2000 – Gyöngy a sárban

Temetnének engem, pedig végre kicsit jobban élek,
Nem tudtak megölni eddig, élve a sírba temetnének,
Szolgák dobják rám a sarat, jó föld lesz, ha kiszárad,
Azt hiszik, hogy talán majd a sírban tartom a pofámat.

Nincs türelem, nem kell
Nincs kegyelem, nem kell
Nincs szerelem, nem kell
Nekik nem kell, nekik nem kell

Megpróbáltam hű maradni az emberhez, a zenéhez,
Az életemet tettem rá, ennyi közöm van az egészhez,
Se fenn, se lenn, se kinn, se benn, nekem így jó,
De még mindig nyomomban van a láthatatlan légió.

Jártuk a világot és tettük a dolgunkat, ahogy kellett,
Segítettük egymást, de egyszer minden az én kötelességem lett,
Lassan úgy alakult, hogy azt hitted,
Neked semmit sem kell tenned,
Barátból ne legyen szolga,
Szolgából ne legyen barát!

Azt hittem a blues, a zene, amit játszunk,
Megtisztít, felemel minket, és szebb és különb nálunk,
És mi sosem hisszük azt, hogy a szolgánk a barátunk.
Barátból ne legyen szolga,
Szolgából ne legyen barát!

Ha majd túl leszel a nehéz időn, mindent másképp látsz,
Nekem jó volt veled, hiányzol nagyon, és gondolok rád,
Igyál egy pohárral, és ne haragudj rám!
Barátból ne legyen szolga,
Szolgából ne legyen barát!

Angyal iszkol a házak között,
Az alagsorban lapul, nyüszít,
Az utcán bőgnek az autók,
Rendőrkocsik hangja süvít.
Rovarok repülnek, kutyák sírnak,
Halak ugrálnak a víz fölött,
Véres a szárnya, nem talál doktort,
Menedéket keres, a mennyből jött.

Bukott angyal – szállj le hozzám
Bukott angyal – lesnek rád,
Bukott angyal – bújj el nálam
Bukott angyal – nincs hazád

Mentő rikolt a halál határán,
Vakuk, kamerák, reflektorok,
Brekeg a főpap, az elnök dadog,
Gyorsan ürülnek a tábornokok.
Az emberek nyögnek, reszketnek,
A tévé vak, a rádió süket,
A komputer bamba, semmit sem ért,
Csak a törpe tud mindent és nevet.

Hétszer száll a földre, először esőt hoz,
Másodszorra magányt, harmadszor bánatot,
negyedszerre reményt, ötödször szerelmet,
hatodszorra áldást, hetedszer gyermeket.

Új kor jött el, az új istenek,
Elszórakoztak egy csillaggal,
Lezuhant az égből, az űrön át,
Közénk menekült a bukott angyal.
Gyöngyök hullanak szeméből,
Gyenge kezében sugaras kő,
Radar keresi, lézer üldözi,
Kinek a hírnöke a gyönyörű nő?

Lenn a folyónál nem szól a blues,
Lenn a folyónál hallgat a szél,
Lenn a folyónál felsír egy gyermek,
Lenn a folyónál kenyeret kér.

Lenn a folyónál régen nem jártam,
Lenn a folyónál angyalra vártam,
Lenn a folyónál mindenki dalolt,
Lenn a folyónál mindig béke volt.

Lenn a folyónál okád a város,
Lenn a folyónál a lelke sáros,
Lenn a folyónál kezeit mossa,
Lenn a folyónál bűzlik a mocska.

Olaj a tükrén,
Méreg a mélyben,
Hallgat a folyó
A bűnben, az éjben.

Lenn a folyónál csalók, lakájok,
Lenn a folyónál rosszak a lányok,
Lenn a folyónál a múlt dühe lángol,
Lenn a folyónál az ördög táncol.

Lenn a folyónál némák a kövek,
Lenn a folyónál motyog egy öreg,
Lenn a folyónál a pad alatt hál,
Lenn a folyónál horkol a halál.

Kék Duna blues, nem
Szőke Tisza blues, nem
Vén folyó blues

Én vagyok, vén vagyok.

Miséről jönnek a szobacicák,
Fülükbe súgják a nagymamák,
Inkvizítor kéne, jó kemény,
Veszélyben van a szűzi erény,

Rém vagyok, kém vagyok.
Vadember. Vadember.

Vége a dalnak, eltelt sok év,
Ez kanári lett, az meg veréb,
Más ez a világ, más az idő,
Nő lesz a férfi, és férfi a nő.

Mit mondanak?
Mindent mondanak.
Nekem rontanak.
Vadember.

Csóró vagyok, babám, még szponzorom sincs,
Banknak, se pártnak nem vagyok kincs,
Nem fogad a tévé, a rádió,
Nem nekem dalol a dáridó,

Vadember.
Show time blues.
Gazember.
November, december, camembert.
Vadember.

Állatnak nem vagyok elég vad,
Embernek nem vagyok elég nagy,
Pipacsból sosem lesz vadkender,
Vagyok, aki voltam: Vadember.

Végy két szerető szívet,
Törd meg őket mozsárban,
Forrald fel a szenvedélyt,
Hagyd őket pár napig pácban,
Vakuljon meg valamelyik,
Hintsd meg őket áldással.
És véletlenül vízesésnél,
Gyógyítsd meg szivárvánnyal,

Latin szerelem, latin éden,
Latin sorozat a tévében,
Latin a kókusz, latin a pálma,
Latin férfi a nők álma.
Latin a ló és latin a bika,
Latin a férfiak legjobbika.

Egyszer már megjártam nagyon,
Beleestem Isaurába,
Meg akartam menteni őt,
Sok pénzt küldtem Brazíliába,
A KGB és az FBI
Juttatott el Havannába,
Megkértem Fidel Castrót,
Hogy szöktesse át Kubába.

Mit nekem José Armando,
Sírj csak, vaksi Esmeralda,
Tökös magyar gyerek vagyok,
Jöhetsz, kicsi Rosalinda,
Otthon megőrjít az asszony,
Két éve csak arra vár,
Jaj, hagyjál békén, Mari már,
Majd elkaplak, ha véget ér a Marimar!

Anyám, csukd be a könyvet,
A gyilkos a liftben áll,
A postás orvoshoz ment,
A rendőr ügyvédhez jár,
Ne nyiss ajtót senkinek,
Helyettük csönget a halál.

Apám, kapcsold ki a tévét,
A meccsed véget ért,
Mások játszották helyetted,
Te csak néző lehettél,
Más lett minden szabály, nem látod?
Mára más lett a tét.

Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Barátom, vigyázz magadra,
Azt mondják, nincs nagy jövőnk,
De kibírjuk ezt a világot,
Túléltünk sok nehéz időt,
Majdnem egy egész élet volt,
De szeretni maradt erőnk.

És tízmillió nem tudja,
Mitől döglik a légy,
Nézik, hogy rakja el a jobb,
Amit a bal meghagyott még,
Nem maradt semmi nekik,
Csak „A hetedik te magad légy”.

Vannak, akik nem eladók,
És hitüket belül hordják,
Nem látszik a gyöngy a sárban,
Mégis övék az ország.

Hideg pályaudvar, nyolcvan november,
Hogy bírjuk ezt tovább, kérdeztem,
Csak a humor segít, szólt ki a vonatból,
Ennyi maradt nekem a leples bitangtól.

Nem tudtam sírni,
Próbáltam írni,
Te inkább mosolyognál,
Nem tudtam sírni,
Próbáltam írni,
Good bye Allen, good bye!

Úgy tanított, hogy nem is vettük észre,
Mi rá figyeltünk, ő az egészre,
A legfontosabb a lélegzet és a lélek,
Ettől függ a zene és a költészet.

Meghalt egy ember, csendes a gyász,
Nem maradt senki, aki rám vigyáz,
Aki végigvezet a rögös úton,
Át a verseken, át a blueson.

Elment a Mester, hívta az ég,
Hiába kértük, taníts még, taníts még!

A mi szabadságunk úgy született,
Hogy észre sem vettük, nem tudtunk róla,
Nem ismertük fel, pedig itt volt velünk,
Köztünk növekedett évek óta.
A Teenager Party, az első farmer,
Piros útlevél, keletnémet lányok,
A cseh filmek és a lengyel jazz,
A pécsi Balett, az Orfeo, a Kex.

Őrült álmok, széttaposott életek,
Elfelejtett nevek, mi lett volna nélkületek?
Őrült álmok, egy lázas évtized,
Elfelejtett nevek, hol lennénk most nélkületek?

Jampik, huligánok, hippik, hobók,
Vidéki kocsmák, pesti presszók,
A Nagyvilág, a BBS, Kassák,
Egy vidám barakk volt az egész ország,
Rendőrlovon kísért beatkoncertek,
Ébredező lelkek, szabaduló testek,
Kirakatban táncolt a hazugság,
És csak kétféle volt az igazság.

Őrült álmok, széttaposott életek,
Elfelejtett nevek, mi lett volna nélkületek?
Őrült álmok, egy lázas évtized,
Elfelejtett nevek, hol lennénk most nélkületek?

Azok a zenék, virágos ruhák,
A filmek, a költők, a festők,
A drótok között micsoda tábor,
Pilinszky, Huszárik, Bódy Gábor.
Fáradt arcokban parázsló szemek,
Fakuló képek egy meg nem írt könyvben,
Töltök egy pohárral, és rátok gondolok,
Én csak egy múlt századi fickó vagyok.

Őrült álmok, széttaposott életek,
Elfelejtett nevek, mi lett volna nélkületek?
Őrült álmok, egy lázas évtized,
Elfelejtett nevek, hol lennénk most nélkületek?

(József Attila)

Úgy beszélek a hazámról,
Hogy a bennem lévő magyarról beszélek,
Másokra most nem gondolok,
Csak rátok, akik velem egy nyelvet beszéltek.
Végre idejött a világ,
Ahová annyi évig vágytam,
Azt hittem, hogy szabad vagyok,
De árnyak követnek a saját hazámban.

Másoknak csak földrajzi név,
Aprócska zöld folt a térképen,
Ám közelről gyönyörű szép,
Néha én is turistaszemmel nézem.
Magyarország rég nagyobb volt,
De ennél nagyobb már nem lehet,
És bár nem zsugorodik tovább,
De belül mégis eltörpülhet.

Már nincsenek határok,
Térképek csak az útra kellenek,
Mi mégis pontosan tudjuk,
Hol ér véget Nyugat, hol kezdődik Kelet.
Itt csak a pénz született újjá,
Még nem fogad be Európa, de szeret.
Magyarország beteg nagyon,
Nem szereti magát, rágja a gyűlölet.

Nem könnyű bármit is elmondani,
Ha az ember énekel,
Néha jobb lenne hallgatni,
De tőlem mást várnak el.

Engem a nyelv tartott itthon,
A szavak, a filmek, a dalok, a versek.
Hová tűntek a kávéházak,
A barátok, az ismerős ellenségek?
Városom is megváltozott,
Éjjel horrort vetít a rémület,
A politika pornó lett.
Utcán bömböl a bűn, bujkál a becsület.

Nincs közös október, március,
Annyi a jó magyar, de mind külön ünnepel,
Ugyanaz a dal, más a lélek,
Kezükben a trikolór csak színes lepel.
A múlt nem a mi bűnünk, ha bűn,
Szégyellni se kell, hiszen nem mi tettük.
Ami történt, annak vége.
Mi csak elviseltük, tovább ne cipeljük.

Tudom, a rock and roll ráncos, vén ringyó,
Bárkinek eladó, de nekem így jó,
Mindenre kapható, részeges csavargó,
Haldokló, nyafogó, de mindig feltámadó.

Az öreg hölgynek nincs nyugdíja, hazája,
Diszkóba se jár, tiltja a vallása,
Nem kell neki klip, nem kell neki play back,
Táncol, amíg bír, táncol, amíg élhet.

Rock and roll királynő, ne keseregj!
Harminc évig szép volt az életed.
Húsz éve sorvadsz, nyögsz és félsz,
De te vagy a királynő és még mindig élsz!

Sok babája volt, feketékkel kezdte,
Chuck Berryt rögtön Bo Diddley követte,
Elkapta Bob Dylant, a Beatlest és a Stonesot,
Hendrixet, a Creamet, a Zeppelint, a Doorsot.

Mindegy volt neki, fekete vagy fehér,
A zene és a szerelem nem volt nehéz kenyér,
Férfivé avatott pár nemzedéket,
És pokoli szép élete még nem ért véget.