2008 ‒ Apák rock and rollja

Jó estét kívánunk Nektek és Önöknek,
Töltsenek egy pohár bort a kedvesüknek,
Akkor is, ha sosem lesz a feleségük,
Vagy a másik szobában tévét néz a férjük,

Köszöntjük a banda minden régi tagját,
Bár messze vannak s talán nem is hallják,
Reméljük, hogy sorsuk jóra fordult végleg,
Sokat mulatoznak, nagyokat mesélnek.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

Mellesleg ma fellép velünk Lomha Lola,
Vígh Buci vezényel, nem lankad le soha,
Verseket fuvoláz Troppauer Hümér,
Rettegi Fridolin újabb revüt ígér.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

Bankárok, firkászok és politikusok,
Ingyen isznak ma is, nekik ez jár, tudod.
Aki haragszik ránk, igyon egy jó nagyot,
Bocsásson meg nekünk és egyen sült malacot!

Üdv a gyerekeknek, ha nem a tévét nézik,
A múltat nem keresik, köszi, már nem kérik,
Még nem láttak sokat, de szívük nem hazudik.
Szeretik a zenét, szeretik a bulit.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

A házra hol születtem, tíz bomba repült.
S a cigányasszony mondta, mikor anyám szült:
Fiadnak az Isten nehéz sorsot küld,
De ha eljön az idő, gördül, mint a kő.

Megjött a behívó, mert sorra kerültem.
A rádiót hallgatva az őrtoronyban ültem,
Beköpött valaki. A fogdába kerültem,
Hol se ital, se nő, a priccsem mint a kő.
Még nem voltam húsz – ez a Rolling Stones blues,
A lányon feszül a blúz – ez a Rolling Stones blues,
Vigyázz, ha érte nyúlsz – ez a Rolling Stones blues,
Újonc baka blues – ez a Rolling Stones blues.

Meghalt a gitáros, felszállt ezer lepke.
Az első volt a sorban, és még hány követte!
Túlment a határon. Mondd, vajon miért tette?
Mit hozott a fű? Mit adott a tű?

De a banda játszik, bélyeggel a hátán.
Ezerszer megírták: egyikük a Sátán.
Mégis mennek végig az átkozottak útján.
Hol magány, kín, erő. A zene mint a kő!

Rég elmúltam húsz – ez a Rolling Stones blues,
Már sok rajtam a hús – ez a Rolling Stones blues,
Az asszony pénzért nyúz – ez a Rolling Stones blues,
Rég elmúltam húsz – ez a Rolling Stones blues.
Újonc baka blues – ez a Rolling Stones blues,
A lányon feszül a blúz – ez a Rolling Stones blues,
Vigyázz, ha érte nyúlsz – ez a Rolling Stones blues,
Az őrmester megnyúz – ez a Rolling Stones blues,
Ez nem a Kőbánya blues – ez a Rolling Stones blues,
Nem a Rózsadomb blues – ez a Rolling Stones blues,
Már sok rajtam a hús – ez a Rolling Stones blues,
Hatvan múltam, nem húsz – ez a Rolling Stones blues.

Az ember éjjel aludna már,
De van, ki ekkor mindig lányokra vár.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

Tudom, hogy reggelre letagadod:
De minden álmodban veled vagyok.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

A férjed eszi a húst, a babot,
Én meg a csirkét, mit ő otthagyott.
Óh, igen, a gazember.
A nők miatt lettem ilyen gazember.

Kihűlt a csirke, a szaftja hideg.
Lelépek, mielőtt meggebedek.
Óh, igen, a gazember.
A lányok tudják, a fiúk nem-nem,
Miért lettem gazember.

Mikor még kiskölyök voltam,
Ötéves srác,
Nem tudtam, mi van a szoknyád alatt,
Mi az, ami ráz.
Felnőttem rég,
Hatvanhárom vagyok, sajnos.
De még gyakran tudom,
Mit is akarok.

Az első csajom azt mondta:
A franc emlékszik rá, olyan régen volt.
Az első csajom azt mondta:
„Inkább a falra mássz,
Ne rám! Ne rám!”
A második azt mondta:
„Kopj, le, öcsi, inkább nézd meg a Helgát!”
De amikor én kissrác voltam,
A Helgát nem játszották.
Így hiába sírtam, ahogy csak bírtam,
Hogy „Helga segíts! Nem megy, segíts!”
„Helga, segíts!”

Régen, amikor ez a zene elöntötte a világot, a mi országunkat, a mi városunkat, a falvakat is, a tieteket is, virágoknak képzeltük magunkat a zene szép rétjén. Én például azt hittem, hogy magas vagyok és karcsú, és bársonyosak a szirmaim. De amikor feltűnt az első kecske a réten, megijedtem, hogy jön és leharapja a fejemet. Gyorsan tüskéket kezdtem növeszteni mindenhol. Azt hittem, megúszom. De ekkor megjelentek az emberek a kaszával, és rájöttem, nincs menedék. Mégis szerencsém volt: értem jött egy lány. Nem is egy, több is. Aztán az egyik hazavitt, belerakott egy cserépbe. Azóta mindennap öntöznek, de főleg a kutyák, és sajnos nincs senki, aki cserélné alattam a földet. Csak egy vén marha vagyok egy maroknyi földben. Egy művirág egy cserépben.

Mikor a hobók útjára léptem, ti még kissrácok voltatok.
Mondom, mikor a hobó kutyára léptem, ti még kissrácok voltatok.
És végül, mikor a hobók kútjára léptem, ti még nem is voltatok.
Megvertek százszor,
Megnyírtak párszor.
Nem maradt más, szinte senki,
Szinte semmi, szinte senki,
Embernek lenni.
És ez, azt mondták, nagyon kevés.
Sokan azt mondták, nagyon kevés.
Nekem sokszor nem sikerült, olyan nehéz.

Az én babám egy titkosügynök,
Mindenki tudta, én is tudtam.
Folyton vigyorog, jó kövér,
Hogy be ne köpjön, hát megdugtam.
Először nyal, csak a végén rúg,
Sohasem ordít, mindig súg-búg, súg-búg, súg-búg.

Nagy művész ám a titkosügynök:
darabot ír és el is játssza.
Apa lettél, bár nem is láttad.
Ma gyilkos vagy, holnap meg árva.
Nagy malac ő: mindenhol túr,
Ha kevés a moslék, csak dúl-fúl, dúl-fúl, dúl-fúl.

Mindent megtud, amit csak akar.
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Lehetsz román, tót vagy magyar.
Jaj neked, ha nem elég nagy,
Jaj neked, ha nem elég nagy.
Micsoda világ ez a színház:
Toldi feladja János vitézt,
Bánk bánra les a vén Tiborc,
Kritikus beköpi a színészt.
Síri a csend, a tömeg sem zúg,
Csak az a sunyi súgó súg-búg, súg-búg, súg-búg.

Tegnap még nő volt, holnap mi lesz?
Énekes, diszkós, médiasztár,
Kutya vagy farkas, patkány vagy róka,
Riporter, ügyvéd, suszter, bankár.
Író, rendező, püspök, titkár,
Csak Rebi néni mondja: kár, kár, kár, kár, kár, kár.

Mindent megtud, amit csak akar.
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Lehetsz román, tót vagy magyar.
Jaj neked, ha nem elég nagy,
Jaj neked, ha nem elég nagy.

A csúcson álltam, hol férfiszó a törvény,
Büszke voltam és elkapott az örvény,
Értem éltél, én nem éltem érted,
Nem figyeltem rád, hiába kérted.

Nem bírtad tovább, elmentél egy reggel,
Egyedül maradtam pár üveggel,
Bömböltem, vinnyogtam, nyögtem, sírtam,
Szidtalak, hívtalak, amíg csak bírtam.

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem, nem az enyém.

Aztán földre terített a bánat,
Verseket írtam és imákat,
Társam a bűntudat s az alázat,
És minden éjjel lenn a parton várlak.

Kristályhegyek között ezüst folyók,
Mint a jó idő, jönnek a hajók,
Jönnek rokonok, jönnek barátok,
De sosem tér vissza, akire várok.

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem, nem az enyém.

Nem hiszek csillagban, sem a sorsban,
De addig énekelek ott kinn a hóban,
Míg meg nem látom a fehér vitorlát,
A bárka orrán, amivel őt hozzák.

Aztán süllyedjen el az a hajó,
Ami majd egyszer visszahozza őt,
Haját többé csak a parti szél fújja,
Hogy el ne, hogy el ne menjen újra!

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem, nem az enyém.

A nyomor szült, az út nevelt,
Anyám halott rég, apám vedelt,
És mind a kettő otthagyott,
A cím csak ennyi, hogy Tobacco Road.

Az otthonom kiégett ház,
Az éhezéstől kivert a láz,
A pokol útján, jártam ott,
A cím csak ennyi, hogy Tobacco Road.

Tobacco Road, átkozott Tobacco Road,
Tobacco Road, gyűlöllek, Tobacco Road!

A bátyám ült, a tanár vert,
A húgom pénzért bárkit ölelt,
Az isten tudja csak, mit adott
Nekem az átkozott Tobacco Road.

Lelépek innen, munkát kapok,
Lesz pénzem venni dinamitot,
És végre mindent lerombolok,
Nem lesz többé már Tobacco Road.

Tobacco Road, gyűlöllek, Tobacco Road!

Inkább költ az ember nőre,
Nincs igény a kutyabőrre,
Minden ebnek van jövője,
Hogyha nincsen túl szép szőre.

A kutyákat fodrász nyírja,
Sampon is van, hogyha bírja,
Ne sajnáld a kutyát, kopasz,
Nemsokára itt a tavasz.

Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!
Kopaszkutya, csókolj meg!
Kopaszkutya, harapj meg!
Kopaszkutya, csókolj meg!

Életében siker legyen,
Gyorsan kopasz kutyát vegyen!
Messze már a török, tatár,
Nincs szebb, mint egy kopasz agár!

Le kell menni kutyába!
Légy a kutyák királya!
Ne királyok kutyája!
Kopaszkutya, csókolj meg!
Kopaszkutya, harapj meg!
Kopaszkutya, csókolj meg!

Kopaszkutya, balhéból!
Jót harapunk egymásból!
Jót harapunk egymásból!

Kőbányán születtem, ott is nőttem fel,
Vannak jobb helyek, de nekem megfelel,
A tévében megnézem, ami nekem kell,
Ott találtam asszonyt, ott temetnek el.

Utáltam a könyvet, minek az egy srácnak,
Elvittek két évre Ózdra katonának,
Megtanultam hamar befogni a számat,
Jó sorom lett végül, megtettek konyhásnak.

Sok rajtam a hús, ez a Kőbánya blues,
Ha valakit megfúrsz, ez a Kőbánya blues.
Az üveg után nyúlsz, ez a Kőbánya blues,
Szép csendesen kinyúlsz, ez a Kőbánya blues.

Aztán visszajöttem, mentem a Sörgyárba,
Ihatok egész nap, mindig lesz maláta,
Hívtak a brigáddal egyszer operába,
Felvettem az öltönyt, óh, én szegény árva!

Ritkán, ha van időm, a klubba lejárok,
Ismerek mindenkit, kőbányai srácok,
Nem tudnak rock and rollt táncolni a lányok,
Én már öreg vagyok, csak magamban rázok.

Az orrodban ha túrsz, ez a Kőbánya blues,
Ha valakit megfúrsz, ez a Kőbánya blues.
Az üveg után nyúlsz, ez a Kőbánya blues,
Szép csendesen kinyúlsz, ez a Kőbánya blues.

Ez nem a Rolling Stones blues, ez a Kőbánya blues,
Ha szaggat már a csúz, ez a Kőbánya blues.
A szívem visszahúz, ez a Kőbánya blues.

Hányszor hallom, mondják: ó, édes otthon,
Erről nagyon hamar le is kellett szoknom.
Anyám a konyhában gyászolta magát,
Kocsmába küldött, hogy hozzam el apát.
Szóltam: Fater, jöjjön haza már,
20 forintot adott, hozzak még piát.

A bátyám melózott, megunta hamar,
Elment, már nem is tudom, svéd-e vagy magyar.
Évente hazajön, önmagától részeg,
Visszahívja mindig, ó, a családi fészek.
Asztalra borulva egész este sírt,
Vegyek majd neki Kerepesen sírt.

Falvédőmön ez áll:
Az édes otthon visszavár,
Az édes otthon visszavár, visszavár.

Presszó előtt állnak bizonytalan lányok,
Közöttük éhesen, nyugtalanul járok.
Át kellene jutnom még ezen a poklon,
Bableves csülökkel, vár az édes otthon.
Lemegyek a térre, sör és kártya vár,
Zsebemben két ásszal már nem érhet kár.

Falvédőmön ez áll:
Az édes otthon visszavár,
Az édes otthon visszavár, visszavár.

Messze még a hajnal, három óra húsz,
Elkerül az álom, ágyam visszahúz,
Nem enged aludni, nem hagy most a blues.

Ülök ágyam szélén, a füstöt fújom, kék,
Egyedül maradtam, senkit nem tűrnék.
A blues legbelül gyilkol, agyamat tépi szét.

Belépett az anyám, valamit kért,
Bólogatok neki, mintha érteném,
Nincs pénzem a bankban, a bluesé vagyok rég.

Kegyetlen vagy, blues,
De gonosz vagy, blues!
Nincs menedék,
nincs segítség,
Futnék feléd, álom,
Át minden határon.
De utolér a blues,
és újra összezúz,
Nincs menedék,
nincs segítség,
Hagyj magamra, blues,
Hagyj aludni, blues!

Messze még a hajnal, három óra húsz,
Elkerül az álom, ágyam visszahúz,
Nem enged aludni, nem hagy most a blues.
Hagyj magamra, blues,
Hagyj aludni, blues!

Hey Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?
Hey Joe! Kezedben a fegyverrel, mondd, hova mész?

– Lelövöm az asszonyt. Megyek, lelövöm őt!
– Lelövöm az asszonyt, megyek, lelövöm őt!
– Rajtakaptam, az ágyban találtam és nem volt egyedül.

Hey Joe! Hallom, lelőtted a nőt, ki veled hált.
Hey Joe! Hallom, lelőtted a nőt, aki főzött rád, mosott rád, meg veled is hált.

– Igen, lelőttem. Adtam neki két golyót. Kettőt!
– Lelőttem a nőt, az ágyban heverőt.
– Velem ne játsszon! Mással ne háljon!
– A pénzemet hagyja! A szívemet adja vissza!

Hey Joe! Ha jön a hóhér, mondd, hova mész?
Hey Joe! Ha jön a hóhér, mondd, hova mész?

– Óh, Dél felé!

Mikor a kutyákat utánad eresztik, meghallod: a Halál nevet.
Nézz fel az égre még egyszer, aztán állj meg és emeld fel kezed.
Tedd ezt, testvér!

– Megyek le Délre! Délre, Mexikó felé, a szabadság felé!
– Nem kapnak el soha, nem vagyok ostoba, nem!
– Megyek le Délre! Délre, Mexikó felé
– Megtettem, amit a világ vár tőlem,
– A hazug asszonyt lelőttem.

Asszonyod alszik, de a szíved nem nyugszik meg soha már. Soha már.
Asszonyod alszik, de a véred nem nyugszik meg soha már. Soha már.
Tudom, menned kell már. De vigyázz, testvér, messze a határ. Túl messze a határ.

– Érzem, mennem kell már. Óh, a szabadság vár rám.

Talán. Talán.

– Érzem, mennem kell már. De, testvér, túl messze a határ.

Túl messze a határ.

– Érzem, mennem kell már. Óh, a szabadság vár rám.

Nem volt pénzünk mozira,
Ültünk a rádió körül,
Apánk csak állt és nézte:
Családja eszik, örül.
Ez volt a nehéz béke
Utolsó nyara-éve,
Hát vége lett, milyen kár,
Pedig hogy dalolt a két Latabár.

A postás egyszer csenget,
Az ajtóhoz rohanok,
A frontról hoz levelet,
Anyám a fal mellett zokog,
Kusza betűk, félszavak:
Tábor… ne sírj… nem szabad…
Apád hazajön talán…
Addig is táncol a két Latabár.

Mikor a négy láb egyszerre lép,
Egyszer felém és egyszer feléd,
Nem érhet baj és nem jöhet vész,
Valljuk be, hogy egyszerűen megáll az ész!

Nyakkendőm, orrom piros.
Büszkén állok a télben,
Sírni, nevetni tilos
Az avatóünnepségen.
Épp most lettem úttörő,
Ajándékom a jövő,
Az egész őrs vigyázzban áll,
Mert most is fellép a két Latabár.

Mikor a négy láb egyszerre lép,
Egyszer felém és egyszer feléd,
Nem érhet baj és nem jöhet vész,
Valljuk be, hogy egyszerűen megáll az ész!

Elrohant velünk az élet,
Álmodtunk, mert volt miről,
Óh, azok a keserves évek,
Nem tehetnek semmiről,
És van, akinek nem elég ez,
Folyton követel és kérdez,
Hogy hol van, ami neki jár?
Hol a két Latabár?!

Nyafog a vers, röfög a zene
Mammon eszi meg, vagy a fene
Mindenhol kutyák, kopaszok
Sehol vadak, se farkasok
Ha nem kellek a világnak
Álljak be művirágnak
Hogy elszálljon a bűz
Kéne egy jó nagy tűz

Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison
A legújabb teszt: West is the best
Budapest elad és sohasem veszt
A tévé ugat: Itt a Nyugat
Minden magyar McDonald’s-ban mulat
Kólásüveg a Föld farka
Amerika marka rajta
Költő nem jár kamatlábon
Vissza ne gyere, barátom
Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

Nem volt korod és nem volt időd
Mint a bluesnak, a múltad a jövőd
Száll a kép, a hang, a szó
Az út legvégén vár a tó
Az élethez ajándék jár
Minden játékban ott a halál
Beteg a város, a folyó ég
De a láz itt van még

Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

Régen nem szívok – hűséges vagyok
Már nem iszom – hát nevetséges
Óh, fel ne ébredj, az ismeretlen szövetséges
Régen nem szívok, már nem iszom
Óh, fel ne ébredj, Jim Morrison

Megcsalt hitek, megcsalt népek,
Közöttük falat húznak a gépek,
Katonák, titkárok, elnökök, papok,
Nem látom, közöttük hol is vagyok?

Kezemben végre a rövidke lista,
Tudom, hogy ki nem volt kommunista,
Csendélet pénzzel, ezt látni kell,
A Béke a mocsokban térdepel.

Megyek vissza a 66-os úton,
Hol tévedtem el? Nem találom.
Megyek vissza az úton,
Csak a Zene nevet a Halálon.

Hit mögé rejtőzik a Gyűlölet,
Tudja, hogy holnap újra jöhet.
Karmain csillogó vasköröm,
A Terror húga a Káröröm.

Chicago, Párizs és Prága,
Ömlik a vér, kinek oly drága?
Pimasz kiskölyök a falra rajzol,
Virágot csinál a gumibotból.

Megyek vissza a 66-os úton,
Hol tévedtem el? Nem találom.
Megyek vissza az úton,
Csak a Zene nevet a Halálon.

A Senki most is a Mindennel játszik,
Több kövér ember Istennek látszik,
Az Ördögtől kér jó tanácsot,
Elvesztettem egy igaz barátot.

Elindultam én is az Újvilágig,
Elértem végül az Óceánig,
Felszántották a híres utat,
Nyomod sem maradt, Jack Kerouac!

Megyek vissza a 66-os úton,
Hol tévedtem el? Nem találom.
Megyek vissza az úton,
Csak a Zene nevet a Halálon.

Súlyos rablánc gyötri Hófehérkét,
Évek óta reszelik a törpék,
Inkább lenne már a vasorrú bába,
A fiúkra szakadjon rá a bánya.
A királyfi nem csinálja végig,
Száll a lány panasza fel az égig.
Csipkerózsika, jaj, unja nagyon,
Nem elég neki, hogy egyedül vagyon.
Csip, csip, Csipkerózsika,
mind a hét törpe megdugta.

Az internetre küldött levelet,
És így kért újabb munkahelyet,
Rakják egy merészebb mesébe,
Átkerült Hófehérke helyére.

Nem félt a törpéktől Csipkerózsika,
Kedvelte őket, és jól tudta,
Kis ember mindig nagy bottal jár,
És Hófehérkét egyáltalán nem érte kár.
Csip, csip, Csipkerózsika,
mind a hét törpe megdugta.

Jönnek a fiúk a bányából,
Szerszámuk a legjobb fajtából.
Nem hupikékek, van tartásuk,
És rendben a hormonháztartásuk.
Mondják, Csipke nagy cemende!
Nyelvel pirulva a huncut Szende.
Szeret a lány soványat és dundit,
Simogatja a kókadó Szundit.
Csip, csip, Csipkerózsika,
mind a hét törpe megdugta.

Harmadiknak kerül sorra Kuka,
Elsieti, kapkod a kis buta.
Tudor egy higgadt értelmiségi,
Közben végig a CNN-t nézi.
Hapci tüsszent, megint rosszkor.
Vidor felröhög, és leblokkol.
Morgó az utolsó, unja nagyon:
Csipikém, segíts magadon!
Csip, csip, Csipkerózsika,
mind a hét törpe megdugta.

Megjöttek a hősök,
Fel is állnak sorban,
Komoly méltósággal
És büszke mosollyal.

Emelik lábukat
Zsákmányuk nyakára,
Emelik poharuk
A legfőbb vadászra!

Az erdész családja
Számlálja a vadat,
Szétosztja rang szerint,
Nem könnyű feladat!

Trófeát az úrnak,
Prémet az anyáknak,
Sok húst a szolgáknak,
Csontot a kutyáknak.

Királynőnknek testet,
Királyunknak farkat,
Kobrát a titkárnak,
A marsallnak két szarvat.

Szüzet a hercegnek,
Sündisznót a papnak,
Szemérmes apácák
Kecskebakot kapnak.

Mint gímszarvas,
Kit seggbelőtt az ármány,
Futott a miniszter,
Pucér segge árván.

Lajhárt a lakájnak,
Struccot a zenésznek,
Soha meg nem érti
E kis játékát az észnek.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Tegnap erre látták Jancsit és Juliskát,
Hófehérke éppen Robin Hooddal sétált.
Bement a városba a vasorrú bába,
Fellép a tv-ben, kell a pénz lakásra.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Nagymamához indul kosárral Piroska,
Olvasta a mesét, de vágyik a tilosba.
Mondja a rókának: Milyen szép a farkad,
A farkas fejére varázsoljunk szarvat!

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Itt jön Ludas Matyi, libáját megette,
Hátrányos helyzetű, nem megy egyetemre.
Gyerek marad mindig, hősnek kissé gyenge,
Akárki meglátja, színész lesz belőle.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Igyekszik Ludmilla, átvág a tisztáson,
Átugrik könnyedén egy alvó partizánon.
Aknamezőn szökell, le sem ér a lába,
Furfangos Nyesztyerka barlangjában várja.

Mesél az erdő, mesél az erdő,
Mesél az erdő, mesél az erdő.

Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek,
Lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred.
A fülébe ólmot, az orrába mérget,
Szép hazánk, Lilliput, zeng a hősi ének.

Bujdosó menekül, recsegnek az ágak,
Táguló szemében ott szűköl az állat.
Meztelen emberek sírgödrüket ássák,
Kopognak a rögök, de ők már nem hallják.

Édesen alszol, zörren az ablak,
Megjött a parancs: rögtön induljak.
Melegben fekszel, friss bőröd álom,
Miattad kelek, érted csinálom.

Nyakadban arany, takaród prémes,
Hogy tudsz ölelni. Dolgozni rémes!
Kéne egy fiú, de félted a melled,
Szép vagy és hiú, kincsed a tested.

Teérted hajtok, mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

A kutyától félek, a vértől hányok,
Mindig lenéztek engem a lányok.
Nem vagyok senki, űzöm a vadat,
Másoknak hajtok, mások hajtanak.

Nem győztem soha, most sem nyerek,
Nem tudok ölni, de nem is merek,
Járom az erdőt, vadakra lesek,
Csak hajtó vagyok, ne lőjetek!

Teérted hajtok, mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

Teérted hajtok. Teérted hajtok.
Hogy mindened meglegyen.
Melózok a Tescóban, tizenkét órát,
Hogy legyen mit föl- és levenned.
Mialatt te az önkormányzat agitprop osztályának vezetőjével szűröd össze a levet.
Én meg csak zokogok, megőrülök a féltékenységtől, mert érzem, hogy nem szeretsz.
Teérted hajtok, hogy mindened meglegyen,
Nem akadt jobb neked, ezért vagy mellettem.

Üvölt a szél, és kacag a hold,
Anyám egy hajtó asszonya volt.
Április negyedikén ellovagolt.
Sosem tudom meg, apám Hansi,
Sztyopka vagy Béla volt.

Talán lehetett egy ifjú herceg,
Kinek az anyám csak egyszer kellett.
Német katona, orosz hadnagy,
Magyar őrmester, mind itt voltak.

Maga az ördög, vagy egy püspök,
Kocsis, kancellár, vagy az elnök.
Részeges vadőr, rút kentaur,
Előkelő vendég, kövér nagyúr.

Szerelemgyermek − dalolta az anyám.
Nyomorult fattyú − üvöltöttek rám.
Disznókkal háltam, tyúkokkal keltem,
Csizmát pucoltam; ha adtak, ettem.

Nem hullott könnyem, tán nem is volt.
Nem vagyok élő, nem vagyok holt.
Púpos a hátam, megöl a tükör,
Bozont a hajam, nyavalya tör.

Szerelmes lettem Borbálába,
Lomha lepke, az erdész lánya.
Júlia fürdik, mint a hattyú,
Bokorból lesem, én, a fattyú.

Sugaras szemét nem veti rám,
Nem vagyok Rómeó, az én hibám.
Nem messze tőlem avar zörög,
Valaki jajdul, vadkan hörög.

Vérben a herceg, vér a földön,
Gyilkosa keze még a tőrön.
Hátulról döf egy idegen úr,
Jéghideg vas a szívembe szúr.

Júlia úszik, mint a hattyú,
Röhög a gyilkos: dögölj meg, fattyú!

Most, hogy Európában vagyunk: Fuck you!

Vannak itt törpék, és vannak gnómok,
Tudom, hogy csalnak, de mégsem óvok,
A rendszer új, az ország a régi,
Te ülj a nyakamba helyettük, bébi!

Keresik a Sátánt, mossák az agyamat,
Egyedül ők tudják csak a kiutat!
Gyerekkorom óta hülyéket hallgatok,
Hagyjanak békén, szeretni akarok!

Gyere el hozzám és szabadíts fel!

Ülnek vagy alszanak egész nap a házban,
Nincs idejük otthon az asszonyra az ágyban,
Bámulom őket, de valamit nem értek,
Én vagyok a hulla, vagy ők nem élnek?

Gyere el hozzám és szabadíts fel!

Kisfiam, azt hittem, ember vagyok,
De azt már nem, hogy az is maradok.
Fogadd hát úgy ezt a levelet,
Mint egy még emberi üzenetet.
Kérlek, ne ítélj könnyelműn felettem,
És őrizz meg gyönyörű szívedben!

Lehettem volna vadász vagy hajtó,
Én, a kiátkozott, megrögzött csavargó.
Ki azt hitte, ha úton van, szabad,
Eltapos a világ, ha útjában vagy.
Így lettem bolond, élni kell és lehet,
Bocsáss meg nekem, Isten veled!

Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott,
Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok,
Százéves gyermek szemével Apám visszatért a harcból,
Megcsókolt, Anyámhoz lépett. Ennyit mondott: Ez a pokol.

A föld alól jöttünk fel egy üszkös, fekete városba,
Ahol kenyérről álmodva mindenki vízért állt sorba.
Az első év reményt hozott, azt hitték, nem dőlt el még semmi.
Annyi minden lehetett volna, amiért érdemes élni, várni, hinni.

Hull a hó és hózik, hogy imádkozik nagyanyám,
Micimackó nőzik, halkan sziszeg a szamovár,
Fehér pelenkák lengenek, katonaing, nyög a kötél,
Nyíló öklök, nyíló ölek, élet a világ közepén.

Örömük voltam, fejlődtem szépen,
A jövőd egy könyvben, a múltad szégyen.

Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok,
Erős parasztok, mártírok, költők és gyenge királyok.
Nem ismerem Bachot, ki az? Kezem nem fogja Kodály,
A lét és a tudat lesz a fontos, és nem Vörösmarty Mihály.

Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa,
Sápadt és folyton éhes, és neki semmit sem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.

Nagybetűs ünnepek után,
Lassan alszik el az ország,
Vihar előtti éjszakán,
A lelkek szennyesét mossák.
Arctalan, szomorú katonák
Ülnek a pályaudvaron,
Mitől olyan mogorvák,
Jobb, ha nem is tudom.

Két öreg áll a fal előtt,
Szemükbe nevet egy plakát:
„Bízzunk a közös jövőben!”
Az idő nem ismétli magát.
A fagyó-fogyó mosolyok,
Tudom, nem nekem szólnak,
Új lapot ír a történelem,
Majd egyszer, sajnos nem holnap.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Tudom, hogy szólni kell, vagy lépni,
De arcomba robotok néznek,
Nyelvük magyar, néznek hidegen,
Nem tagadom le, hogy félek.
Nem tudom, mit tudnak rólam,
A kódjukat nem ismerem,
Mellettem suttog valaki:
„Nem bírom tovább, Istenem!”

Turisták isznak, nevetnek,
Sietnek felemelt fejjel,
Nem tudom, miben bíznak,
Nem rájuk vár ez a reggel.
Nézik a lányokat, a várost,
A sok büszke szőke részeg.
Hajnal van már és remélem,
Hogy álmodtam az egészet.

Ki állította meg az órát?
Nehéz idők jönnek,
Másik Magyarország,
Félek tőled.

Emlékeink tovább élnek
Mindig, mint az álmok,
Másik Magyarország,
Jó reggelt kívánok!

Mindenemet eldobnám,
Nevem megváltoztatnám,
Megtagadnám, aki voltam,
Hogy megtaláljam nyugalmam.

Lennék kispolgár boldogan,
Bárhol, ahol béke van.
Lennék köztük én az átlag,
Kinek az Emberi Jogok járnak.

Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád!

Bújtam, amikor mindenki vonult.
Adtam, amikor mindenki koldult.
Röhögtek mindenen, én sírtam.
Ha nem volt kinek, akkor is írtam.

Vesztes lettem, hiába győztem.
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton. Rátok gondolok.
Tudjátok, a szabadság magányos dolog.

Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád!

Rossz kis törpe hősök menetelnek sorban,
Hazug méltóságuk lenn hever a porban,
Emelik lábukat induló szavára,
Emelik poharuk az új fővadászra.

Elpusztult az erdő, kihaltak a vadak,
A tóban szenny és mocsok, elfogytak a halak,
Füst és korom mögül sápadtan süt a Nap.
A céllövöldében kövér gyilkosok játszanak.

Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hova mennek a vadászok?
Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?
Ne aludj el még! – Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! – A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! – Kialhat a láng.
Ne aludj el még! – Vigyázz ránk!

Túl a kerítésen, nagy, égő szemekkel,
Testvéreim álltak, telve félelemmel,
Enni sem adhattam, nem játszhattam velük,
Lestek ránk az őrök, nekik volt csak fegyverük.

Sosem várt vendégek éltek itt a házban,
Nem hívtuk, de jöttek, a vértől lucskos sárban,
Uraink szolgák voltak, egynek sem volt szava.
Sohasem kérdezték: Hát mikor mentek végre haza?

Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hova mennek a vadászok?
Azt hittem, hogy rosszul látok,
Hazamennek a vadászok?
Ne aludj el még! – Az árnyék visszatérhet.
Ne aludj el még! – A gyerekek félnek.
Ne aludj el még! – Kialhat a láng.
Ne aludj el még!

Viharban születtem,
Jó időre várok,
Hosszú útra mentem,
De itt, közel járok.

Átok ült apámon,
Egy fán lógott vele
Utolsó reménye,
A Koldusok Hercege.

Mohácson meleg volt,
Világoson sötét,
Aradon úgy féltem,
Megléptem mielébb.

A Balaton mellé
Stoppal jártam sokat,
Szárszón nem nyaraltam,
Jön a tehervonat.

Viharban születtem,
Világ végén alszom,
Ne bántsatok engem,
Mert én nem haragszom!

A tolvaj szépen hízik, a hóhér hazament,
Csak én vagyok a bolond, aki sohasem felejt,
Véresen és sántán jöttem a vadonból,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

A vér felszáradt hamar, az avar sárgán zörög,
Azt hittem magamról, a végén majd én is lövök,
Bár lettem volna bátrabb, ki mások helyett szól,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Az apám bűne rajtam, átok a nevemen,
Skarlátbetű éget, vérdíj a fejemen,
Nem fogad be család, kórház, kolostor,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Szélvihar kergetett, a nyomomban falka járt,
Ő tudta, honnan jövök, a falu szélén várt,
Levette maszkomat, már egyebem sem volt,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Holdsugár a haja, a szeme könnytől ragyog,
Felém nyúlt a keze, azt mondta: Tiéd vagyok,
Meggyógyítlak téged bűntől, pokoltól,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Bementem a városba, azt hittem, ott a béke,
Látom, röfög a bankár, a spicli röhög az égre,
A koldusok enni kérnek a kövér papoktól,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Háborút játszanak a téren a kisfiúk,
Lángot szór a szemük, látom, sosem lesz kiút,
Újrakezdik mindig, valahol, valamikor,
Elfáradtam nagyon, védj meg a gonosztól!

Jaj, de jó a habos sütemény,
Mogyoró van az ő tetején,
Ilyen én nem kapok, ezért hát…
Tudom, sajnálnak az angyalok.

Nekem nincs apukám, anyukám,
Csak egy fél kifli az uzsonnám,
Közben még édes krém illata szál felém,
Szép mama, hogy kit szültél.
Jaj, de jó a habos sütemény.

Az apám cukrász volt, igen, és ő mondta,
Az élet szép lesz, a világ egy torta.
Egy kopasz bácsi ígérte, az ország egy szelet,
És majd tortát eszik az összes magyar gyerek.

A fater pontos volt, nem hagyott ki napot,
Úgy verte anyámat, mint a tejszínhabot,
Az egészet mindig a kulcslyukon át néztem,
A konyhába mentem és süteményt kértem.

Verem, verem, verem,
Majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit,
Csak verem a habot.

Nemsokára leszek hatvannégy éves,
Születésnapomra újra tortát kérek,
Legyenek ám rajta kis magyar katonák,
Marcipán űrhajós, krémvárak, rakéták.

Belülről kirágnám, mint a fát a féreg,
Nem látna meg senki, így hát nem is félek.
Mi leszünk csak sokan, sok-sok csinos lánnyal,
Sok-sok égő gyertya, sok-sok vörös lánggal.

Verem, verem, verem,
Majd beleszakadok,
Nem bántok én senkit,
Csak verem a habot.

Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Hosszú lábú asszony, téged meg kell kapnom ma még,
Mondd meg, mit kell tennem, mi az, ami neked elég!

A szemedbe nem nézek, utolér a végzet, igen,
A szemedbe nézek, sötét, mint a végzet, igen,
Legyen, ahogy kéred, tudom, nálad nincs kegyelem.

Rövid az ágyad, kilóg a lábad.
Hideg a talpad, mint a jég.
Üresen áll a kályha és gyorsan jön a nátha, mint a vég.
Bújj csak ide, ne félj, mert nincs itt senki más, csak én!
Hosszú a lábad, túl nagy a szájad.
Ha kell, ha nem, te mindig beszélsz.
Tőlem kiabálhatsz, befogom én a szádat, be én!
Hosszú lábú asszony, levegőt az orrodon vegyél!

Bármit kérhetsz, ha van rá pénzed, a többi rajtad áll.
Ha kell, maradok, ha nem, hát lepattanok, babám,
De megértem én azt is, ha holnap este,
Ó, hogyha holnap este más ágyában hálsz. Ó, szegény Billy.

Enyém a tévé, tiéd a bor.
Enyém a kocsi, tiéd a por.
Enyém a sonka, tiéd a zsír.
Enyém a vigyor, és tiéd a kín.

Tiéd a zene, enyém a tánc.
Tiéd az óra, enyém a lánc.
Tiéd a páncél, enyém a tőr.
Tiéd a kutya, és enyém az őr.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Enyém az arany, tiéd a réz,
Enyém a bilincs, tiéd a kéz.
Tiéd a rendszer, enyém a zűr.
Enyém az ország, és tiéd az Űr.

Tiéd a zene, enyém a tánc.
Tiéd az óra, enyém a lánc.
Tiéd a páncél, enyém a tőr.
Tiéd a kutya, és enyém az őr.

Miénk az utca, miénk a ház,
Miénk a számla, miénk a gáz,
Miénk a lekvár, miénk a vár,
Miénk a haszon, és miénk a kár.

Nevetek mindig, ha rágondolok,
Remélem, látszik, hogy boldog vagyok.
Ugye, látszik? Óh, igen.
Ugye, látszik? Óh, igen.

Egy vén csavargó vagyok Pannóniából,
Mely lábam alatt lassan két darabra szakad,
Kesztyűs kézzel húznak jobbra is, meg balra,
Inkább seggre esek, így maradok szabad.