1999 – Csavargók tízparancsolata

Mindig a templomtornyot láttuk meg először
Így ismertük fel melyik városhoz közeledtünk
Aztán dörömbölni kezdtünk a teherautó sofőrfülkéjének tetején
Állj meg testvér itt jó lesz

A templomok körül álltak a gyengék az itthon maradottak
Akik soha nem mertek elindulni sehová
Sem az álom sem az ismeretlen nem vonzotta őket
Maradtak és tűrtek
Becsülni kell őket hiszen ők a Haza

Az én korom csavargói nem várak kapuján dörömböltek a zuhogó esőben
Bebocsátást szállást meleg ételt kérve
A vérengzések csitultával egymást keresték
És dideregve várták az álmot a vöröslő éjszakában

Évszázadokon át törvényeket hoztak ellenünk
A legutolsót közveszélyes munkakerülésnek hívták
Ha elkaptak és nem volt házad munkád
Kaloda közmunka sebek csonkok láncok
Aztán a szökés idegen földre

Útlevél gyönyörű szó akár a szerelem
Nekem a zene volt az utazó levelem
Többre nem futotta ennyi se járt
De a zene nem ismer határt
És a drótok fölött között alatt idetalált

Vándornak tartottam magam
Nyitott szívvel tudatlan aggyal elindultam
Nem volt úti célom csak mentem
Jack London adta a nevem és a keresztem
Mindig az országúthoz tartsd magad
Azt hittem elég lesz ennyi így leszek szabad

Még senki sem látta a Csavargók Könyvét
Talán meg sem írták
Vagy ha van is valahol nincsenek benne betűk
Csak képek térképek jelek rajzok hangok illatok
Hogy minden vándor használhassa
Mi nem tudunk nyelveket mégis értjük egymást

Az igazi csavargók hontalanok
A hülyébbek meg turisták
Csupán elszármaznak valahonnan és vén fejjel arról beszélnek
Micsoda jó dolog valahová visszatérni
Ez hazugság
Csak azért mondják hogy szeressék őket öregségükben

Az ősz csavargó micsoda jó szerep
A néhai Tékozló Fiú veteránként hazatér
Gyermekei szorongó szívvel lesik mozdulatait
Bocsánatot kellene kérnie tőlük ehelyett köveket osztogat és mesél
Néha még szívbemarkoló önsajnálattal énekel is

Elfáradtam megöregedtem
Merre vagy Uram
Örüljetek visszajöttem
Merre vagy Uram
Fürge szolgák ápoljatok
Merre vagy Uram
Rég nem gyóntam beteg vagyok
Merre vagy Uram

És még így vénen betegen csorbán púposan is
Merre vagy Uram
Különösnek tűnik a család szemében
Merre vagy Uram
Számtalanszor otthagyta őket
Merre vagy Uram
Aztán pénzt kért azonnal
Merre vagy Uram
A rohadék önimádó tudja
Merre vagy Uram
Megbocsátanak neki
Merre vagy Uram
De hol marad a fohász a családért
Merre vagy Uram

Nem hazudott magának
Gyermekeit szerette
Asszonyait már kevésbé
De mindennél jobban imádta az utat
És most ideje végén nem akarja magányosan bevégezni
Csavarogni jó egyedül meghalni nem

Fogd a gyertyát és indulj előttem az ösvényen
Vezess a kastélyig ahol majd lecsap ránk
És megelevenedik az a régmúlt idő
Amikor a hűség természetes volt
A koldusok valóban csak enni kértek
És még tartottak bolondot

Azokban az időkben az embereknek még nem volt hazájuk
Csak országuk ahol laktak
Semmiféle igazolványt nem hordtak magukkal
És olyan birodalmakban ahol nem beszéltek idegen nyelveket
Gyakran megégették őket
Lombardozzi még álmában sem merte levenni csörgősipkáját

A dómok környékén minden koldus tudott pár szót latinul
Pieta domine
Csak a vakok élveztek valami kis védelmet
Pieta domine
A nyomorékokat néha húsvétkor is megkövezték
Pieta domine
Volt hogy Szenteste poroszlók verték el őket a lépcsőkről
Pieta domine
Hogy az éjféli mise után ne rémítsék meg a gyermekeket
Pieta domine
És ne zavarják meg az alamizsnaosztást
Pieta domine

A csavargók a kocsmákban ücsörögtek zárásig
És az istállók szalmájában igyekeztek helyhez jutni éjszakára
Az állatok között megtűrték őket
Lombardozzi mindig adott nekik munkát
Néha beengedte őket az előadásra
Párszor azt is megmondta mikor tapsoljanak
De nem sok haszna volt belőlük
Mert elbóbiskoltak a melegben
Vagy olyan hangosan röhögtek
Hogy a közönség nem értette a bohóc szövegét

De akik tudtak játszani valamilyen hangszeren
És nem féltek az erdőkben aludni
A madarak énekét és a szél hangjait lesték
Nem keltek-feküdtek korán
Gyakran leírták álmaikat
Történeteket találtak ki és meséltek
Hírt adtak csodákról háborúkról
Pestisről és néhai istenekről

Szilveszter éjfélkor az Úristen is meghallgatta a Magyar Himnuszt
És megdöbbent a sok kétségbeesett könyörgéstől
Eldöntötte hogy tesz valamit
Volt még egy kis pénze
És kocsmát nyitott a Bem rakparton

Segíteni akart rajtunk szomorú magyarokon és elhíresztelte
Hogy nála minden szomjas ember ingyen ihat egy italt
Azt hitték hogy valamilyen jótékony szervezetet képvisel
Így a Különböző Keresztesek és Szamaritánusok feljelentették
A plébániákon dómokban zsinagógákban gyülekezetekben kifüggesztették
Kocsmája nevét és kiátkozták így hamar híres lett
Az ő nevét nem tudta senki

Aki betért hozzá beérte egy pohárral és mosolyogva távozott
Még a legnagyobb istentagadó piások sem kértek repetát
Nem volt személyzet mindenkit maga szolgált ki
És nem értette miért mondják az emberek
Akik közül a legtöbben köszönés nélkül léptek be
Az üres poharat letéve Köszönöm uram
Ugyanis szentül meg volt róla győződve senki sem ismeri fel

Különös dolgok kezdtek történni a városban
A rendőrfőkapitány személyesen vizsgálta meg az ügyet
Majd másnap felmondott és beállt a Margitszigetre kertésznek

Az öreg meglepődött amikor beléptem
Hiszen tudta nem iszom alkoholt
Félretéve minden illendőséget rám förmedt
Mit mászkálsz itt ilyen búbánatos képpel te istenverése
De megnyugodott miután látta nem tudom hogy kicsoda
Na jó hamisan énekelsz ugyan de őszintén
Te is kaphatsz egy pohárral

You gotta move You gotta move dünnyögte maga elé
When the Lord gets ready egészítettem ki az öreget
Csodálkozva hogy ismeri ezt a bluest
Közben elfordult hogy kiszolgálja a rézorrú csöveseket
Én bénultan ültem a sarokban
Az öreg pedig mintha pityókás lett volna egy kicsit ugyan
De magyarul folytatta

Lehetsz magas lehetsz kicsi
Lehetsz gazdag haver
Lehetsz strici kuncogott a kisüstit töltögetve

A csövesek röhögtek nem tudták ugyan miről van szó
De tetszett nekik a szöveg
És kifelé menet nevetve énekelgették
Figyeld az asszonyt a teste tűz
Figyeld a rendőrt valakit űz
Ha szólít az Úr légy készen
Indulnod kell

Lehetsz itt fenn és lehetsz lenn
Lehetsz itt fenn haver és lehetsz lenn
De ha szólít az Úr légy készen
Indulnod kell!

A csavargás először csak az otthonról való menekülést jelentette
Nem a kalandot
Ziháló tüdőt villogó tekintetet
A félelem és a lélegzetnyi szabadság keverékét
Pillanatnyi de megragadható örömöt

Majd akkor kesergek ha vissza kell mennem
Tudtam hogy értem jönnek és aztán jön a büntetés
Mégis megérte

Idegen család asztalánál vacsorázni
Imákat hallgatni és régi festményeket alatt ábrándozni
A Múltról és a Jövőről

Szökés és menekülés
Aztán jön a büntetés

Nándi nagymamája meleg téglát rakott az ágyunkba
Ahol lábtól aludtunk egymás mellett
Reggel vékonyra szelt zsíros kenyér forró teával
Kuporogni az aprócska sámlin
Mosolyogva hallgatni az Anyóka áldását
És várni a rettenetes csengőszóra
Nálunk mindig van helyed fiacskám
Az előszoba kopottas faláról négy évszázad bámul lefelé
Komoran az ítéletére váró kisfiúra

Szökés és menekülés
Aztán jön a büntetés

Az iskola előtti sarkon föltenni az úttörőnyakkendőt
Megköpdösni és a nadrág szárába törölni a cipő orrát
A Tudás Háza helyett belépni a Rend Börtönébe
Ráülni az elsősök között a futószalagra
Majd nyolcadik végén hazugságok vécépapírjába csomagoltan
Lepottyanni és eltűnni a társadalomban

A felnőttek és a tanárok azt mondták nincs Isten
A srácok sem látták a templomban
Állítólag még nem látta senki
Nem halt meg sosem volt
A papok találták ki hogy uralkodhassanak a népen de megjárták
Szögezte le Beregfalussy tanár elvtárs az osztályfőnök
Meg hogy szoknyában járhassanak tettem hozzá

A Nép lenne az Isten
A Népben kellene hinnem
Mi az a Nép
Ki az a Nép

Hogy állok majd eléjük amikor kiderül milyen vagyok
Sem róluk sem magamról sem tudtam sokat

Csak a focimeccseken voltunk egyenlőek
Lengett a zászló
Sokszor győztünk
Hazafelé minden kocsmába betértek
Hívtak engem is de már akkor sem tudtam velük inni
Nem volt bajuk velem
De tudták kivel állnak szemben
Hiába üvöltöttem tapsoltam énekeltem velük
A haj a ruha a beszéd a tekintet mindig elárult
A bélyeg ott volt a homlokomon csak én nem tudtam róla

Egyetlenegyszer elvittek egy május elsejei felvonulásra
Csak bámultam amikor vezényszóra daloltak és éljeneztek
Úgy vonultak a hatalmas téren mint egy győztes sereg
Jelszavakat bömböltek a hangszórók
És a válasz ritmusra pontosan érkezett
A kisebb istenek közül páran együtt meneteltek a néppel
Úgy gondolták így igazán egyek velük
És ezen a délelőttön ők is csak emberek
És valóban a menetelők a stadionok máskor oly félelmetes tömege
Az istenadta Nép
Alázatosan viccelődött velük
Hurráztak tapsoltak neveiket skandálták éljeneztek

A Nép lenne az Isten
A Népben kellene hinnem
Mi az a Nép
Ki az a Nép
Mi az a Nép
Ki az a Nép
Csúnya-e vagy szép

Nem volt hitem nem tartoztam sehová
Őseimet nem kutattam
Nem érdekel kinek a vére folyik az ereimben
A lélekben hiszek
Senki bűnéért nem vagyok felelős
És miattam se bűnhődjenek gyermekeim

És eljött a nap amiről annyit álmodtunk
Még hajnal előtt de a már halott éjszakában
Megálltunk a kaputoknál és egymás szemébe néztünk
Az ég fenséges harangjai nekünk muzsikáltak
Éreztük hogy most lettünk végre igazán szabadok
A rendőrök rég hazamentek a mozik üresen tátongtak
A költők úgy érezték eljött az ő idejük és beleharaptak a politikába
Azt hitték ez a történelem
Reggel mindenki írni kezdett az újságokat azonban nem vette meg senki
A tévé hiába könyörgött
Mindenki az utcára ment és várta hogy eljöjjön a szabadság
Megérkezzen hozzánk

És ez az átkozott gyáva város aki már annyi ártatlant kiadott
Megemberelte magát
A friss zápor legalább a felszínét megtisztította egy kicsit
Együtt mentünk a tüntetésre
Mindegy volt ki fog beszélni csak ugyanazt mondhatta
Egyetlen dolog volt a levegőben a lelkekben és a szívekben

Ez volt az egyetlen nap
Amikor mindenki egyenlő volt
Akár a csillagok
A Nap és a Hold

Nem tudtuk ki lesz fölül még nem kellett vezér
Nem volt semmi erőszak nem vicsorgott senki
Olyan volt mint egy séta
Ahol százezer ember szaval énekel
Ugyanazt érzi és nem akar bántani senkit
A farkasok már ott lapultak köztünk
Mint a látszat vidám kutyuskái csaholtak mellettünk
Még nem szállt arcomra a bosszú árnyéka
Még nem volt senki hős vagy ellenálló
A vereségek veteránjai messze voltak innen
És senki sem akart első lenni

Ez volt az egyetlen nap
Amikor mindenki egyenlő volt
Akár a csillagok
A Nap és a Hold

Büszke voltam hogy nem mentem el a nehéz idők alatt
Hogy van pár dalom amihez mocsok nem tapad
Viharban születtem énekelte a sok ember
Ez túlélte ezt a kort és talán túlél engem

Ez volt az egyetlen nap
Amikor mindenki egyenlő volt
Akár a csillagok
A Nap és a Hold

Mindenki egyenlő volt

Nagymamám gondnok volt az újpesti Szabadság moziban
Akkoriban még nem vetítettek híradót a filmek előtt
Artisták kupléénekesek zsonglőrök bűvészek mutatták be műsorukat
Mikor a konyhában megláttam a bohócot átöltözni
Eszembe se jutott nevetni

Anyukámat kivéve mindenkinél szebb volt
Úgyhogy nem értettem miért pukkadozott rögtön mindenki
Amikor a színpadi lépcsőben megbotlott

A sötét és fűtetlen moziban nyikorgó székeken télikabátban kuncogtak a nők
Kalapban ültek a férfiak és senki sem pisszegett rájuk vegyék le

Elveszett lelküket kapták vissza egy időre a Szabadság mozgóban
Hogy aztán két három év múlva munka közben együtt énekeljenek
Ugyanúgy és ugyanazt mint ahogy a filmen látták
Azt hitték iskolákat és gyárakat építenek
Nem a hazugság birodalmát

Leszállt az éjszaka
Mindenki úgy tett
Mintha nem vette volna észre
Az ügyesebbek
Úgy viselkedtek
Mintha hétágra sütne délbe’

Néhányan feltették
A napszemüveget
Úgy néztek egymás szemébe
Mindenki boldog volt
Mindenki látta
Új csillag futott fel az égre

Az éjszaka eltartott
Negyvennégy évig
És én végig kibírtam
A bohóc és a mozi
Volt a két bűnös
Ha nevettem vagy ha sírtam

A mában élsz
A holnapban ébredsz
Vár a Szabadság Mozgó
Soha meg nem csal
El nem hagy téged
Vár a Szabadság Mozgó

A zene sem volt teljesen haladó
Gyakran beszűrődött egy-egy dekadens önsajnáló sláger
Ezeket a magyar Eperfagyi
Vagy az olasz Csoko-csoko-csokoládé
Úgy ahogy ellensúlyozta

A legmenőbb hangszer a harmonika volt
Nem a száj hanem a tangó
Emiatt hatéves koromban letettem arról hogy partizán legyek
Mivel már a tizedik forradalmi filmben láttam csíkos trikós bőrkabátos matrózokat harmonikázni éneklő lányok gyűrűjében

Úgy várom a párom
Csak harmonikázom
S a bánatról dalolok én
Már szívem úgy dobog
Ha cipője kopog
És nevetve siet felém

A vallomásom csókra bírja talán
De ha átölel nem is tudom
Hogy hova is tegyem a harmonikám

A zene eleinte önmagában még nem volt érdekes csak a tánchoz kellett
A szöveg sem számított Be bop a lula she’s my baby
Az előadókat táncdalénekesnek nevezték még sokáig
Zenekart csak az össztáncra hoztak
Ahol Rudi bácsi nővére Trudi bácsi zongorázott
Egy-két-há egy-két-há röpsasszé és kimaradtam innen is

Akármelyik magyar szövegnél sokkal izgalmasabb volt
Amikor a Kex játszott össze vissza mindenfélét kamu angollal
A muzsika a közös játék öröme az énekes arcjátéka gesztusai mozgása
A cselló és zongoraszólók az áradó szabadság és humor
Szöveg nélkül is magával ragadott bennünket

Csillagok ne ragyogjatok
Csillagok megvakulok
Mellettem elsuhan az idő
Angyalok bújnak elő

Karomra szállt egy apró ember
Kérdezte, mit keresek itt
Nem tudtam megmondani neki
Gondoltam pedig valamit

Csak rajzolom miről álmodom
És leírom mire gondolok
Nem én vagyok nem én vagyok

Szabad szellemet és pimasz bohócságot ontottak magukból
Düh és kétségbeesés nélkül lázadtak
Kisebbségi érzést palástoló gúnyt értetlenséget keltve kollégáikban
Megmagyarázhatatlan és mindent elsöprő mámort tudtak kelteni

Ő az én kanapém ő az én kanapém
Ő szebb mint én ő az én kanapém

Ez nem volt vicc komolyan gondolták
És láttam kopott piros bársonyán
A miniszoknyában verdeső szempillangót
A lábánál horkoló kutyust
Nagypapát pipával
Beszélgető barátokat
Lehangolódott gitárt
Megelevenedett a szoba aztán az egész ház
Szellemek tündérek manók
Ő szebb mint én és csak azért mert az én kanapém
De én is szép vagyok és mindenki körülöttem
A zenekar
A közönség
Az otthon ücsörgő szülők
A könyvek amiket nem kell elégetni
A képek a falon
A kiszáradt szökőkút lassan porladó szobra a kertben
A liliomok a kőkerítés mentén

Csillagok ne ragyogjatok
Csillagok megvakulok

Ne keseregjünk
Inkább mulassunk és mulattassunk
Erre tanítottak engem de nem fogadtam meg
Más utat választottam
Nagy árat fizettem érte
De végül megérte

Nem én vagyok, nem én vagyok, nem én vagyok

Igen nagyon fáj és hiába követsz meg
Belevágtál életembe komputerekkel az Internettel
Mielőtt bevégeztem dolgomat
Végigmentem volna utamon
Ideért egy Új Világ

Hagytam magam megnyílni sok újnak
Megismertem idegen országokat vallásokat műveket
Nem zavartak mások más szexuális szokásai

Tudtam hogy későn jöttem és inkább a Múlt vagyok
Néha a Jelen de sosem a Jövő ami már itt van
Utolérte és leterítette a kultúrát a zenével együtt
Nem gondoltam arra hogy a szabadság szemetet is hoz
És hogy a mélyből felszínre tör a szenny
Az íróasztalok stúdiók műtermek mélyéről alig került elő
Valami szépséges vagy tiltott titok

Amerikát akartuk de csak a kukát küldték ide
Mindenki rohant turkálni
Csak álltunk és néztünk
Ez lenne a szebb a több a szabadabb művészet
Új kor új értéke

Tudom a helyem
Mégis olyan nehéz elviselni és megtalálni a kivezető utat ebből a bűzből
Ezt kellene elfogadnom megértenem hogy modern lehessek

Divat lett a kopaszság a katonabakancs
Elég gyakran a kettő együtt
Fiatalok hordják meg kellene találni velük a hangot
Nem olvasnak nem érdekli őket a múltból semmi
Csak számolni tudnak de azt nagyon
De mégis lehet valami ami az övék
Amit én nem értek és ez talán baj

Hiszen még nem is éltek és egyáltalán nem romlottak
Beprogramozták őket mint egy új gyülekezet tagjait
Csak még nem ismerték fel
Ezt hallgasd ezt tedd ezt utasítsd el
Erre add a pénzed vagy az apádét

Mindent bilit megtöltenek amit küldünk nekik
Tudják mi az üzlet amit velünk kötnek
Hogy kibírjuk egymást és hogy ők kibírják az életet velünk együtt

Az én hajóm nemsokára végleg kifut
Elhagyja ezt a véres szaros szárazföldet
A kazánban jajgat a szén a kürt még nem bőghet

Üszökben születtünk szikrák lettünk
Lángot a világra nem vetettünk
Nem is kellett Istennek hála
Hát belevesztünk az éjszakába

Szárnyas lovakon vágtattunk
Remények bujdosói voltunk
Álmokat kergettünk
Zenébe fújtuk a lelkünk

Nem vártuk meg amíg időnk lejár
Kocsmákba menekültünk olcsó sörök közé
Ideges vigyorunkban még ott van egy kis büszkeség
De gőgnek nyoma sincs
Nem tudjuk elfelejteni a stadionok színházak tomboló tömegét

Pár éve az egész városon nyomott hagyott az arcom
A repülőtéri úton száz métereként néztem a saját szemembe
Nevem ismerősen hangzik az embereknek
Tudják hogy még vagyok
Bárokban éttermekben is játszom
Nem adtam fel nem rokkantam és nem haltam bele

Esznek isznak
Minden csendes lassú bluesnál hallom miről beszélgetnek
Csak a vadság köti le őket és a ritmus
Bömbölő rock and rollok alatt nem hallatszik semmilyen böfögés
Dülöngélve akadozó nyelvvel dalokat kérnek
Nem tudják hogy részegen nem élvezhető a muzsika

Bele kellene törődni
Belőlük értük élek ebből
De nem megy
Üvöltözök velük abbahagyom a bluest
Röhejes kuplékat és magyar nótákat kezdek énekelni
És ők boldogok velem éneklik mint egy himnuszt
A dalt, amely minden kort rendszert és kultúrát túlél

Akácos út ha végigmegyek rajtad én…

Leszolgáltam inaséveimet
Álltam tengerek és óceánok partján
Vándorlegényként bejártam idegen országokat hogy tanuljak
Ahogy illik

Szolgáltam költőket kilestem színészeket
Szidtak rendezők tánctanárok korrepetitorok
Szívta a fogát miattam sok jó zenész hangmérnök
Szenvedett többféle énektanár szerkesztő
De nincs menekvés
Neki kell fognom mestermunkámnak

Hol vagytok hőseim
Ki mutat utat nekem
Vége a zenének
Mi értelme a túlélésnek
Ki az, aki ezt kibírja
Hol vagy József Attila
Tíz év és senki sem olvassa amit írtál
Tanításaid idáig elvezettek
Ahogy kérted követtelek
De most mi legyen
Mi lesz velünk velem

Furcsa dolog amikor az ember még a Mestereit követi
Nehéz kikerülni az utánzást megúszni az összehasonlítást
Kaphatsz indíttatást a Kextől
Vigyort pimaszságot jó pózokat Mick Jaggertől
Sistergő sorokat József Attilától
Bánat fölött mosolygó bluest Muddy Waterstől
Dallamot táncot mesét Ian Andersontól
Még személyes tanácsokat is Ginsbergtől
Vagy felszabadult nevetést Fellinitől
Cselekvési formát Stingtől
Egy jó löketet Bob Dylantól
De arra hogy mit kell tenned nincs minta

Gyerünk Jim Morrison mássz ki párizsi sírodból
Ha egyáltalán ott vagy még és gyere ide
Miket üzengettél
Elrejtőzünk a zenében hogy felfedhessük magunkat

Befogadunk vigyázunk rád tűrjük szeszélyeidet
Csak vezess minket
Nézd Dylan Istenhez futott nem törődött velünk
A maga útját járja
Nem érdekelte hogy hiszünk benne és figyeljük őt
Senki se higgyen egy rock and roll sztárban

Hogy nézne ki Jimi Hendrix 57 évesen és mit csinálna ezek között
Lennonnak egy hülyét küldött a végzet hogy kicsúfolja
Viszockij már majd’ húsz éve odaát vodkázik
Tom Waits egy hintaszéken kinyúlva nyöszörög és röhög Amerikán

Kéne már egy csokoládé Jézus
Velem csak jót tesz
Jöjjön már egy csokoládé Jézus
A lelkem boldog lesz

Én mindig szerelmes leszek abba aki olyan mint amilyen én szeretnék lenni
És ha bántják őt az mindig én is vagyok
De ha én olyan lennék mint te és te olyan lennél mint én
Nem változna semmi

Utam nagyobbik részét megtettem
Írtam énekeltem játszottam
Mestereimet megtiszteltem
De amire várok még mindig nincs sehol
És már alig van időm

Mikor odaérsz már este lesz
A környék ilyenkor barátságosabbnak látszik
A nyugdíjas rendőrezredes távcsövével fürkészi a járdát
És jegyzetel
Ám a feljelentés egyelőre szünetel
Minden megváltozott őt kivéve

Mindenki hoz magával valamit
Van aki szerencsét van aki szerelmet
Van aki zenét van aki bánatot
És abban bízik hogy majd itt hagyja

A pletykás pufók büfés vigyorában őszinte az öröm
És a sör sem drága
Trágár viccek pufognak nem szól értük senki

Belép a terembe áthalad az emberek között
Beleszippant a levegőbe
Megérzi átveszi a régóta oly ismerős szagot
Az emberek illatának a cigaretták füstjének
A várakozás kellemes feszültségének keverékét
Kinéz mosolya mögül
Mintha a város fölött nem lennének csillagok
Mindannyian leszálltak a földre
A sárga villamos elhozta őket ebbe a füstös terembe
300 pár cipő topog a padlón

Annyi mindenre alkalmas a blues
Hallgathatod bárhol
Klubban kocsmában
Autóban ágyban
A világot utálhatod
Keress egy jó bluest
Játszd el vagy hallgasd meg
Segíteni fog
Erre való

Ez az őrült évtizedek óta minden héten megpróbálja
Látod hogyan pöffeszkedik mikor alázatos
Mikor dühöng kéjeleg szenved zokog
Vicsorog vigyorog
Ezer év kínja a torkában nyöszörög
Mellében még ezeré dübörög
Forgatja kidülledt szemeit
Feltépi lángoló ereit
Felejt és téveszt
Altat és ébreszt
Gyilkol és éleszt

A csavargás a csalódás a szerelem a taps a születés a halál
Mind megőrjít vagy megváltoztat
Csak a művészet térít meg
Csak a blues téríti magához
Régi énje eltűnik a mélyben

Annyian és mind a legjobbak elmentek
Így hamarosan kiürül ez a város
Olyan lesz mint egy kifosztott múzeum
Mégse zárjuk be a kaput engedjünk be akárkit

Nem kontárok vagyunk
Bizonytalan kódorgók
Fáradt önfeladók
Amit elvégeztünk látszik a városon
Nem kérdőjelezheti meg senki

Ne foglalkozz azzal másoknak mit jelent amit csinálsz
És mit jelentesz te önmagad
De ha valaki rád köszön az utcán
A te zenéden nőttem fel
Jól eshet bár ne bízd el magad

A múlt sikere nem igazol semmit
Beismered vagy nem csúszol lefelé
Ne felejtsd hogy évtizedekkel ezelőtt miről álmodtál
Csak játszani akartál és még játszol most is
Ez a legtöbb és legyen elég

Jujj mit csinálsz bejönnek!

Én voltam az utolsó bolond
Aki megkereste a Hobók Útját
Elment rajta a Világ Végéig
Kicsit bámészkodtam a tengerparton
Megcsókoltam a köveket
Beleszagoltam a szélbe
Letettem jelemet a 66-oson
Aztán elindultam visszafelé

68 óra alatt lezavartam első parttól-partig utamat
Mindezt 43 évesen mámoros szívvel
13 000 kilométert mentem Greyhound Busszal
Kizárólag teljesen hülyék csinálnak ilyet
Akiknek nincs autójuk pénzük
Csak idejük
Az országot és az utat akartam látni
És a két óceánt
Érezni a teret és a távolságot

Menni megérkezni unni utálni
Másnap továbbállni
Rohanni mindent megnézni
Aztán csordultig teli szívvel holtfáradtan hazatérni
Felébredni látni az otthont és elfogadni

Bár az ördög hazament és levedlette szőrét
Az angyalok ott szállnak az égen
De sajnos még mindig nem ide tartanak

Mi baja törzsünknek
Miért fogyunk ilyen gyorsan
Mitől törpültünk el
Miért nem születnek mostanában hercegek

Kit érdekelnek a lyukas kalapok ujjatlan kesztyűk rongyos kabátok
És az emberek akik mint sorsukat hordják őket
Mi dolgom a mában

Pedig még mindig vannak akik ránk fogadnak
Hogy végig tudjuk csinálni
És ez nekik is erőt ad

Pártok portások patkányok bankárok banditák között
Sokszor dühöngve csoszogunk előre zenében és időben
De még most is nagyon élvezzük

Sokszor vagyok szomorú
A kisfiú még nem szállt ki a lelkemből
Nem tudott felnőni
Nem biztos hogy baj
Még mindig van mit adnom
Még mindig lopnak tőlem

És majd ha helyet foglalok a kastély urának balján
És fogadom a zenészek ajánlkozását
Csendre intem a kutyákat
Kiszáradt torokkal hallgatom az öreg lantos álmát a tengeri szélről
Hajókról amelyek viharban vesztegelnek az öbölben
És ő énekel majd a törzsemről akik nem vér szerint rokonok
Hanem álmukban jelölte meg őket Uruk
Meglelem helyemet

Tudom sokszor nem értenek
De szerintem elég egy érzés
Elég érzelmet adni ami elragad és elvezet a pillanathoz
Amikor a zene eléri a lelket

Lehet hogy költőnek kellett volna lennem
De engem a muzsika érdekel
Soraimat úgy szabadítom ki magamból ahogy jönnek
Nem okkal írok dalaimat nem célzom senkinek

Nem álmok ezek
Csupán ösvények közöttük
Függönyök mögött rejtőző alakok
Más korokból isten tudja honnan előmerészkedett kombinációk
Dallá lesznek és nem biztos hogy szobatiszták
De ha a zeneszerző nem érti meg hogyan kell elkapni táncukat
És a szólista a hangszerébe szerelmes nem a zenébe
Kicsúfolhatjuk magunkat
Nevetségessé válhatunk még ha nem is valljuk be

A Mester hall minden hangot
Az emberek érzik hogy baj van és nem dőlnek be
Hiába minden szép gesztus jó frázis pontos lépések
Sodró ritmus gondosan kiválasztott harmónia
A dal csak árnyék a vízen
És mire az angyalok eljönnek nyoma sem marad
Nem tudunk mit mutatni nekik
És az egyik közülük talán az a vidám kis törékeny
Azt ajánlja legyünk zsoldosok
Szolgáljunk pénzért mint mások
Nincs abban semmi szégyen tisztes munka az is
De másra ne vetemedjünk

A lépcső alján állok
Amit eddig tettem többé nem ér semmit
A csónakot a vízbe rúghatom
Soha nem megyek vissza

Néhány veterán eljön még ha játszunk
Ősz hajuk vállukat veri
Arcukon ott sorsuk ötven éve
Szemükben a hatvanas évek fénye
Féltékenységüket gúnnyal leplezik
Mi közük ezeknek a pisiseknek a blueshoz kérdezik
Ők az életem a hűségesek
Némelyik a fiát is hozza

Csak a régi lányok nem jönnek soha
Talán szégyellik korukat elgyötört testüket a válást
Inkább lányaikat küldik
Akik félrehajtott fejjel kacéran kérdezik
Emlékszel a mamámra

Mi lesz a göndör kisfiúkból a lakótelepen
Mi lesz ha a játékteremben nőnek fel
Mi lesz ha elszöknek otthonról mert szerelmesek az életbe

Nekem egy város volt az első szerelmem
Az első lány csak utána következett
Elhagyott de jött a zene és hű maradt hozzám
Elhozta és megmutatta nekem a világot
Barátokat adott

Bejártam Európát és az Újvilágot
Gyönyörűek a várak ahol védekeztek az emberek egymás ellen
Még szebbek a templomok ahol kegyelemért könyörögtek
Néhol az erdők és a rétek olyanok mint egy puha álom
És az ég is méltó az istenekhez
De annak aki az életet és az utakat falja
A legnagyobb csoda a tenger

Hol az a hely ahol maradnék örökre
Miért maradtam itt jöttem vissza annyiszor
Ha csavargó vagyok mi dolgom itt
Nem tudom de érzem
Ide tartozom
Hazám volt de otthonra csak nemrég találtam

Készen kell állnom a várban az ágyú mögött
Hogy mikor ideér a hajnal
Ha már zászlóm nincs
Hát három díszlövéssel adjam tudtára mindenkinek
Megérkezett
Nyitott szívvel kell hogy fogadjam Vendégemet
Hinnem kell benne
Hinnem kell valamiben
Ahogy hittem a szélben ahogy követtem
És nem csalódtam ide vezetett
Nem vagyok fáradt készen állok bármi újra
Tudom hogy dolgomat nem fejeztem be
Bársonykönyvemet nem írtam tele
Nem tudtam megfogalmazni az igazságot
De amit írtam mind igaz

Nem hazudtam a dalokban
Amiket főleg vesztesek hallgattak
Megríkattam őket én bolond
Ahelyett hogy segítettem volna nekik nevetni
És még ma is azt hiszem így szolgálom jobban őket

Tudom hogyan végzem és nem félek tőle
Már nem játszom sokáig
Egyszer sajnos én is dolgozni kezdek
Nem magamért teszem hanem majd érte
Így talán könnyebb lesz
Vagy ha nem is rajtam nem látja meg senki

Úgy gondoltam dinasztiám első és utolsó tagja vagyok
De maholnap ideér valaki akire rábízhatom titkaimat
Aki szavak nélkül ért és érez
Akinek nem kell magyaráznom semmit

Egyedül várok rád a parton
Lesem mikor jössz át a vízen
Mikor jössz át a halálon
A szerelmen és a születésen