2007 – Senkifalva

Jó estét kívánunk Nektek és Önöknek,
Töltsenek egy pohár bort a kedvesüknek,
Akkor is, ha sosem lesz a feleségük,
Vagy a másik szobában tévét néz a férjük,

Köszöntjük a banda minden régi tagját,
Bár messze vannak s talán nem is hallják,
Reméljük, hogy sorsuk jóra fordult végleg,
Sokat mulatoznak, nagyokat mesélnek.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.
Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

Mellesleg ma fellép velünk Lomha Lola,
Vígh Buci vezényel, nem lankad le soha,
Verseket fuvoláz Troppauer Hümér,
Rettegi Fridolin újabb revüt ígér.

Unja a sok bunkót, politikát, szexet?
Utálja a diszkót, a reklámtól szenved?
Válasszon hát minket, nem lehet jobb dolga!
A Bolondok Bandája csak Önöknek nyomja.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.
Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

Bankárok, firkászok és politikusok,
Ingyen isznak ma is, nekik dukál, tudod.
Aki haragszik ránk, igyon egy jó nagyot,
Bocsásson meg nekünk, és egyen sült malacot!

Üdv a gyerekeknek, ha nem a tévét nézik,
A múltat nem keresik, köszi, már nem kérik,
Még nem láttak sokat, de szívük nem hazudik.
Szeretik a zenét, szeretik a bubububulit.

Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.
Boldogok vagyunk, hogy még velünk vannak,
Kívánjanak, amit csak akarnak.

Temetnek engem, pedig végre élek,
Élve temetnének el a görények.
Sarat szórnak rám, föld lesz, ha kiszárad,
Talán majd a sírban tartom a pofámat.
Jönnek a régiek, jönnek az újak,
Netfüggő mutánsok, álnevekbe bújnak.

Micsoda törpéket szült az elmúlt század,
Sok bogyózó nyulat, aki sosem lázad,
Lesből szart dobálnak húgyszagú narancsok,
Névtelenül írják a sunyi parancsot,
Okádják a mocskot, akár a kanális,
Nekik ez az élet és ez lesz a halál is.

Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senki sem jön szemből.
Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senki sem jön szemből.

Tornából felmentett, negyvenéves aggok,
Írástudó szolgák, zsíros tévémajmok,
A gyűlölet ad nekik egyedül örömöt,
Töketlen tőkések, koravén köcsögök,
Butikjuk van, bankjuk, más pénzén firkálnak,
Nyalnak jobbra-balra, holnap kihez állnak?

Üvöltő vadállat, így lettem nevezve,
Hogy ütöm-verem őket, mint egy őrült medve,
Hát ne szarjatok be, rég nem érdemes!
Isten ostora nem egy vén blues énekes,
Aki se nem trendi, se csöves, se dandy,
Akit se bank, se párt nem tudott megvenni.

Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senki sem jön szemből.
Jönnek jobbról, jönnek balról,
Jönnek lentről, jönnek fentről,
De bárhová nézek, senki sem jön szemből.

Az én babám egy titkosügynök,
Mindenki tudta, én is tudtam.
Folyton vigyorog, szép kövér,
Hogy be ne köpjön, hát megdugtam.
Először nyal, csak a végén rúg,
Sohasem ordít, mindig súg-búg, súg-búg, súg-búg.

Nagy művész ám a titkosügynök:
darabot ír és el is játssza.
Apa lettél, bár nem is láttad.
Ma gyilkos vagy, holnap meg árva.
Nagy malac ő: mindenhol túr,
Ha kevés a moslék, csak dúl-fúl, dúl-fúl, dúl-fúl.

Mindent megtud, amit csak akar.
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Lehetsz román, tót vagy magyar.
Jaj neked, ha nem elég nagy,
Jaj neked, ha nem elég nagy.

Micsoda világ ez a színház:
Toldi feladja János vitézt,
Bánk bánra les a vén Tiborc,
Kritikus beköpi a színészt.
Síri a csend, a tömeg sem zúg,
Csak az a sunyi súgó súg-búg, súg-búg, súg-búg.

Tegnap még nő volt, holnap mi lesz?
Énekes, diszkós, médiasztár,
Kutya vagy farkas, patkány vagy róka,
Riporter, ügyvéd, suszter, bankár.
Író, rendező, püspök, titkár,
Csak Rebi néni mondja: kár, kár, kár, kár, kár, kár.

Mindent megtud, amit csak akar.
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Rád néz és kuncog: „Mutasd, ki vagy!”
Lehetsz román, tót vagy magyar.
Jaj neked, ha nem elég nagy,
Jaj neked, ha nem elég nagy.

Jó éjszakát, drágám, ne felejts el!

A rock and roll egy métely, lázadás és átok,
Festették, herélték szolgák és titkárok,
De a gitár nem fegyver, a banda sose lesz had,
Hát kirakatba tették, nálunk ezt is szabad!

Az Illés pimaszkodott, az Omega álmodott,
A Kex bajba került, a Syrius elrepült,
Cseh Tamás borozott, Radics is gyakran szokott.

Nehéz csendben tűrtük a negyvenéves telet,
Napról napra vártuk azt a tavaszi szelet.
Ezek féltek a zenétől, éreztek valamit,
Hogy felrobbantja őket, mint a dinamit.

A cenzor élvezett, az LGT létezett,
A Bizottság sörözött, a Rice jót röhögött,
Az Európa Kiadó üvöltött: Riadó!

Ma nincs sehol korlát, az a Fal leomlott,
De tönkrement a lélek, valami elromlott.
Ki keresi okát, ki javítja sok-sok baját?
A zenével a világot és benne saját magát?

Az újság csak mocskol, a hülye tévé rombol,
A rádióból szar szól, mit látsz a színpadról?
A közönség tapsol, énekel és tombol.

Hé, Bob Dylan, meddig fúj a szél,
amiről nekünk régen énekeltél?
Meddig fúj, fúj a szél,
Az a szél, mondd, fúj-e még?

Mikor az Isten aluszik.
Mikor a pap is hazudik,
Mikor választani indulsz,
Mikor apád ellen fordulsz.
Mikor ellenem vétkezel,
Mikor majd rám emlékezel.

Mikor halált visz a golyó,
Mikor mérget hány a folyó.
Mikor éhen hal egy szegény,
Mikor ölni megy a legény.
Mikor temetik a zenét,
Mikor torkig ér a szemét.

Szóljon a harang, mikor a Múlt visszatér,
Szóljon a harang, mikor a bosszú enni kér,
Szóljon a harang, mikor erdő-mező sír,
Szóljon a harang, mikor tátong már a sír,
Szóljon a harang, mikor a gazdag adni fog,
Szóljon a harang, mikor a gyilkos térdre rogy,
Szóljon a harang, mikor elszorul a szív,
Szóljon a harang, mikor a harag harcba hív.

Mikor Szent Kristóf napja jön,
Mikor a tavasz beköszön.
Mikor csavargók nevetnek,
Mikor szeretők ölelnek.
Mikor el kell mennem tőled,
Mikor majd télen visszatérek.

Mikor kiszárad majd a szám,
Mikor nem másra vársz, csak rám,
Mikor a vesztes megbocsát,
Mikor a hitetlen mond imát,
Mikor bort töltök magamnak,
Mikor nekikezdek az utolsó dalnak.

Szóljon a harang, mikor esőt hoz a szél,
Szóljon a harang, mikor víz folyik, nem vér,
Szóljon a harang, mikor véget ér a gyász,
Szóljon a harang, mikor kezdődik a nász,
Szóljon a harang, mikor a kisbaba totyog,
Szóljon a harang, mikor nagyapja mosolyog,
Szóljon a harang, mikor hírnök születik,
Szóljon a harang, mikor az angyalok elviszik.

Szalad a rendőr, szalad a rab,
Szalad a rabbi, szalad a pap,
Szalad a vadász, szalad a vad,
Szalad a vezér és szalad a had.

Szalad a ronda, szalad a szép,
Szalad a sánta, szalad az ép,
Szalad a kutya, szalad a nép,
Szalad a vászon, szalad a kép.

Szalad az angyal, az ördög is szalad,
Csak én vagyok az, aki mászik, nem szalad.
Szalad az angyal, az ördög is szalad,
Csak én vagyok az, aki mászik, nem szalad.

Szakadt a zászló, szakadt a húr,
Szakadt a polgár, szakadt, de fúr,
Szakadt a nadrág, szakadt az ing,
Szakadt a kurva, jó szakadt mind.

Szakad az eső, szakad a gát,
Szakad az izom, szakad a hát,
Szakad a batyu, szakad a zsák,
Szakad a zsinór, szakad a szák.

Szakad a háló, ha ponty beleakad,
Nevet a zenekar, majdnem beleszakad.
Szakad a háló, ha ponty beleakad,
Nevet a zenekar, majdnem beleszakad.

Szavad a gyémánt, szavad a réz,
Szavad a méreg, szavad a méz,
Szavad simogat, szavad kemény,
Szavad a börtön, szavad a fény.

Szavad szeretet, szavad harag,
Szavad az ige, szavad a rag,
Szavad a csont, szavad a hús,
Szavad a vers és szavad a blues.

Szavad a törvény, a hitem a szavad,
De már nem hiszem el minden egyes szavad!
Szavad a törvény, a hitem a szavad,
De már nem hiszem el minden egyes szavad!
Szabad az ember, Uram, ez a Te szavad,
Miért hiszem úgy, hogy sosem leszek szabad?
Szabad az ember, Uram, ez a Te szavad,
Miért hiszem úgy, hogy sosem leszek szabad?

A csúcson álltam, hol férfiszó a törvény,
Büszke voltam és elkapott az örvény,
Értem éltél, én nem éltem érted,
Nem figyeltem rád, hiába kérted.

Nem bírtad tovább, elmentél egy reggel,
Egyedül maradtam pár üveggel,
Bömböltem, vinnyogtam, nyögtem, sírtam,
Szidtalak, hívtalak, amíg csak bírtam.

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém.

Aztán földre terített a bánat,
Verseket írtam és imákat,
Társam a bűntudat s az alázat,
Minden éjjel lent a parton várlak.

Kristályhegyek között ezüst folyók,
Mint a jó idő, jönnek a hajók,
Jönnek rokonok, jönnek barátok,
De sosem tér vissza, akire várok.

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém.

Nem hiszek csillagban, sem a sorsban,
De addig énekelek kinn a hóban,
Míg meg nem látom a fehér vitorlát,
A bárka orrán, amivel őt hozzák.

Aztán süllyedjen el az a hajó,
Ami majd egyszer visszahozza őt,
Haját többé csak a parti szél fújja,
Hogy el ne, hogy el ne menjen újra!

Ő ott van minden csepp könnyben,
Ő ott van minden halk szóban,
Ő ott van minden lágy szellőben,
Ő ott van minden boldog nőben,
De nem, nem az enyém. De nem az enyém.

Láttalak tegnap a címlapon, oly büszkén magyaráztad,
Hogy becsület a záloga a megbízhatóságnak.
Hogy megtaláltad magad, és nem szégyelled a múltad,
Töretlenül haladsz az úton, ahogy azt másoktól tanultad.

Te mutattál utat Mohácsnál a török seregeknek,
A Gestapónak te írtál ezer névtelen levelet.
Hosszú listát körmöltél, mikor az oroszok bejöttek.
Hóhérkézre adtad Pesten a kölyök felkelőket.

Te fújtál riadót, mikor a Fertő tóban úsztam.
Küldted rám a kutyákat, mikor a drótok alatt kúsztam.
Te zsaroltad meg a fiút, köpje be az apját, az anyját.
Te voltál a szomszéd, mikor a bujdosót elkapták.

A kulcslyukon át lestél, amikor a szamizdatot nyomták.
Ott mentél a nyomukban, mikor a röplapokat hordták.
Te vitted fel a zsarukat a Galamb utcába.
Hatvannyolcban tankkal vonultál be Csehszlovákiába.
Te zúztad szét a Kexet, űzted el a Syriust,
Te tiltottad be a Tortát és a Moszkva tér bluest.
Pépesre verettél és lefújattál egy koncert után Tatán.
A képembe röhögtél: Most hol a főelvtárs apám?

Önként nyaltad fényesre a rendőrök csizmáját,
S már időben megtudtad a változás óráját.
Most is itt vagy velünk, és tudod, ki mit tesz, mit akar,
Nemzetközi voltál, de ma te vagy a legmélyebb magyar.

Úr is voltál, elvtárs is. Lapulsz, de tudom, hogy itt vagy,
Mindent látsz és mindent felírsz, a véred békén nem hagy.
Valakinek most is kellesz, valaki majd felhasznál,
A dzsungelben, a vadállatok között folyton ott jár a sakál.

Hallom, ahogy sompolyogsz mögöttem,
Mint egy kamaton hízott lusta kandúr,
Fényes pofádon lecsorog a zsír,
Tolvaj vagy, nem rabló vagy pandúr,
Csóválod a farkad, ha szembejön a kopó,
Állsz a tömegben, tapsolsz is, ha kell.
A Hegedűs vagy? Vagy a Gitáros?
Elkaplak egyszer, hidd csak el!

És ennyi év után is eljön majd az óra,
És mind a hét neved felkerül az ajtóra,
Hiába bújsz az ágy alá, vagy a metrón a klotyóba,
És én lenyomom a kilincset, és megáll a falióra,
Elfogy a hét életed, s odapiszkolsz a padlóra,
De én nem ütlek meg, nekem az is elég,
Ha mindenki megtudja, ki voltál és ki vagy még,
Élj a Dombon tovább, dagadt Júdás, lompos hülye,
Bennem nem él a bosszú, csak a rock and roll dühe.

Láttam a múltkor tévében, hogy a magyarok
vertek egy romát,
Aztán pár héttel később egy másikban a romák
egy magyar tanárt.
Európa ránk vár és figyel, és én tudom, te szítod a lángot,
Nem oltja el senki, pedig lassan elborítja az országot.
Elborítja az országot. Elborítja az országot.

Túlélő trallalla, trallalla, trallalla…

Hajnalodott és fénylett az út,
Ahogy jöttem lefelé a dombról,
Mintha gyöngyszőnyegen át hajtanék.
Angyalok néztek rám a Holdról.

Régóta nem álmodtam semmi rosszat,
Egy sólyom suhant kocsim fölé,
Fölöttem maradt egy darabig,
Aztán elrepült a hegyek mögé.

Visszanéztem a gyermekkoromba,
Amikor mind még a mesékben éltünk,
A focisták voltak az isteneink,
És mi csak a szobroktól féltünk.

Aztán a vagyon vágya megint átírta,
A történelem vérfoltos könyvét,
A tudomány a halált szolgálta,
Nem jöttek hősök, nem ültek törvényt.

Egy másik úton mást keresek,
Az idő ködfehér mezején,
Egy másik korban, más helyeket,
És át kell adom, ami az enyém,
És át kell adnom, ami az enyém.

A srácok folyton a kocsmában lógtak,
Édes félálomban ültek a Múltban,
Nem mehettem hozzájuk vissza,
Az út nem arra visz, jól tudtam.

Hidd el, ők voltak a legjobbak,
De a változás mindig nagy teher,
Olyan útra jobb csak egyedül menni,
Ha nem tudod, hová érkezel.

Irigység, gúny, egy kapzsi asszony,
Rágott minket a sok szorgos féreg,
Buta hiúság bamba gőgje,
És nem voltunk többé testvérek.

Gyanakvás lappangott a füstben,
És a barátság messze szállt vele,
Csak a harag súlya maradt jelen,
És mint a pohár, kiürült a zene.

Egy másik úton mást keresek,
Az idő ködfehér mezején,
Egy másik korban, más helyeket,
És át kell adom, ami az enyém,
És át kell adnom, ami az enyém.

Már semmi újat sem akartak,
Állás kéne, az biztos kenyér,
A pénz és a taps mérgét itták,
Elhagyták a jövőt a tegnapért.

Szolgáltam őket, de időm kitelt,
Nem érdekel, milyen volt régen,
A változás szele korbácsolt,
Máshová hívtak a jelek az égen.

Nincsen jegyem a visszaútra,
Még mindig játszom, és nem dolgozom,
Nem várom a kor irgalmát,
Hátranézek, és belenyugszom.

Új zenék várnak, könyvek, versek,
Mindennap ébren álmodom,
Csillagszemű angyal vigyáz reám,
Gyémánt remeg a fűben a harmaton.

Egy másik úton mást keresek,
Az idő ködfehér mezején,
Egy másik korban, más helyeket,
És át kell adom, ami az enyém,
És át kell adnom, ami az enyém.

Bűzlöttek a dühtől a férfiak,
Ittak, habár megint nem győztek,
Rám se néztek, hát ültem egyedül,
Míg a szomszédok pálinkát főztek,
Az én időm rég a távolban jár,
A kerítésen ott ül az a fekete madár.

Pojácák szavalnak kórusban,
Balga tömeg áll a szobor elé,
A költők szidják az internetet,
Én meg csak bámulok visszafelé,
Lyukas a cipőm, rászáradt a sár,
Az eresz sarkán ott ül az a fekete madár.

Vigyáz rám a törvény és a rendőr,
De nekem többé nem kell a maradék,
Lehetek akárki, csak akarnom kell,
Élhetek, mehetek bárhová még,
Elhagyom a múltam, tudom, nem nagy kár,
A föld alá is követ az a fekete madár.

A kislány tündérekkel táncol,
Gyöngyöt keres és talál az égen,
Virágot rajzol fekete kövekre,
Közben kacag, még hisz a mesében,
A barátom a mennyben trombitál,
A képről bámul le rám az a fekete madár.

Tenyeremben itt reszket az idő,
Mint a zsarátnok, gyorsan elhamvad,
Szarvasok szökellnek a tűz elől,
Az apródok verik a dobokat,
Lesütöm a szemem, tudom,
Hogy mi vár, mert már
Megint engem néz az a fekete madár.

Otthagytam a várost, a bűzt, a bűnt,
Az erdőt járom, mint az űzött vad,
Röhög a bosszú, zászlót bont a harag,
Ma még tán a koldus is koncot kap,
Szemem a földön, a szégyen táncot jár,
A fenyőágról les rám az a fekete madár.

A színész a színpadon is hazudik,
Az orvos nem tehet semmit, csak sír,
Jobb lesz talán, ott, túl a tengeren,
A testvérem búcsúlevelet ír,
Az én eszem folyton a kobzosnál jár,
Tudom, hogy őrá is les az a fekete madár.

Új istenek járnak közöttünk,
A tévé szülte őket meg a pénz,
Uram, merre voltál, mikor hívtalak,
Könyörgöm, mondd meg végre, még mit kérsz?
Elhagytál engem, s még te haragszol rám?
Mondd, mondd, mit akar tőlem az a fekete madár?

Indulsz a hegyekbe, békédet keresed,
Ott is vár Hollywood, a tévé kéken brekeg,
Coca Cola, Honda, Mao elnök kártyán,
Itt a világbéke, fenn a Himaláján.

Angolok, németek isznak a MacBluesban
Nem félnek a hegytől, biztosításuk van,
Mindenféle útra. Ez is csak egy túra,
Jövőre szafari, aztán fogyókúra.

Szponzor kell, aki fizeti,
Serpa kell, aki felviszi,
Kamera kell, ami felveszi,
Tévé kell, aki megveszi,
Néző kell, aki megeszi,
Amit veled beadnak neki.

Serpák mosolyognak Adidas sapkában,
Boldogok, mert pénz van a sok turistában,
Jól megélnek ebből, mert a gazdag idegenek,
Nem hiszik, nem tudják, hogy a hegyek az istenek.

Szponzor kell, aki fizeti,
Serpa kell, aki felviszi,
Kamera kell, ami felveszi,
Tévé kell, aki megveszi,
Néző kell, aki megeszi,
Amit veled beadnak neki.

Pihensz a táborban, olvasol, főzöl, nevetsz,
Érezheted végre, hogy tartozol valakihez,
Mások, mint te, mégis van köztetek kötél,
A hegyek mámora, a gyönyörű szenvedély.

Mássz a sziklán, indulj! De tudd, hogy meg nem állhatsz,
Kaparhat a körmöd, folyhat könnyed, nyálad,
Nem adhatod fel, ha kiszakad a vállad,
Ember tart meg téged, ember jön utánad.

Állsz a tetőn és érzed, milyen kis senki vagy,
Semmi a múlt, a név, a hatalom, a taps,
Otthon csak robot vagy, mondd, mi közöd az egészhez?
A minden alattad, s ez semmi az éghez.

Magad vagy a csúcson, egy serpa sem követ,
Az ő hazájuk Tibet, tisztelik az eget,
Állsz a világ felett, s amit érzel és látsz,
Örökre a tiéd, de nem adhatod tovább.

Elég menni, menni,
Nem megállni, menni,
Nem tudni, de menni,
Se inni, se enni,
Álmokat feledni,
Jeleket keresni.
Álmokat feledni,
Jeleket keresni.

Bánatot viselni,
Senkinek se lenni,
Esküt sose tenni,
Gyűrűt sose venni,
Vallani, tagadni,
Sehol se maradni,
Vallani, tagadni,
Sehol se maradni,

Ég alatt aludni,
Kövekből tanulni,
Hátat fordítani,
Szélbe ordítani,
Utat téveszteni,
Holtat ébreszteni,
Utat téveszteni,
Holtat ébreszteni,

Idegenbe szökni,
Éjjel hazajönni,
Barátot elhagyni,
Alamizsnát adni,
Forrásvizet inni,
Mások bűnét vinni.
Forrásvizet inni,
Mások bűnét vinni.

Ellenségre nézni,
Bocsánatot kérni.
Adni is meg kapni,
Sírni meg kacagni.
Kalapot emelni,
Nem ütni, szeretni,
Kalapot emelni,
Nem ütni, szeretni,

Szakadékhoz érni,
Mélyen belenézni,
Fordulni, nem félni,
Mellékútra térni,
Várni, vagy hátrálni,
Soha meg nem állni.

Van egy falu a határon. Üres, kihalt, hideg,
Az emberek szép lassan elmenekültek,
Mindenki elvitt valamit, ki a múltat, ki a reményt,
Sikít a csend az iskolában, a postára nem jön levél.

A csillag levált a falról, kidőlt a kerítés,
A padlót régen eltüzelték, a gaz az égig ér,
Bicikli rozsdáll a sárban, a pap Pestre szaladt,
Bagoly szunnyad a padláson, macska az ágy alatt.

Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.
Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.

Vándorcirkusz hozta el minden évben a tavaszt,
Vásárt a nyár, búcsút az ősz, a farsang kis vigaszt,
Zsoldosok jöttek, új urak, velük az ősi gőg,
Menték, frakkok, bőrkabátok kergették el a jövőt.

Nem épült állomás, se malom, se kastély,
Szeretet volt a faluban, a Béke köztük élt,
Emberek nélkül csak pár ház, ahol senki sem él,
Meghal a falu, mielőtt Európa ideér.

Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.
Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.

Apó baktat a buszhoz, batyuja nem nehéz,
Hetedhétország várja, inkább vissza se néz.
Szép ruhája, csizmája, bajsza, gyér hajában a hó,
Nincs több kenyér, se dal, se tánc. Ő volt az utolsó.

Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.
Túl a hegyeken, túl a határon,
Van egy falu, ahol senki sem él.

Egy vén csavargó vagyok Pannóniából,
Mely az orrom előtt két darabra szakad,
Kesztyűs kézzel húznak jobbra is, meg balra,
Inkább seggre esek, így maradok szabad.