2020 ‒ Rejtő Dekameron

Kezdődik a Rejtő Dekameron című obszcén lemez,
Tanulságos minden sztori, mit egy bohóc jegyez,
Karanténban született mind, íródott tíz reggel,
Örök hála, Rejtő Jenő és Boccaccio mester.

Ez a dal csak a bevezető,
Melyben Csülök szól, és nem a szerző,
Hogy miképpen kerülhetett egyszerre ide,
A tíz legendás, világsztár szereplő?
Elérte hazánkat is a koronavírus,
Autóbusz nem járt, nem szállt fel repülő,
Lezárták a határt, nincs hajóforgalom,
Úti céljuk Orán, ám előbb Casablanca,
De itt rekedtek tízen pont a Grand Hotelben,
Mert vesztegzár alatt volt egész Európa.

Először néhány szót magamról,
Vagyok pár regény szerény hőse,
Akinek az anyai ágon
Több jámbor kántor volt az őse.

„Mint a szép híves patakra
A szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra,
És hozzá fohászkodik.”
(Idézet a 42. genfi református zsoltárból)

Gyerekkoromban megtanultam,
Mert a jó erkölcsök megfogtak,
És csak ritkán szánom rá magam,
Hogy Márta napján lopjak.

Hajósinas lettem, de a kapitány
Visszaélt a testi erejével,
S az első kubai utamon,
Beverte az orromat egy léccel.

Nehezen tudtam megnyugtatni,
És a bal szemére megvakult,
De a bordáihoz nem nyúltam. Akkor törtek be,
Mikor a deszkalépcsőn legurult.

Vasárnap ne lopj, ne csalj,
Ha nem versz meg senkit, az se baj,
Mert hat nap mindenre elég,
És előtted az egész jövő, a jövő, a jövő hét.

A Sing-Singben, az évek alatt,
Gyakran elolvastam a Lohengrint.
És agyamba véstem üzenetét,
És most idézem is szó szerint:

Hiába titkolod múltadat,
Boldog lettél, és végre örülsz,
De a nő előbb-utóbb rájön,
S te, mint egy hattyú, röpülsz.

Vasárnap ne lopj, ne csalj,
Ha nem versz meg senkit, az se baj,
Mert hat nap mindenre elég,
És előtted az egész jövő, a jövő, a jövő hét.

A Grand Hotel szalonjában,
Szivarozik egy világfi,
Öltözéke tányérsapka,
Szemén nyeles monokli,
Bricsesznadrág, bőrkamásni.
Bőröndjében Lenin-kötet,
Svéd koronaékszerek,
Bokszer, hatféle útlevél,
Füstölők és keresztlevelek,
És azok a rohadt, mocskos Rolling Stones-lemezek.

Veszteségük megtérül,
Mert nincsen üzlet kockázás nélkül.
Fülig Jimmy átver,
Fülig Jimmy megver,
Fülig Jimmy kioszt,
Fülig Jimmy kifoszt,
Fülig Jimmy besúg,
Fülig Jimmy seggbe rúg,
Fülig Jimmy gazember,
Fülig Jimmy.

A modora tökéletes,
És úgy megy a sorsa elé,
Hogy hármat köp kelet felé,
Így nem érheti baj vagy rontás,
Bár nem hívő és nem babonás.
Délre várja Piszkos Fredet,
Aki sötét lelkű tróger,
S ha nem megy neki jól a póker,
Majd a kaszinóba mennek,
Hogy kirabolják a páncéltermet.

Veszteségük megtérül,
Mert nincsen üzlet kockázás nélkül.
Fülig Jimmy átver,
Fülig Jimmy megver,
Fülig Jimmy kioszt,
Fülig Jimmy kifoszt,
Fülig Jimmy besúg,
Fülig Jimmy seggbe rúg,
Fülig Jimmy gazember,
Fülig Jimmy.

Piszkos Fred egy bibircsókos,
Kávébarna szakálla koszos,
Személye nem egyértelmű,
Forog benne a jó és a rossz.
Egyszer megmentette
Egy luxushajó húsz utasát,
Akik csak a parton vették észre,
Hogy kipakolta mindenki poggyászát.

Ugyanakkor egyénisége
Titokzatos, bús, lírai,
Messze tűnt fiatalságában,
Veszélyes lenne kutatni.
Annak, hogy hogyan lett kapitány,
Sehol a világon nincsen nyoma,
Bár az ő nevével van tele
Negyven rendőrség lajstroma.
Semmilyen kikötőben
Nem engedték partra szállni,
Hát érezte, hogy ideje lenne
Édesvizekre átállni.
Rotterdamnál partra úszott,
S bár nem olvasott regényeket,
És sosem hallott Verne Gyuláról,
De „Dunai hajós” még lehet.

Radics Béla után
Deák Bill a kapitány,
Hát ne gyere Pestre,
Piszkos Fred, kapitány!

Kirabolta Tihany kaszinóját,
Majd Andy Vajna Las Vegasát,
S Columbóval a nyomában
Ellopta Rambo filmgázsiját.
Végigfutott a Duna-parton,
A nyomában vagy harminc zsernyák,
Vesztegzár van a Grand Hotelben,
Hát itt az életben el nem kapják.

Radics Béla után
Deák Bill a kapitány,
Hát ne gyere Pestre,
Piszkos Fred, kapitány!

Belibeg Leila, a híres arab démon,
Izgatja a népet, de nem lő túl a célon,
Bugyogója színes, a turbánja ráncos,
Pesten ma ő a legjobb hastáncos.

Kétezer migránssal Szerbiából jött át,
Biztos lehet abban, hogy itt kaphat munkát,
Ezt ígérte neki menedzsere, Ali,
Mert sokkal jobban táncol, mint a Mata Hari.

Mindenki Leilától lázas,
Legyen az szingli,
Vagy legyen házas.

Magyarország tapsol neked,
Csak rázd a hasad, és riszáld a feneked!

Tele az Opera és az Alterego,
Ráz ezer szentfazék, kétezer hetero,
Messze Arábia, Dubai vagy Katar,
Ha Leila táncol, tombol sok jó magyar.

Művésznő, Önnek Hollywoodban volna a helye!

Nyakában a boa egy sziámi cica,
Imádattal néz rá minden transzveszcica.
A belépőből kaszálhat eleget,
És kiveri az ablakot minden celeb.

Mindenki Leilától lázas,
Legyen az szingli,
Vagy legyen házas.

De nem könnyű a helyzet, egyre inkább súlyos,
A sivatag szépe itt-ott már túlsúlyos,
Jó páran fütyülnek, jobb lenne elbújni,
De Ali megnyugtatja: nem fognak megdugni!

Senki Alfonz csinos, karcsú fiú.
Előkelő, művelt, választékos modorú,
Származása rejtély, lehet spanyol vagy dán,
Privát Elek szerint inkább mohamedán,
La Rochelle gróf talán, vagyis ő francia?
Mások szerint Kun Béla törvénytelen fia.
A karantén alatt úgy elunta magát,
Jobb híján megdugta Zwillinger Lolát,
Majd az arab démon került volna sorra,
De őt már nem bírta Alfonz kismotorja,
Becsületrend ide, vagy Nobel-díj oda,
Van, amit nem pótol semmilyen díj soha.
Kozmopolita volt, nem elkötelezett,
Kifosztott hat kormányt, többet nem lehetett.
Egy furcsa hajnalon aztán, úgy négy óra felé,
Bombajó ötlettel állt társai elé:
Alapítsunk pártot, itt a jó alkalom,
Na, mi jobb a szexnél: Csakis a hatalom!
Ragadjuk meg az alkalmat,
Vegyük át a hatalmat!
Alakítsunk kormányt, itt a sok jó ember,
Közülünk kerül ki az összes miniszter,
Troppauer kapja a népművelés tárcát,
Zwillinger kisasszony a sportnál kapna bárcát,
Csülöké a pénzügy, Privát a belügyes,
Ő ezen a téren tapasztalt és ügyes.
A külügyet persze Gorcsev elvtárs vinné,
A hadsereg lehetne, mondjuk, Wágner úré,
A postát vezetné a félszemű Mehár,
A népjólétit meg persze Wendriner Aladár,
S mert a legnagyobb erény a szerénység,
Hát enyém a miniszterelnökség!

Vanek úr pompás magántitkár, mindenkit ismer,
Ő lesz a király személye körüli miniszter.
Kisujjában a diplomácia, akármilyen protokoll,
Munkaebéd, sajtáj, mise, mindig lelkesen robotol.

Mindegy neki, kommunista vagy szocialista,
Vagy keresztény, vagy fiatal demokrata,
Liberális, zöldike vagy kozmopolita,
Nacionalista, hungarista, faszista.

Nincs vagyona, híre, rangja, címe,
Egy titkárnak ugyan minek,
De neve van, van, van, Vanek.

Gardróbszekrény volt otthona, nem kért ő palotát,
Tériszonya van, és utálja az operát.
Mindegy, Verdi, Lehár, tangó, rock vagy magyar nóta,
Elege lett a zenéből, és visszament a légióba.

A reggeli sorakozón ráordít az őrmester,
Oroszlánnak hívják, amit ő nagyon kedvel,
Hé, hogy áll előttem, nem tudja, ki vagyok én?
Hát, ön az állatok királya – búgja Vanek szendén.

Nincs vagyona, híre, rangja, címe,
Egy titkárnak ugyan minek,
De neve van, van, van, pontosan: Vanek.

Zwillinger Lola a Barnum Cirkuszban,
Trapézon lengett, ám tizenöt év alatt,
Megunta e terhet,
Titokban szolmizált, és énekórára járt.

Karcsú a dereka és dús a keble,
És két erőművész folyton emelgette,
Az istállómester is feleségül kérte,
De ő dizőz akart lenni, majd’ megőrült érte.

Ha ez mégsem jön be, érte jön egy herceg,
Rengeteg pénzével, amivel nem henceg,
Izmos mindkét karja, jó széles a válla,
S a pompás mellezetet könnyen viszi ágyba.

Zwillinger Lola, nem kell néked trapéz,
Minden férfi imádni fog, hogyha rád néz.
Zwillinger Lola, te illatos virág,
Hidd el, lábad előtt hever majd a világ.

Épp a parton sétált, s rátalált Vanek úr,
Hangosan skálázott, C-dúr, a-moll, G-dúr.
Ezt a magántitkár sajnos nem hallotta,
S feltette a kérdést: Ön Zwillinger Lola?

Felcsillant a remény a művésznő szemébe’,
Ha nem is egy Jagger, végre eljött érte.
Mondja csak, szépfiú, tényleg engem kíván,
Az Ön megbízója, az a Gorcsev Iván?

Látom, az ön fején elfogyott a haj,
Na, mutassa mekkora? Nincs itt nagy baj.
Vanek B. Eduárd, maga tetszik nekem,
És ha ez a Gorcsev ronda, összejöhet velem.

Zwillinger Lola, nem kell néked trapéz,
Minden férfi imádni fog, hogyha rád néz.
Zwillinger Lola, te illatos virág,
Hidd el, lábad előtt hever majd a világ.

Jó külügyminiszter lenne Gorcsev Iván,
Megtehet mindent, mit a helyzet kíván,
Származása tökéletes, nincs rajta folt,
Apja Brezsnyev unokatestvére volt.

Dédapja látta Lenint, mielőtt megholt,
Elvtársak, ne lőjetek! – könyörögve szólt.
Mi is Putyilov gyáriak vagyunk – mondta,
Majd lelépett az Idegenlégióba.

Nyugodtan küldhetjük
Az Európa Tanácsba,
Nem szarik be senkitől,
És nem szorul tanácsra.

Ványuska követte útján híres ősét,
Benne megtaláljuk a múlt század hősét,
Negyven évig szolgált hűségesen,
Pesten ezredesként ideiglenesen.

A glasznoszty után jött a rendszerváltás,
Ő a helyén maradt, nincsen benne gátlás,
Ismer minden pártot, kiadót és bankárt,
Küldjük ki Brüsszelbe, így itthon nem tehet kárt.

Nyugodtan küldhetjük
Az Európa Tanácsba,
Nem szarik be senkitől,
És nem szorul tanácsra.

Vanek úr otthagyta a légiót,
És egy Suzukival Pestre jutott,
Itt a marokkói nagykövettől
Egy operajegyet kapott.

Véget ért az előadás,
A Lohengrin vastapssal ment,
Dugig van a Rigoletto presszó,
A kórus egy csalogányt ünnepelt.

Aki mindig ártatlan leányka,
Vagy szűz az olasz operákban,
De Wágnernél ábrándos Brünhilda,
Vagy duci Izolda egy lovagvárban.

S mielőtt a nyílt színen meghalna,
A főhőst belefojtja a kádba,
Elvágja a bariton torkát,
És öngyilkos lesz, persze áriázva.

A bárpultnál így szólt a művésznő,
Ön nem egy kontrabasszus, Vanek úr,
Szomorú tragédiája mögött,
Mezzoszoprán lapul, nem egy koloratúr.

Erős vonzás van a tekintetében,
Nagyon szuggesztív, mondták már ezt Önnek?
Sok mindent mondtak már nekem,
De sosem több szólamban énekelő hölgyek.

Szereti a tavaszi virágot?
Mikor májusban a vágyunk fellobban?
Megtörten bólintott Vanek B. Eduárd,
Igen, de a makarónit jobban.

Az együttlakást két hétig bírta,
Majd visszasompolygott a légióba,
Mert a nagy művésznő folyton
A Lohengrin nászindulót gyakorolta.

Kösd fel magad, kösd fel magad,
Kösd fel magadra vitézi kardodat!

Gyöngéd karok ringatnak itt,
Rátok ez órán a szív üdve vár,
Ármány fölött győzött a hit,
Hő vágyban egy lesz a mátkapár.
(Lohengrin nászinduló)

Ismeretlen magyar poéta műve volt
Gyerekkoromban az első olvasmány,
Ami hatott rám, az első sora így szólt:
„Mint gímszarvas, kit seggbe lőtt az ármány.”

„Mi a szaracénok serege vagyunk”,
Ez később ért el, harmadik elején,
Majd „Egy nagy seggedelem a mi jó urunk”,
És kipattant belőlem az első költemény.

Óh, Anyám, te vagy árva fiad csillaga,
Óh, ne hagyj el engem, drága Klapancia!
Szegény árva fiad egyetlen vigasza,
Óh, ne hagyj el engem, drága Klapancia!

Néhány verset felolvasok,
Ha jót akartok, tapsoljatok,
Vagy mindenkit felpofozok,
Most mit csináljak? Költő vagyok.

Világhírű lettem, a koszorúm babér,
Mindenki tudja, ki Troppauer Hümér!
Nem olvasnak verset, ez ellen nincs gyógyszer,
Szép lassan rájöttem, mi a helyes módszer:

Az idegenlégió hozta az ötletet,
Hogy felolvasás előtt mindig mindenkit megverek,
Legyenek bár őrmesterek, ezredesek,
Beduinok, berberek vagy tuaregek.

Megteszem akárhol, akár Budapesten,
Mert tehetséget adott nekem a Jóisten,
Hát újseggírók, papagájok, figyeljetek,
Reszkessetek tőlem, és tiszteljetek!

Néhány verset felolvasok,
Ha jót akartok, tapsoljatok,
Vagy mindenkit felpofozok,
Most mit csináljak? Költő vagyok.

Eljött a vesztegzár utolsó napja,
Összegyűlt az árnyékkormány minden tagja,
Senki Alfonz dühös, úgy veri az asztalt,
„Nincs itt az ellenzék!”, ilyet nem tapasztalt.
Okkal volt ideges a pénzügyes Csülök,
„Hogy lehet, hogy én nem a Lola mellett ülök?”

Ráordított erre Vanek B. Eduárd,
„Ölelje Laurát, és hallgasson operát!”
Csülök felfedte a kapitány szándékát,
Piszkos Fred elvinné a CIB bank maradékát,
Fülig Jimmy így szól: „Az rég itt van nálam,
Velem nem járt rosszul még a magyar állam.”

De a művésznőnek Vanek úr imponált,
Ám a titkár inkább elgáncsolná Lolát,
Akit azonban csak egy gigerli vonz,
Gorcsev Iván helyett a szép Senki Alfonz,
A hallgatag Drugics magában jót röhög:
„Az OTP-kassza a zsebemben csörög.”

A füstölőt rázza a félszemű Mehár,
Wágner úrra üvölt Wendriner Aladár,
„Árnyékormány kaputt! Botrány, itt a káosz!”,
A szomorú végben nincsen semmi pátosz.
„Rakjon rendet!” – kérték Troppauer Hümért,
Aki péppé verte őket, és az ülés véget ért.

Nem jöhet több vírus, nincs tovább vesztegzár,
Leléphet mindenki, a Grand Hotel bezár.
A csirke legjobb része a sült püspökfalat,
Becsődölt a tulaj, hát a torkán akadt,
Így kirúgott mindenkit, szakácsot, vendéget,
A Rejtő Dekameron így ért csúfos véget.

Nemes hölgyek és jó urak,
Kiknek mulattatására
Ilyen súlyos fáradtságot
Büszkén magamra vettem,
De mindent hűen végigvittem,
Amit a mű kezdetén ígértem.

Talán lesznek majd olyanok,
Kik azt mondják, hogy a dalokban
Nagyon szabadszájú voltam,
És néhány galád szereplő
Olyan szavakat is mondott,
Mit hallani sem illendő.

És ha bizonyos alakok
Itt-ott csúnyákat beszélnek,
És ez nem tetszik azoknak,
Akik folyton így nyögdécselnek,
Hogy: cövek, dorong és furkó,
Hurka, kolbász, lőcs és bunkó,
Dárda, farok, dákó.

Az nem titok, hogy e dalokat,
Templomokban nem énekelik,
Se színházban, se operában,
Őket inkább értékelik,
Komoly férfiak körében,
Kik a kocsmákban vannak, vannak jó bőven.

Ha azt állítja valaki,
Valami tökhülye komment,
Hogy mindezt én találtam ki,
Nekem ez semmit sem jelent,
Mert a szerző nem én voltam,
Csak átadom, amit kaptam, leírom, amit hallottam.

Most a vén ripacs, a Dekameron végén,
Be nem ismerve bakit vagy hibát,
Hűen köszönti a két zseniális mestert,
És mindenki kegyébe ajánlja magát.