Térdig a szarban
Prológus
A háború végével a Túlélők a reményt valóságnak, az álmokat célnak hitték. A Vérengző Vérebek uralma és világromboló párharca felborított minden hagyományt, a szavak elvesztették eredeti jelentésüket, a tudósok a halál hatalmát szolgálták, a természet összezsugorodott, az Elnyomás megújult, és új formákban, fegyverek nélkül terjeszkedett. Az ellenállás és a bátorság nevetségessé vált, a gyávaság volt a legfőbb erény. A Próféta nem jöhetett el újra.
Bár az idő – a rettenetes veszteségek miatt – alkalmas lett volna a várva várt Változásra, az emberek tovább aludtak. A Bamba Bizalom és Hülye Hála elgyengítette figyelmüket.
Elegük volt a szenvedésből, meggyászolták az Áldozatokat, aztán boldogan autókat vettek. Azt hitték, ha száguldanak, szabadok. Televíziót néztek, és ujjongtak, hogy a kultúra jött el az otthonukba. Hősök helyett Sztárokat kaptak, a Megváltót a Pénzváltó váltotta fel. Profi próféták százai áriáztak, duetteztek, sőt, tömörültek kórusba, és kék zászlót lengetve, gyönyörűen begyakorolt szólamokban zengték az Új Kor minden eddiginél nagyobb alamizsnájának Hallelujáját.
Egész földrészekről tűntek el a szögesdrótok, a nemzetek összekeveredtek. És az alvajárók boldogan rohangáltak össze-vissza a műholdak gyengéd és bájos csipogása alatt. A még slank Bank bundája alól nem látszott ki a Pénz potroha, a Hitel hasa és a Kamat lába, a Tőke töke bátran kezdett ágaskodni, így a Brókerek baljának segítségével hamar bekövetkezhetett az Osztalék orgazmusa, ami beterítette és megöntözte a lehervadt világot a Sátán spermájával.
45-ös blues
Mikor engem nemzettek, a sötét égbolt jajgatott,
Mikor kínnal megszülettem, halált hánytak a csillagok,
Százéves gyermek szemével Apám visszatért a harcból,
Megcsókolt, Anyámhoz lépett. Ennyit mondott: Ez a pokol.
A föld alól jöttünk fel, egy üszkös, fekete városba,
Ahol kenyérről álmodva mindenki vízért állt sorba.
Az első év reményt hozott, azt hitték, nem dőlt el még semmi.
Annyi minden lehetett volna, amiért érdemes élni, várni, hinni.
Hull a hó és hózik, hogy imádkozik nagyanyám,
Micimackó nőzik, halkan sziszeg a szamovár,
Fehér pelenkák lengenek, katonaing, nyög a kötél,
Nyíló öklök, nyíló ölek, élet a világ közepén.
Örömük voltál, fejlődtél szépen,
A jövőd egy könyvben, a múltad szégyen.
Képek lógnak a falakon, ahol majd iskolába járok,
Erős parasztok, mártírok, költők és gyenge királyok,
Nem ismerem Bachot, ki az? Kezem nem fogja Kodály,
A lét és a tudat lesz a fontos, és nem Vörösmarty Mihály.
Hazatérő hadifogoly arcát a Napba mártja,
Előtte kisfiú játszik, a szép új világ kovácsa,
Sápadt és folyton éhes, és neki semmit sem jelent,
Hogy kétszázezer a fagyhalálba, hatszázezer a füstbe ment.
Hazafelé az iskolából
Hazafelé tart fél hétkor az iskola után,
Át a parkon és végig a Városmajor utcán,
Nem siet, csak ballag, rugdossa a köveket,
Nevetve mondja: alfarhang, seggszeleplehellet,
És mondja az összes többit is, tomporszong, lukszusz,
Likfittyfiritty, lelép a járdáról, dudál a busz,
De nem ijed meg, kiabál: bödöngőz, végbélszél,
Űrgyűrűfütty, hátvágánygáz, boldogan nevetgél.
És még Isten is mosolyog valahol.
A többiek mind rohannak, Hanke, Tóth, Verbőczy,
Lohonya, Malasits, Gyenes, mindenki megelőzi,
Utánuk integet, de nem megy velük, nem siet,
Az utcán is jobb élni, mint ahogy otthon lehet,
Még nincs semmi baj, csak nem akar korán hazaérni,
Majd, ha befordul a sarkon, csak akkor kezd félni.
Minden reggel kicsit nyitva hagyja az ablakot,
Hogy csendben bemászhasson, ahogy mindig szokott.
És Isten is mosolyog valahol.
A fenekén csúszik le végig a vaskorláton,
Vadgesztenyéket rugdos, és ugrál a kukákon,
Kétforintost pakol az ötvenhatos sínére,
A bokor mögül nézi, mi maradt meg belőle?
Lesi, hogy csókolóznak a Beethoven szobornál,
Lopva kukucskál a zsidó imaház ablakán,
A kántor úr a pártitkárral épp erre sétál,
Keresztet vet, tiszteleg, és vigyorogva továbbáll,
És Isten is mosolyog valahol.
A fiúk utolérik, dobálják Bugyibucit,
Csúfolják az elhízott, lepukkadt, öreg buzit,
Aki megszokta már, nem haragszik, sőt, egy rossz szót sem szól,
Játékmackókat gyűjt, régen báró volt,
Tűsarkú cipőben, szoknyában nem tud elfutni,
Hát megáll, nem fél, nevet, rég nem tud sírni,
Kecsesen forog, pukkedlizik, végül meghajol,
A srácok nevetnek, vele táncolnak, és Isten is mosolyog valahol.
És még Isten is mosolyog valahol.
Megvárja a sötétet, bemászik a szobába,
Kicsit hideg van, nem baj, csak a kutyája várja,
Hallja, hogy az apja lenn meccset néz a tévében,
Ruhástól fekszik le, a félsz tombol a szívében,
Recseg a lépcső, az Öreg benéz a szobába,
Nem vesz észre semmit, csak szentségel magába’,
Józsi lecsukott szemmel buzgón alvást színlel,
Micsoda szerencse, hogy ma este nem verik el.
És még Isten is mosolyog valahol.
A család
Józsi nem született rossz helyre,
Béla papa a bank élén állt,
Tudta jól, mi a dörgés,
Bírta a nőket és a piát,
Vadászott, mulatott, mint egy gróf,
Verte a blattot és a fiát.
Az anyja befutott színésznő,
Könnyen ment neki a bolt.
Tudta, kihez megy férjhez,
Minden Magyar úr mellett szólt.
Játszott királynőt, rossz kurvát,
Pártpuncit, csak anya nem volt.
Minden könnyen megy,
Ha mögötted az apád – én csak tudom,
Megvesz mindent, és boldog a család.
A bátyja hamar a sínre került,
Kisztitkár, újseggíró,
A Lósportnál kezdett,
Aztán jött a rádió,
Hat hónap a Népszabadságnál,
S máris itt a televízió.
Lám, mindenkiből lett valaki,
Csak Jóska maradt ki a sorból,
Nem érdekelte az iskola,
Félévkor megvágták magyarból,
Egész nap focizott, és arra várt,
Hogy mikor léphet le otthonról.
Minden könnyen megy,
Ha mögötted az apád,
Megvesz mindent, és boldog a család.
Bevonuló baka blues
Haver, nyugodj meg! Megtanulsz lőni,
Puskával, pisztollyal, szuronnyal ölni,
Hazudni, tűrni, félni, várni, nyögni.
Haver, menj, és vágd le a hajad!
Rakd el a farmert, a gitárodat!
Hülye civil voltál, mától katona vagy.
Ébresztő, fel! Feküdj és kússz!
Hé, pofa be! Bevonuló blues.
Haver, inkább felejtsd el a nőket,
Ne gondolj rájuk, míg szolgálod idődet!
Oly nehéz egyedül, hát értsd meg őket.
Haver, az kell, hogy gép legyél.
Parancsra aludj, vizelj, egyél,
Adj oda mindent, és semmit, semmit se kérj.
Ébresztő, fel! Feküdj és kússz!
Hé, pofa be! Közlegény blues.
Ébresztő, fel! Feküdj és kússz!
Hé, pofa be! Újonc baka blues.
Ébresztő, fel! Feküdj és kússz!
Hé, pofa be! Bevonuló blues.
Lakájdal
Elfeledted, milyen voltál.
Olyan magasra jutottál,
Hogy már bajod nem lehet,
Nem érnek el a kezek,
Mert vannak, akik védenek.
Biztonságban vagy, a szád tehát nagy.
Príma lakáj vagy.
Eljöttél, hogy megnézd, milyenek vagyunk?
Az biztos, hogy nálad hosszabb a hajunk.
Hogy mi rossz úton járunk így ítélkezel.
Mert fehér az inged különb nem leszel.
Barátaid réges-régen
Benne ülnek már a készben,
Jutott egy jó hely neked.
Használd csak a nyelvedet,
Így még sokra viheted.
Biztonságban vagy, a szád tehát nagy.
Príma lakáj vagy.
Csalhatatlan szimatod vezetett ide.
A klub hírnevéről hét bőrt nyúztál le.
A meztelen igazság csúf képe
Szúrt a közvélemény elevenébe.
De neked még ez sem elég,
Zúgolódsz hát egy korty sörért.
Fehér ingben érkeztél,
Még nyakkendőt is kötöttél,
És inkognitóban jöttél.
Biztonságban vagy, a szád tehát nagy.
Príma lakáj vagy.
Jó barátom voltál, behoztalak hát.
De nem a pénzeden ittam a piát.
Nem voltam jegyüzér, mint azt hazudtad.
Ezek után csak sajnálni tudlak.
Ismerlek már évek óta,
Eddig mégse hittem volna,
Ide is lehet jutni, csak hazudni kell tudni.
Neked nem kell tanulni,
Mert ez könnyen megy,
Mint az egyszeregy, csak újságba megy.
Sajnálnom kell téged, bár nem érdemes.
Gerinctelenségből a jegyed jeles.
Nem kell attól félni, hogy nyomorba jutsz,
Nyelved miatt fényes karriert befutsz.
Biztonságban vagy, a szád tehát nagy.
Príma lakáj vagy.
Másik Magyarország
Nagybetűs ünnepek után lassan alszik el az ország,
Vihar előtti éjszakán a lelkek szennyesét mossák,
Arctalan, szomorú katonák ülnek a pályaudvaron.
Mitől olyan mogorvák? Jobb, ha nem is tudom.
Két öreg áll a fal előtt, szemükbe nevet egy plakát,
Bízzunk a közös jövőben! Az Idő nem ismétli magát.
A fagyó-fogyó mosolyok, tudom, nem nekem szólnak,
Új lapot ír a történelem. Majd egyszer. Sajnos, nem holnap.
Ki állította meg az órát? Nehéz idők jönnek.
Másik Magyarország, félek tőled.
Tudom, hogy szólni kell vagy lépni, de arcomba robotok néznek,
Nyelvük magyar, néznek hidegen. Nem tagadom le, hogy félek.
Nem tudom, mit tudnak rólam, a kódjukat nem ismerem.
Mellettem suttog valaki: Nem bírom tovább, Istenem.
Turisták isznak, nevetnek, sietnek felemelt fejjel,
Nem tudom, miben bíznak, nem rájuk vár ez a reggel.
Nézik a lányokat, a várost, a sok büszke szőke részeg,
Hajnal van már, és remélem, hogy álmodtam az egészet.
Ki állította meg az órát? Nehéz idők jönnek.
Másik Magyarország, félek tőled.
Emlékeink tovább élnek mindig, mint az álmok.
Másik Magyarország, jó reggelt kívánok!
Farkashajsza (Vlagyimir Viszockij)
Rohanok, inam majd beleszakad,
De ma megint, akárcsak tegnap,
Tőrbe csaltak minket, tőrbe csaltak!
A kordon felé hajtanak!
Dupla csővel a fák mögül lőnek,
A vadászok árnyékban rejtőznek,
A hóban farkasok hemperegnek,
Mindnyájan mozgó céltáblák lettek.
Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
A jelzőzászlók közt vér ömlik a hóra.
Nem adnak semmi esélyt a farkasnak,
A vadászkéz még meg sem remeg!
Szabadságunk a zászlókig tarthat,
Biztos kézzel leterítenek.
A farkas nem szeghet meg hagyományt,
Kölyökkorunkban vakok vagyunk,
Még farkas anyánk nevelte belénk:
A zászlókon túl mind meghalunk.
Farkashajsza folyik, szürke ragadozókra,
Szopós kölykökre és anyafarkasokra,
Üvölt a sok hajtó, tombolnak a kutyák,
A jelzőzászlók közt vér ömlik a hóra.
Lábaink és állkapcsaink gyorsak,
Felelj, falkavezér, mondd meg hát,
Puskacsövek elé hajtanak minket,
Miért nem törünk ki a tiloson át?
A farkas sem szabad, nem tehet mást,
Már én is érzem időm végét,
Akinek én jutottam, elvigyorodik,
És csendben rám fogja fegyverét.
Rohanok, inam majd beleszakad,
Ahogyan tegnap volt, úgy lesz ma is,
Tőrbe csaltak engem, tőrbe csaltak!
De üres marad a vadász marka is!
Nem lehet két hazád
Mindenemet eldobnám,
Nevem megváltoztatnám,
Megtagadnám, aki voltam,
Hogy megtaláljam nyugalmam.
Lennék kispolgár boldogan,
Bárhol, ahol béke van.
Lennék köztük én az átlag,
Kinek az Emberi Jogok járnak.
Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád!
Bújtam, mikor mindenki vonult.
Adtam, mikor mindenki koldult.
Röhögtek mindenen, én sírtam.
Ha nem volt kinek, akkor is írtam.
Vesztes lettem, hiába győztem.
Senki mellettem, senki mögöttem.
Állok az úton. Rád gondolok.
Tudod, a szabadság magányos dolog.
Menj vissza, vándor, nem lehet két hazád!
Rohadt rock and roll
A Lenin körúton az Ördög zenéje!
Ideért, amikor felnőttem végre,
Hatvanötben vagy hatvannégyben,
Valami helyett, amitől féltem.
Rohadt rock and roll – mióta gyötörsz!
Rohadt rock and roll – naponta megölsz!
Rohadt rock and roll – a pofád nagy!
Rohadt rock and roll – ringyó vagy!
Rohadt rock and roll – pénz, pénz, pénz.
Rohadt rock and roll – mennyit érsz?
Rohadt rock and roll – mitől félsz?
Rohadt rock and roll – meddig élsz?
Szerettem nagyon. És szenvedtem érte.
Vertek miatta, de nekem megérte.
Azt hittem sokáig, csak az enyém.
Eladott engem. Most eladom én.
Rohadt rock and roll – mi lesz velem?
Rohadt rock and roll – lejárt az időm, csak te vagy nekem.
Rohadt rock and roll – mi lesz veled?
Rohadt rock and roll – lenyel a komputer. Úgy kell neked!
Rohadt rock and roll – jól tudom,
A zenéből nem lesz forradalom.
Rohadt rock and roll – hogy félnek tőled!
Azt hiszik, egyszer elsöpröd őket!
Műanyag rock and roll.
Átkozott rock and roll.
Hontalan rock and roll.
Rohadt rock and roll.
A zene szült engem, s a nemzedékem.
A zene az utolsó menedékem.
Tudom, hogy egyszer a zene öl meg.
Zenével adjanak vissza a földnek!
Rohadt rock and roll – hogy nyalnak-falnak!
Mégis miattad megyek a falnak.
Rohadt rock and roll – mi lesz veled?
Eladtad magad mindenkinek.
Rohadt rock and roll – megtagadom!
Rohadt rock and roll – abbahagyom!
Rohadt rock and roll – elég legyen!
Rohadt rock and roll – az életem!
Műanyag rock and roll! Átkozott rock and roll!
Hontalan rock and roll! Rohadt rock and roll!
Késő van már
Késő van már, ne hívjuk az Istent,
Késő van már, mi basztunk el mindent,
Késő van már, nem látok kiutat,
Késő van már, a közöny nem öntudat.
Nekem ne mondja senki, te se magyarázz,
Elbújtunk magunkban, mint mindenki más,
Semmim sem volt már, csak a tagadás,
Nem volt bölcsebb nálam, se János, se Tamás.
Késő van már.
Késő van már, nem vezetlek téged,
Késő van már, a szégyen eléget,
Késő van már, kiürül a pohár,
Késő van már, az én időm lejár.
Azt hittük, hogy jobb lesz, ha nincs vér, fájdalom,
A bocsánat győzzön, ne bűn, ne rágalom,
Nem lett senki bűnös, mindenki áldozat,
Művirág a síron, szar a szőnyeg alatt.
Késő van már.
Senkiben sem bíztunk, én se benned,
Te sem tettél semmit, hát nekem se kellett,
Kerestük, mutattuk, miben vagyunk mások,
S nem, hogy miben egyek, barátok.
Piac lett a város, a falu meg gyarmat,
A szomszéd néni kérdi, még mit akarnak?
Fesztivál az ország, mindenki jól mulat,
Körtáncot járnak az elvtársak és az urak.
Késő van már.
Adjatok a kutyáknak húst (Vlagyimir Viszockij)
Adjatok a kutyáknak húst,
Na, aki kapja, marja!
A másnaposoknak kvászt!
Össze is kapnak rajta.
Hogy ne hízzon a varjú,
Álljon több madárijesztő.
Békés, rejtett zugokat
Kapjon a sok szerető.
Lehet, hogy kicsíráznak,
Vessétek el a magot –
Jó, alázatos leszek –
Hát szabadságot adjatok!
Pár csontot az ebeknek,
De ők nem verekednek,
Piásoknak adtak vodkát,
Ők visszautasították.
Ijesztgetjük a varjakat,
Soha el nem szállnának,
A párokat meg összeadják,
De ők inkább elválnának.
Megöntözték a földet,
Nincs kalász, mi a fene!
Tegnap szabadságot kaptam,
Mihez kezdek ma vele?
Adj menedéket (The Rolling Stones)
Ha meghallod: a lepkék kiáltanak, siess, babám, repülj szívemre!
Vágják a füvet, döntik a fákat. Indulok nyomodon keletre.
Babám, az úton elvesztem nyomodat. Nem jutok messzire.
Golyó talál. Szállj a hegyeken, hajolj le értem!
Vörös a Nap, mint a vér. Vállamon ül a halál.
Óh, vad vihar tépi városunk dzsungelét,
Óh, adj menedéket, űz ezer lövedék!
Óh, testvér! Nincs sehol menedék,
Nincs sehol menedék!
Tűz söpör utcákon végig, ég vörös szőnyegként,
Egy őrült bika eltévedt, mint egy tank, jön felénk,
Óh, testvér! Nincs sehol menedék.
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, a víz a tarkómat mossa, kérj bármit, megtenném!
Óh, csak adj menedéket! Űz ezer lövedék!
Óh, nővér, te légy a menedék, te légy a menedék!
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Már mindent tudnak rólam, olvassák leveleimet,
Nem süket a telefon, a bank ellopja a pénzemet,
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, már nem kell besúgó, ÁVH, KGB,
Egy gép folyton lehallgat, bámul rám a tévé.
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Robot kopog az ajtón, drón repül a ház körül,
Mindenki nagyon reszket, maszk mögé menekül.
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, testvér! Nincs sehol menedék, nincs sehol menedék!
Óh, testvér! Tombol a gyűlölet! Nincs sehol szeretet!
Óh, testvér! Tombol a gyűlölet!
Az új Magyarország
Ott álltam a börtön kapujában,
Kétezer forinttal, kiskabátban,
Nem várt rám senki, barát vagy család,
Szabad lettem, vár a mennyország.
Nincs otthonom, hová menjek most?
Így vártam a huszonnyolcas villamost,
Híd alatt vagy utcán nem alhatok,
Mert úgy járok, mint a hajléktalanok.
Bent azt mondták, hogy vár Európa,
Menjek Berlinbe vagy Londonba,
Ott talán nem tudják meg, ki vagyok,
Kapok majd munkát, mint más magyarok.
Hogy magyar vagyok, az sehol sem véd meg,
Csak egy fehér migráns, pont ez a lényeg,
Bár ez csak létezés, nem akarat,
Csak állapot, de örökre megmarad.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.
Zötyögtünk, csak bámultam a várost,
Ezt a vén kurvát, öreg szélhámost,
Munkát kerestem, sehol se kaptam,
A bűn bélyege ott lángolt rajtam.
És mindenhol tombol a gyűlölet.
Lassan csak szám leszel, nem lesz neved.
Kezdjek újra mindent? Vár az új élet?
Kemény volt benn, de kint jobban félek.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem ez az új Magyarország.
Gyalázzák egymást ismeretlenek,
Álnevek mögött sunyin lapulva,
És a gyerekek mind Nyugatra mennek,
És hízik a bunkó nomenklatúra.
Mondják, szolgának lenni jobb, mint rabnak,
S mint Petőfi kutyái, talpat nyalnak.
Mindegy, hogy zsidó, cigány vagy magyar,
Neki van igaza, és ölni akar.
Ilyen lenne a szabadság?
Így fogadott engem az új Magyarország.
Ha engem büntetsz, Uram, az rendben van,
Életben hagytál nagy irgalmadban,
De ők miért nem bűnhődnek soha?
Rájuk mikor sújt le Isten ostora?
Hashajtó sajtó
Édesen horkolok, zörren az ablak,
Megjött a parancs, nyalni induljak,
Nem lettem férfi, maradt csak álom,
Verem a gépet, magam csinálom.
Hasamon piercing, fülemben csillag,
Füstöl a seggem, micsoda illat,
Nézem a képet, de másokat látok,
Megüt a guta, és becsinálok.
Hashajtó sajtó, nem lesz több gyötrelem,
Hashajtó sajtó, ez ami kell nekem,
Hashajtó sajtó, jobb, mint a gyógyszer,
Hashajtó sajtó, nem kell több óvszer.
A rocktól félek, a bluestól hányok,
Mindig lenéztek engem a sztárok,
Nem lettem senki, írni se tudok,
Tévéknek nyalok, zenészbe rúgok.
Nem dugtam soha, még most sem merek,
Magamhoz nyúlok, online gerjedek,
Álnéven írok, és kommentelek,
Csak sajtó vagyok, ne lőjetek!
Hashajtó sajtó, nem lesz több gyötrelem,
Hashajtó sajtó, ez ami kell nekem,
Hashajtó sajtó, jobb, mint a gyógyszer,
Hashajtó sajtó, nem kell több óvszer.
Sosem lesz vége
Drága Nagymamám mesét mondott,
És a végén a szemembe nézett,
Álmodj szépet, kisfiam, hidd el,
Egyszer talán a jók is győznek.
Hiába hányja a keresztet,
Engem semmilyen pap se győz meg,
Bár imába foglalva suttogja:
A végén majd a jók győznek.
Évezredek telnek-múlnak,
De a vadászok sosem félnek,
Ha kell hitet, ruhát cserélnek,
Mondják, hogy ők a jók, és győznek.
Sír a bolond, úgy néz az égre,
Tudom, Uram, hogy sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Mindent látnak, és mindent tudnak,
Már fegyver se kell, nem is lőnek,
A csapos kérdi a kocsmában:
Mikor lesz majd, hogy a jók győznek?
Jártam keleten, jártam nyugaton,
A kerítések rég ledőltek,
És minden hatalom azt hirdeti,
Végre ők, ők, a jók győztek.
Sír a bolond, úgy néz az égre,
Tudom, Uram, sosem lesz vége. Sosem lesz vége.
Vén marhák
Dühösen kezdtük, hit nélkül, vadul,
Ahogy az ember kínjától szabadul,
Szerelem volt, és tart egy életen át,
El nem enged minket, mint gyökér a fát.
Jöttek a csavargók, gyöngyszemű lányok,
Csövesek, melósok, lógós diákok,
Hazudott a jelen, nem kellett a múlt,
Reményük sem volt, hát hallgatták a bluest.
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég?
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég? Nem elég?
Jöttek rossz kurvák, pártok, faszentek,
Filmesek, költők, bunkó kommentek,
Újseggírók a nyomunkban jártak,
A pénz helyett meg ott volt az önimádat.
A tapsra figyeltünk, nem a zenére,
Évekig nem néztünk egymás szemébe,
Szürkültek a dalok, nem jött áldás,
Mint a házasságban: bukás, vádak, válás.
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég?
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég? Nem elég?
Majd’ minden elrohadt, de nincs gőg, nincs harag,
Sokan meghaltak, de a blues itt maradt,
Állok az úton, már látszik a vég,
Engedd meg, óh, Uram, hogy játszhassak még!
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég?
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, nektek sosem elég?
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, hát sosem elég?
Vén marhák, mit akartok még?
Vén marhák, miért nem elég?
Engedd meg, óh, Uram, hogy játszhassak még!
