,
S a pokol tüze éget,
És ő, akit megöltem,
Szellemként lebeg előttem.

Most is látom az arcát,
Ahogyan gúnyol engem,
Fröcsög, átkoz, megvet,
Pedig nagyon szerettem,
Kértem, szüljön gyerekeket,
De mindig kinevetett.

És újra-újra látom
Szemében a gyűlöletet,
Ahogy a puskát nézi,
Majd rögtön a döbbenetet,
Hogy ez vele megeshet,
S a végén a rémületet.

Szerencse, hogy így történt,
Hogy nincs családom, kicsinyem,
Hogyan mondanám el nekik,
Hogy az anyjukat megöltem?
Mit tettem és miért tettem?
Amit kellett, azt tettem,
Amit kellett, azt tettem.

Tíz éve cipelem a bűnömet,
Nehezen görgetem kövemet,
Vezeklek, szégyellem tettemet,
Jézus, mentsd meg a lelkemet!
Ha nem jössz, hát jöjjön Lucifer,
S a pokol mélyére vigyen el,
Legyen kötél, golyó vagy méreg,
Csak legyen vége az egésznek!

Elég volt, nem bírom tovább!

Ott álltam a börtön kapujában,
Ötezer forinttal, kiskabátban,
Nem várt rám senki, barát vagy család,
Szabad lettem, vár a mennyország.

Nincs otthonom, hová menjek most?
Így vártam a huszonnyolcas villamost.
Híd alatt vagy utcán nem alhatok,
Mert úgy járok, mint a hajléktalanok.

Bent azt mondták, hogy vár Európa,
Menjek Berlinbe vagy Londonba?
Ott talán nem tudják meg, ki vagyok,
Kapok majd munkát, mint más magyarok.

Hogy magyar vagyok, az sehol sem véd meg,
Csak egy fehér migráns, pont ez a lényeg,
Bár ez csak létezés, nem akarat,
Csak állapot, de örökre megmarad.

Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.

Zötyögtünk, csak bámultam a várost,
Ezt a vén kurvát, öreg szélhámost,
Melót kerestem, sehol se kaptam,
A bűn bélyege ott lángolt rajtam.

És mindenhol tombol a gyűlölet.
Lassan csak szám leszel, nem lesz neved.
Kezdjek újra mindent? Vár az új élet?
Kemény volt bent, de kint jobban félek.

Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem ez az új Magyarország.

Gyalázzák egymást ismeretlenek,
Álnevek mögött, sunyin lapulva,
És a gyerekek mind Nyugatra mennek,
És hízik a bunkó nomenklatúra.

Mondják, szolgának lenni jobb, mint rabnak,
S mint Petőfi kutyái, talpat nyalnak.
Mindegy, hogy zsidó, cigány vagy magyar,
Neki van igaza és ölni akar.

Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.

Ha engem büntetsz, Uram, rendben van,
Életben hagytál nagy irgalmadban.
De ők miért nem bűnhődnek soha?
Rájuk mikor sújt le Isten ostora?

Lerobbant vagonban, egy állomáson alszom,
Van egy rossz gitárom, meg a reszelős hangom,
Köszvényes a kezem, sokszor melléfogok,
Nem sokat keresek, de jobb, ha nem nyafogok.

Odajött egy ember egy reménytelen estén,
Nagyon hamisan játszol, de legalább őszintén,
Mondta kedvesen, tudod, hát én meg vak vagyok,
Sajnos nincs gitárom, jobb híján koldulok.

Azóta ő penget, én meg csak dörmögök,
Nyomjuk, hogyha hagynak, két szegény ördögök,
Nem kérdez a múltról, a mából semmit se lát,
De jobb, mert így nem tudja, milyen mocskos a világ.

Sok zenét szeretek,
Amit nem játszhatok el,
Mert az én bűnömet
Csak a blues bírja el.

Megtűrnek bennünket a Rákosrendezőn,
Senkije sincs, nekem sincs se gyerekem, se nőm,
Csak pénzért ölelnének ezek a rossz kurvák,
Hogy egy fillérem sincs soha, a ribancok jól tudják.

Mosok, takarítok, ahogy otthon rég megszoktam,
Sőt, a börtönben varrni, főzni is megtanultam,
Megvagyunk békében, és csak néha eszünk húst,
És bárkinek eljátsszuk a Vakember bluest.

Sok zenét szeretek,
Amit nem játszhatok el,
Mert az én bűnömet
Csak a blues bírja el.

Minden dalt a sitten hallottam,
A senkik komor himnuszát,
„Oly sokáig voltunk lenn,
Hogy nem is tudjuk, milyen fenn.”

A gitárom egy paptól kaptam,
Pedofil volt, de gyorsan szabadult,
Aztán fél év múlva visszajött,
Mert egy ministránstól megvadult.

Játszunk akárhol, akárkinek,
Ahol a zsaruk megtűrnek,
Bárban vagy kiskocsmában,
Míg a főnök fia ki nem rúg.

A miniszter kérdi: Ez mi a fene?
A titkár motyogja: Utcazene.

A hullaszállón lúzereknek,
A metróban meg csöveseknek,
Akik mindig ugyanazt kérik,
Azt a vadat, kőkemény régit.

Amit az a nagydarab rekedt
Egy szakadt filmben énekelt.
„A nyomor szült, az út nevelt,
Anyám halott rég, apám vedelt.”

A térről mindig elzavarnak,
Mert rontjuk a városképet,
Irritálunk minden hatalmat,
És dühítjük a jónépet.

A miniszter kérdi: Ez mi a fene?
A titkár dadogja: Utcazene.

A Jász utcán kullogtunk hazafelé,
Az esőben, a lámpák alatt
Ketten vertek egy harmadikat.
Meglátták, hogy jövünk és elfutottak.

Felsegítettük, padra ültettük,
Szétszóródott holmiját összeszedegettük,
Feltette a szemüvegét, köhögött,
Hé, Joe, te vagy az? És felröhögött.

Csak néztem, ő meg nyomta a szöveget:
Osztálytársak voltunk, Budán,
Durmics Pufi vagyok, nem emlékszel rám?
Te meg a nagy Magyar Joe, a középcsatár.

Mindig kell egy társ,
Neked egy sporttárs,
Nekem egy elvtárs,
Neki egy osztálytárs.

Lerogytunk egy székre a „Vén csataló”-ban,
Leitatott, én meg mindent elmondtam.
Énekeltünk is, vagy minek nevezzem,
„Hede, mások vittek rossz utakra engem.”

Reggel dörömbölnek a vagon ajtaján.
Pufi áll ott és morog rám:
Ne horkolj, vén melák, vedd fel a ruhád,
Na, nyomás, mert szükségem van rád!

Rendet tartasz a bolt raktárában,
Kapsz egy kis lóvét szombaton,
Amit majd eliszunk valahol,
És sufniban alhatsz a sezlonon.

Mindig kell egy társ,
Neked egy sporttárs,
Nekem egy elvtárs,
Neki egy osztálytárs.

Az angyalok itt járnak közöttünk,
De mi nem vesszük őket észre,
Csak az ördögöt látjuk mindenhol,
És átkokat szórunk az égre.

Gyűrött ruhában, fáradtan topognak,
És mi ügyet sem vetünk rájuk,
Tennék a dolgukat, mennének tovább,
Mi meg folyton a csodát várjuk.

Az egyik kopasz, a másik kövér,
A szárnyukat senki se látta,
Ott vannak mindenütt és szomorúak,
Mert a bűnnek itt nincsen határa.

Görnyedt anyóka megy a templomba,
Megtörte a huszadik század,
Sírban az ura, Nyugaton a fia,
De a lelkében angyalok szállnak.

A gyerekek felismerik őket,
Ha kilépnek az óvodából,
Hisznek a mesében és boldogok,
Még nem félnek a világtól.

Mint egy tolvaj, úgy jövök ide
– Mikor senki sincs itt –, a temetőbe.
Még imádkozni sem merek,
A semmibe meredek,
És csak némán térdelek.